Van ebben valami, hogy ez a hatalmas elbuzisodás és transzgender generáció annak a következménye, hogy a férfiak érettségi határideje kitolódott, a nők meg egyre korábban érnek. A faszik mamahoteleznek negyven éves korukig, nem tudnak elköltözni, meg leválni anyagilag, sem érzelmileg. A nők simpeltetik és kihasználják őket, szex nélkül, úgyhogy a végén mindegyik leszopja egymást, mert az marad.
Konklúzió: A faszszopás felé vezető út simpekkel, incelekkel és közös no fap marathonnal van kikövezve.
-Az ázsiai gecinagy élvezettel nézi, ahogy próbáljuk kirakni a csempéket.
-Biztos jól szórakozik, hogy na a kis csicska europidok egy szaros puzzle-t nem bírnak megoldani xD
***
- Nézzük az árakat...
- Most mit akarsz manifesztáltam neked nyolc penny-t.
- Fontot. Milliomos vagyok geci
***
- Ez ez a város...Budapest élhetőbb.
- Ugye?
- Ja es a cigányok nem rosszabbak, mint a kendősök.
- Ugye?!
-Ja. Meg a faszik is...fu...
- Szerinted miert jartam évente ötször Párizsba, megnézni az Eiffel tornyot?
- Hát...
- BASZNI MENTEM.
****
Biztos vagyok benne, hogy 15 másik csajra is ráírt velem együtt. Elment a gusztusom. Nőnek akarom érezni magam, nem egy villásdugós igazi Uk forma konnektornak, ami nem is tölt. Csak zárlatos. Kieg. Es a végén felrobban a faszba.
***
Az egész világ borderline, mert határokat húztunk az országok közé.
***
....de hát basszameg nincs megfelelő ország.
Azért a McKenna idézet az utcán befigyel... <3 :3
Egyenes és nyílt DO NOT PARK HERE AT ANY TIME tábla. Szívmelengető. :D
...ennyire azért ne legyetek vendégszeretőek. Mi mindent láthatott má Stanstead reptere ezekből a figyelmeztetésekből kiindulva? (Vagy menjünk vissza a Vikings-ig? :D)
"Akartam írni, hogy "Parts of you are not yours" – this part is art. Ez a te (p)ar(t)s poetica-d. Zseniális." - Sniffany
Ahol a magyar származás az irodalmi angollal találkozik a kortárs káosz alkotás teremtő erejével. Az a multilinguális nyelvhasználati szint, ahová még Sniffany-nak is fejlődnie kell. Ez itt a bakELIT art-cult, only for the occult <3
....a többieknek ez már túl bonyolult.
Love letters to Beloved Cities – Pt. 1
-
As soon as I’d arrived to meet you for the first time, I’d left you almost immediately.
Parts of you are not yours, but independent elements bound to your proximity.
I had not even gotten to know you, whereupon I’d realized, suddenly:
I’d never even known me.
Just like that, I was thrust, inadvertently, into a whirlwind of proclivity.
-
Two-thirds of the year you are cruel; battering me with inequity.
That latter third though. Heh,
I became ensnared by magical prophecy.
With no chance for respite or recourse, I resolved never to resign myself to destiny.
“Rather than submit to thy dominance, I choose oblivion!”
You are so near, and yet still: so far away.
-
What then, I wonder, draws me back to you,
Again and again,
Interminably?
Is it your calm assertiveness? A kind of minimalist, orderly beauty?
Or is it the wildness hidden underneath your skin,
Not even a veneer, simply: translucency?
That peculiar way you have civilized your noble savagery?
-
You are so near, and yet still: so far away.
And vast distances are difficult to traverse, with many a danger
Along the way.
But in your stead, I wouldn’t be surprised, should I suddenly
Appear again and again, having made my foray.
Until such time, do me a favour and never change, ma chérie.
Amikor felszállunk pont ez szól a podcastben, mindig tűpontosan találó aléfestőzene a hard az élethez, legalábbis az enyémhez.
A bácsi mellettem kioffol, tátott szajjal, hátra dőlve alszik.
A C ülésről bámulom a felhőket, ereimben száguld az adrenalin.
I can move every mountain
Climb every tree
Fly like an eagle
High as can be
...I want to be free
Es minél inkább hitegetjük magunkat a szabadság illúziójával, minél inkább kergetjük, annál több láncra verjük magunkat
Paradoxon ez, a lelkesedésem alábbhagy (valahol a Duna felett), de nem baszódik el teljesen a kedvem, mert pontosan tudom, mint jó kis diáklány megtanultam a leckét,
Heineken Balaton Sound… Hát, ennyiért, kösz, de többször nem.
Nyilván csak a Q-Dance Take Over miatt mentem, tudtam, hogy drága lesz és, hogy ribanc-felvonulás, de azt nem, hogy ennyire álságos.
Kacsaszájakra és ötdés műszempillákra voltam felkészülve, nem Lótuszkurvákra.
A medencés zen dekorációs, buddha szobros, orchideákkal és lótusz ülésben üldögélő békákkal felszerelt apartmanban pedig kizárólag készpénzes fizetésre.
Balaton Szandra or karma is the bigger bitch?
Én ehhez képest kajak szent vagyok.
Na jó, az nem.
De legalább ekkorát nem csúsztatok az álarcomon.
Lehet, hogy kéne. Olcsóbban megúsznám.
Mint az a modell lány, aki sérült gyerekekkel foglalkozik, és OM jeles meg lótuszos tetoválása van és két évet élt Indiában.
Fintorgó arccal üldögél a Q-Dance stage mellett, mindenét fizetik, a belépőjét, az utazását, a szállását. Megkapja az „I Live For Hardstyle Baby” feliratú pink legyezőmet, hátha. Valami spirit. Akármi.
Az oltáron fekve ragyogó, fénylő, aprócska, úszkáló pontokat láttam a levegőben. Nem sütött a nap, de olyan fényenergiai villanások cikáztak a szemem előtt, mintha trippelnék. A légzésemre figyeltem és a hideg, merev kő termikus kölcsönhatásba lépett a túrától felhevült testemmel, lassan fokozatosan hűtve le azt.
Real nature recharge. Nem gondoltam semmire, csak arra, hogy most tényleg a halandó, fizikai mivoltom stabil föld elem szilárdságával megtámasztva, puszta fénnyel és életerővel töltődik.
- Feküdj már fel, próbáld ki. - Nem. Nem tetszik. - Miért nem? - Félek, hogy feláldozol.
A kollaboráció NqP társszerző közreműködésével született. Nem jelöltem meg az általa és általam írt részeket, a stílus úgyis felismerhető:)
Graffiti street art by peCsel<3
A szemerkélő eső egyre kövérebb és nehezebb cseppekben esett. Szilke rövid, waxolt, precízen formázott frizurája lassan teljesen lelapult. Oldalra fésült frufruja homlokába tapadt. Kék szemei dacosan világítottak, úgy zoomolt rá a falra felfújt, már majdnem kész műre. Tehetséges volt, hosszú, kecses ujjai művészi graffitit festettek a Csepel művek egyik romos, elhagyatott és persze gondosan lezárt falára. Fekete és fehér színek domináltak, UV rózsaszín vonalakat csempészett bele, hogy megbolondítsa a ying-yang balancában, körkörös alakban felfestett szöveget. A betűk cikornyásak voltak, szinte szanszkrit feliratok, de a magyar abc torzított írásjeleit használta. Az úgyis jól értette, aki oda tévedt, netán válaszolt is rá, ha éppen úgy hozta az ihlet… vagy el nem kapták. Szilke imádott elhagyatott, régi épületekben kóricálni. A gondolatai tisztázódtak, ahogy az üres falakra festette őket. Vandalizmus, vagy művészet? Ugyan, ki mondja meg, mi a jó és mi a rossz? Mi a perverz, a helyénvaló? A prűd anyjuk, vagy az a félkegyelmű hittan tanár, akihez Donnát járatták…? Fiús indulattal köpött egyet. Őt már rég nem tudták irányítani, ami azt illeti, nem is volt rá szükség. Néha az volt az érzése, hogy ő mindannyiuk anyja, apja és nagyanyja is egyszemélyben. Ebben a családban kétség kívül ő járt két lábbal a földön, de időnként neki is ki kellett eresztenie a gőzt. Vagy gázt. Hát festett. Falakra, lépcsőkre, aszfaltra… és néha vasúti vagonokra is. Szerette nézni az elsuhanó vonatokat, mintha tova vitte volna az összes gondját, mit a festékeskannáján át eresztett ki a világra. Sziszegő kígyóként szórta a festéket, békés, kisimult arccal. Soha sem kapták el. Na, nem mintha nem bukott volna le, de a rendőrök lomhák voltak az ő nyurga fürgeségéhez mérten. – Hé fiam, állj meg…! – kiáltotta utána a rendőr akkor hajnalban, a soroksári út egy gyártelepének udvarában, ahol éppen illegál buli basszusa dübörgött. Mintha nem is neki szólt volna. Hiszen lány volt. Arca hamvas-fehér, finom vonású, de karakteres élű, szája szép, keskeny metszésű. Hosszú hajjal akár egy goth díva is lehetett volna…de Szilke kerülte a feltűnést. Legalábbis megpróbálta. Így is többen figyeltek fel rá, mint szerette volna. A lányok és fiúk egyaránt kívánatosnak találták. Femboy szerű karaktere egyszerre hordozta magában a női törékenységet, az érzékeny fiús bájt és valami megmagyarázhatatlan misztikumot. Aurája nem volt kifejezetten nőies, de férfias sem. Mégis, természetesen szép volt, a szemei kéken és okosan villantak a sötétben. Hosszú, kecses lábaira neccharisnyát húzott, egyszerű shorttal, mely látni engedte fokhagymányi fenekének alsó, félhold ívét. Előszeretettel viselt fekete hoodiet, mely eltakarta almányi, de kemény és hegyes kis melleit. A legtöbben kíváncsian szemlélték ezt a teremtést, ő azonban senkire sem volt kíváncsi. Az emberek untatták. Úgyis mindig ugyanaz volt a vége… Szilkében öreg lélek lakozott. Drámára nem, csak békére vágyott… és Donnára. Ó igen, a kicsi Donna. Még az ő megacélozott szívét is megmelengette saját tükörképe, a csenevész csitri. Olyan élettel teli volt, de épp oly’ naiv is. Szilke szerette volna mindentől megóvni, noha jól tudta, ez lehetetlen. A húga tinédzser volt, tomboló hormonokkal, jó adag exhibicionizmussal és felfedezési vággyal. Hiába is jártatta a száját, pont az ellenkező hatást érte el. Így kísérletet sem tett rá, hogy tiltással fegyelmezze Donnát. Egyszerűen csak mellette volt. Ha szüksége volt rá, ha sírva jött haza egy részeg buli után, mert valamelyik kis pöcs megint nem tudott vigyázni rá… Senki sem tudott úgy vigyázni Donnára, mint ő. Mert senki sem szerette úgy, mint Szilke. Donna amilyen hirtelen és forrófejű, legalább annyira érzékeny és törékeny volt. Nem egyszerű nővéri szeretet volt az amit Szilke Donna iránt táplált, jóval mélyebb kötelék fűzte össze őket. S bár a lány sosem vallotta be Donnának, nehogy megrémissze, vagy elidegenítse magától; szíve minden szerelmével szerette őt. Mikor úgy érezte nem bírja tovább elraktározni ezt a sok levezetetlen energiát, festeni ment. Az éj leple alatt, amikor senki sem láthatta.
A karácsony és a születésnap fej-fej mellett halad.
A vesztes az ünnepelt.
Jézust megfeszítették.
Én simán csak megfeszülök.
Amikor a digi alkalmazott router szerelés közben figyelmeztet, hogy nyugodjak meg, vagy infarktust kapok, esetleg csorgó nyállal, megbénult testbe szorulva végzem, az az előjele, hogy lassan-lassan itt a vége…. Mikor végre?
Ismétlődött az egész, de valamit jobban csináltam. Most kevésbé kurvaszar, mint tavaly.
Felismerések.
***
A kolumbiaim egy kokós ADHD tündér. Ma ő mentette meg a lelkem egy halni vágyó szegletét.
- I can’t stand gossiping. Gemini dark side.
- I am a grave, dear.
- Magammal viszem a sírba. Tell me in Spanish.
- Soy una tumba.
Look at me now 'cause this is what you made me
Rebel to the grave there's no way to barricade me
Scream
...és még mindig itt vagyok, a rohadt. kibaszott. kurva. életben.
Undorító ez a hétfői lassú halál – gondolom magamban a buszon zötykölődve hazafelé. Ja, hogy kedd van. Tökmindegy. Kocsiban is csak ülhetnék a kurva dugóban, egymagam, a keddi, szürke, esős-párás lejövőmmel. Elöregszem, lassan a szüleim is, aztán már ők sem lesznek velem… Na jó, ne rohanjunk ennyire előre, egy kicsit nyugi! – mondogatom magamnak. Nem is olyan rossz ezen a buszon ülni hirtelen, a jelenben, különösen, ha a még sötétebb jövőbe tekintek… Arrébb ülnék, ahogy a mellettem ülő feláll. A kabátom övcsatja a két ülés közé csusszan. A csat keresztbe áll és megszorul. Kitépni nem tudom, természetesen. Többet ésszel, mint erővel, persze, de az ujjaim túl vastagok, hogy beférkőzzenek a két ülés perem közé és változtassanak a csat tökéletesen keresztbe szorult helyzetű állásán. Apró személyem sem tud változtatni a bolygóálláson. Egy fiatal, műbőrnacis lány jön oda. Vékony, az ujjai is, jóval vékonyabbak, mint az enyémek. Jóval fiatalabb is, mint én, olyan 20-23 lehet, maximum.
Azoknak a vékony, kecses, fiatal, zsenge ujjaknak sem sikerül.
– Á, hagyd csak – mondom.
– Biztos? – kérdezi kedvesen. Tényleg nagyon kedves hangja van a lánynak. Még akkor sem tudnám utálni, ha egy másik jelenetben lenyúlná a férjemet.
– Öreg darab – mondom én és már nem tudom, hogy magamra, vagy a majdnem 8 éves kabátomra gondolok, ami már meglehetősen feszül, ha összegombolom. Mégsem tudok megválni tőle. – De azért igazán értékelem, hogy segíteni próbálsz. Tényleg kedves. Ez jó karma.
A lány tovább próbálkozik.
– Mint egy ördöglakat – állapítom meg. És akkor hirtelen lenyomom a csatot, ahelyett, hogy húznám, vagy az állásán próbálnék változtatni. A csat kiszabadul, a pántot könnyedén vezetem ki a két szék közül.
– Köszönöm – mondom a lánynak, aki eztán velem szemben ül le.
Pedig már majdnem elnyeltek a saját sötét gondolataim.
***
Némán, az elmúlt jeleneten meghatódva sétálok hazafelé a régi iskolám kerítése mellett. Hirtelen egy újabb lány szól hozzám.
– Te, bocsi, te nem a Kosztolányiba jártál? - kérdi. Felismerem. Baszki, csak ezt ne! – ijedek meg, megrohannak az emlékek. Rossz hírű, züllött lány volt. Agresszív és beszólogatós.
– De… igen. Miért?
– Én is oda jártam! Egyből felismertelek. Te tényleg semmit nem változtál!
Rohadtul meglepődöm. Száz évesnek érzem magam, elnyűttnek, gondterheltnek és azt mondja itt nekem, hogy semmit nem változtam.
– Tiszta Halle B Vibe, nem? – hajolt a fülemhez a haverom túlüvöltve a torz, dobhártyaszaggató piepkicket.
– Ja, eszméletlen, hogy pár éve még Ausztriáig meg Hollandiáig kellett menni egy ilyen buliért…
Most pedig itt van, Csepelen, az Armageddon elhozta nekünk Magyarországra a hamisítatlan hard partykat. A buli hangulat tényleg autentikus, a Playgroundban pedig flashek a fények. Néhányszor megálltam veretés közben és csak gyönyörködtem a szivárványszínűen és kéken csavarodó világításban. A vörös sávos lézerek tökéletes hangulatfestésként szolgáltak egy-egy veretősebb, rage taposáshoz, a szikragépek sárkányként hánytak tüzet az égig. A pokolban buliztunk és ördögien jó volt. Az összes energiát, felgyülemlett feszültséget, agressziót kicsatornáztam a bulin, boldog mosollyal az arcomon.
GPF-en mindenki elengedte magát – vagy épp kifordulhatott hétköznapi önmagából, ha épp’ olyanja volt. Az emberek kezében hatalmas, felfújható műfalloszok, akárcsak a külföldi fesztiválok aftermoviejain, vagy live felvételein. Egyesek még a maszkos uptempo king szettje után is ezekkel a mókás gumifigurákkal a kezükben flangáltak fel-alá. Hatalmasat tomboltam az I’m a Virgin-re és a Greazy Frogra, a hangulat forró volt, tempós és szeletelős, de azért eufórikusan éneklős. Mindenki totál elengedte magát, vagy kiengedte magából az állatot. You can be a lesbian, this is all okay! At the end of the song…
Denoisert a galériáról hallgattuk, fentről az egész staget és táncteret belátni a Playgroundon. Benne volt a kordonszaggatós, menetelős raw, erős kickekkel és az ismertebb dallamokkal vegyítve – szóval minden, ami egy velős, ütős hard szetthez kell.
Egyre több Billx track hangzott el a szettek alatt, a Halibo-ra ringatóztam, aztán verettem, totál extázisban. Később, lentről új arc és stílus ragadott magával. Olyan dark dnb-s, dubstepes, de dinamikus szólamú zenét tolt a maszkos Cursative. Egyedi fúzió, vad hangzás, keverve a régről ismerős ritmikákat. Ugyan, ki ne emlékezne a tető Rewind bulijaira?
Ördögbotot pörgető arcok és goth-dark ruhás underground egyének vegyültek a Rakehell pólós hardcore szcéna tagjaival. Mindenki tökéletesen megfért egymás mellett, azt hiszem, remek bulit tudhatunk magunk mögött. Pucuék szettjét még megvártam, míg a lábam bírta. Elvadult, állatias uptempo volt, villámgyorsaságú flasheffekteket előidéző stroboszkóptechnikával. Imádtam.
Még csak most kezdődik a nyári szezon, de már készülünk a következő külföldi fellépőre. Október 22-én Aftershock látogat el hozzánk, a hazai kedvenceinkkel körítve. Kihagyni nem ér!
Random trip egyedül, szerda este, harmad papírral, különben is ki a faszom ünnepel névnapokat...? (De legalább nem boldog karácsonyt kívántak nekem.)
Tegyünk úgy, mintha produktív, kreatív és self healing trip lenne ez. Írjunk valami értelmetlenséget, és nevezzük el trip naplónak.
Amúgy, rájöttem, hogy senkit sem bírok elviselni aciden.
Okos voltam, hogy csak harmadot ettem, nem felet. Így kezelhető volt és nem paráztam szét magam a saját erkélyemen. A hold is szép volt és a belső hangom is kellőképpen okoskodó.
Semmi extra. Írhatnék valami értelmesebbet, értékesebbet, drogos pornó helyett. És narkózhatnék meg piálhatnék kevesebbet. Nincs új a nap alatt.
A tükörképem torz alien volt, transzdimenzionális, nem emberi, de most nem is démoni. Elfogadtam, hogy fejlődnöm kell. Sokat. Ki kell találnom, mivel töltöm el a következő tíz évemet, vagy amennyi még hátra van. Az LSD nem mondja meg nekem és nem írja meg helyettem a regényt.
Inspirációt ad, izzítja az agytekervényeim, ragyogó aurával veszi körbe a felsőbb énem képmását a tükör-portálban. De a kezem nem mozdul, az életem nem változik meg, ha nem cselekszem a saját magamtól kapott üzenetek szerint.
Több jót kéne sugároznom a mikrokörnyezetemben. Lehetnék jobb hallgatóság. Jobb barát.
Nem vagyok mindenható, már nem akarok világotmegváltani. Világgá menni igen, de már meg volt, és magam elől nincs menekvés.
The only way out is in.
***
És elunod majd ezt is, ezt a színes, egykor különlegesnek hitt tudatállapotot. Unod a pszichedelikát, unod a vizuált, a reált, a kreált valóságot.
Végül egyedül maradsz a játszótéren. A többiek felnőttek, vagy meghaltak, vagy csak nem akarnak már játszani veled.
Talán te sem akarsz már játszani, de még is, mit tehetnél…?
Ez nem a te választásod, ez nem a te játszótered. Ez egy kijelölt út, emberi testben való tapasztalása annak a létformának, melynek kétségbeesetten próbálsz mélységet és értelmet tulajdonítani.
Pszichedelikumokkal.
Szaporodással.
Kapcsolatokkal.
Bármivel, ami az élet, a kontroll, a valahová tartozás és valahová tartás illúzióját kelti.
Lehetne rosszabb, lehetne tényleg, tényleg rossz – de te nem bírod a semmit, a békét, az unalmat, hát generálod tovább, amit generációkon át örökítettek beléd.
Az idő telik, hogy mivel, azt neked kell kitöltened. Ha nem töltöd ki, akkor is eltöltöd, ha úgy tetszik letöltöd, csak még több szenvedéssel.
Te vagy a bad trip, a félelem, a magány, az elvetélt magzat, a lázadó, a családanya, a mártír.
Te vagy a játszótér. Az üres játszótér.
A gyermeki kacaj, a sírás, az ugróiskola.
Te vagy a pedofil rejtett fintora
Te vagy az ítélet felső mentora
Te vagy, aki mennél még,
de már régen nincs hova.
***
"Hallod... téged folyamat belapoztatva kéne tartani. Teljesen vállalható sebességben tudsz így beszélni"
PS.:
Asszem visszaszokom az LSD-re. (Nem.)
A kevesebb több. Évi egy DMT trip és acid, amikor fázisváltás van, amikor hard reset kell, amikor ráérzek, hogy MOST azt adja majd, amit kell, akkor.
Lecsengőben, az utolsó harmadban könnyeden chatelgettem a barátnőimmel. Senkinek sem mondtam, hogy aciden vagyok. Nem volt szükségem károgásra, hétköznap, másnap munka, tényleg muszáj volt ezt, szükséged van segítségre? Jól vagy?
Sosem voltam. Ti jól vagytok?
Reggel könnyedén keltem. Depresszió és másnaposság nélkül. Persze egészen addig tartott, míg fel nem baszott az aránytalanul nagy munka-stressz. Hát ilyen ez az endless loop.
"Akartam írni, hogy "Parts of you are not yours" – this part is art. Ez a te (p)ar(t)s poetica-d. Zseniális." - Sniffany 
