Beléptem a szobàcskàba
Üres falak közé,
Ráláttam az asztalàra s
Hogy mit függesztett fölé.
Megkerültem szépen csendben,
Léptem nesztelenül,
Mìg meg nem láttam a tükrében
Magam, meztelenül.
Mosolygott csak s azt mondotta: "Màr nagyon vàrtalak,
A fekete tükörben hàrom éjjel òta Dèmonnak láttalak."
Somfordàlva asztalàhoz remegett a térdem,
Falaira árnyékként ült minden mitől féltem,
Jàrt abban az inzomnia àlmatlan szép tàncot
Rettegésem sakktàblàjàn bàstya ejtett sàncot.
Előttem ott tàmla nélkül hàromlàbú kisszék,
"Ülj le kedves, ezért jöttél, mire vàrsz - csak tessék!"
Asztalàra fehér sàvot
Mindjárt egyből hàrmat
Úgy mozgatott mint egy bàbot
Felszegte a vàgyat
Pénzt is adott ropogòsat
Behajtva a széle
A szàmjegy rajta nem érdekel,
Poros màr az éle.
Jó bort néked öblìteni
Hozzà mindjàrt töltök,
Èlvezd ki mìg vendégem vagy!
- ìgy szòlott az Ördög.
Felèlesztett, magàhoz vett,
Nem voltam màr àrva,
Mint mikor a rovarból lesz
Újra kicsiny làrva.
Ujjai közt mivel jàtszik?
Kristàlygömbbe zàrva,
Olyan mintha Te lennél ott,
Csak is Énràm vàrva...
Gyere-gyere, kisleànykàm,
Hajolj egész közel!
Vàgyaidnak börtönfala
Menten körül ölel!
Itt élünk majd mindörökké
Kristàlygömbbe zàrva,
Tàvol minden valòsàgtól,
Hisz ez a szíved àlma.
Belenéztem, te eltűntél
Én meg ott maradtam,
Az ördögi kör közepében,
Újra, egymagamban.
Az ördög jàtékànak én lettem lakója,
Megtestesült abban pokolnak valója,
Úgy emelt körém metsző sötétséget,
Kiirtotta belőlem az összes emberséget.
Mikor végleg megtört (Hazudik, hogy megtölt!)
Éjjel kieresztett
S fegyvert tolt elém
Ő Tartja felém.
Elveszem, remeg a kezem.
Nem akarok élni
Nem akarok érezni
Csak gyorsan elvérezni.
Végre meghúzom a ravaszt,
Nem làtok több tavaszt
Egybefolynak a vilàgok,
Jó éjszakàt kìvánok!
A pisztoly nem volt töltött
- utoljàra mosolygott az Ördög.
