Retkes ez a hely, es fehér is, egyszerre. Bármilyen szépen ringatóznak a tengeren a jachtok, bárhogy világit a rengeteg hófehér vászon vakító napfényben, Monte Carlo maga a mocsok mekkája.
Rosszul vagyok a steril mátrixtól, a tökéletes utcáktól, monumentális épületektől, luxus boltok sorától. Sehol egy meki, egy kisbolt, egy apró tökéletlenség.
Tűz a nap, ver a víz, töretlenül mászom meg a hegybe épített rezervátum cifra nyomorúságát.
Feljebb már nem megyünk egy pontnál. Aki ennél feljebb lakik, az helikopterrel jár haza, állapítjuk meg.
Olyan autók vonulnak végig a főterén egymás után, mintha valami expón lennénk, vagy rendezvényen, pedig ez csak a standard péntek délutáni forgatag.
Es mi tényleg itt, itt akarunk bulizni menni este...?
- Úgysem fognak beengedni - legyint Priscilla hanyagság mögé bujtatott szorongással.
Ha a Baoli clubból elküldtek a picsába, pedig Cannes aztán tényleg egy fekete lyuk, egy gettós bűnbarlang; akkor a felsőbbrendű Monté Carloban vajon hova küldenek majd minket...?
Leszarom, csak érjünk vissza a hotelba, hogy pihentessem egy kicsit a szétzilált talpaim es szelektíven ürítsem ki elmémből a luxushulladékot.

A szállásunk egyszerű es olcsó, de fürdőkád van meg olyan áttetsző ásványokból es drágakövekből álló berakás a fürdőszoba csempén végig. Gyönyörű.
Kell tíz perc alone time. Eresztem magamra a hidegvizet a zuhanyrózsásból. Gyűlölöm ezt a helyet.
Nem akarok többet kimenni az utcára, még csak szociális szorongásom sincs, hisz emberek is alig vannak. A turistanegyedben lézengő halász nadrágos, hátizsákos, szalma -és horgász sapkás átlagemberek lézengenek, de feljebb, ahol a szeparált réteg él, az egy százalék krémje, ott szinte senki. Persze, ha nekem pálmafák, burjánzó növényzet es medence lenne a hegyoldalba épített palotám kertjében, minek is mennek ki az utcára...?
Zokogni kezdek. Elfekszem a kádban, felerősítem a vízsugarat. Záporoznak rám a vízcseppek, záporoznak a könnyeim. Gyűlölöm magam, gyűlölöm az egész világot, a társadalmi rétegek közti igazságtalan eltérést, azt a bizonyos túl nagyra nyílt ollót, utálom ezt a szociológiai eset tanulmányt. A jövőt, ami ránk vár, szívből remélem, hogy kipusztulunk, igazán, igazán remelem. Bár meghalnék itt, a fürdőkádban.
Szeretem elképzelni, hogy ömlik a vérem ebben a monte carloi fehér fürdőkádban, a zuhanyrózsa vize lassú patakban mossa el, finoman örvénylőn tűnik el a lefolyóban, a csatornavizben, mely drágább, mint a szénsavmentes szentkirályi 85 forintért,  Budapesten.
Sírok, ömlik a könnyem, végre. Zokogok, tisztító sirassál, mint egy csecsemő.
Olyasmit engedhetek meg magamnak, amit az átlag magyarok nem, de talán egy hajléktalannak is nagyobb lelki békéje van, mint nekem...
- Jól vagy? – szól be aggódva Priscilla. A zárt ajtón is átszűrődik a kétségbeesés.
- Jól. Majd jövök. Most ne gyere be.
- Biztos?
- Nem akarod ezt látni. Me time. Mindjárt jövök.
A picsába, hogy ez a kis kurva minden reggel két órát bőg és én anyai türelemmel varok, de nekem nem jár egy kiadós depressziós zokogás. Pont Monacoban. Napfényes luxus depresszió, a jachtokkal pöttyözött kéken hullámzó tengerbe fulladva.
Nem akarok ráijeszteni, amúgy is eldugult a kibaszott orrom. Kell egy csík, orrspray és alkohol. Hideg vizet eresztek az arcomba es hanyag eleganciával, meglepő stabilitással lépek ki a kádból.
Priscilla a széken ül, óriás szemekkel néz ram, dőlni kezd belőle a szó.
- Vizualizáltam, hogy megölöd magad, hogy az ereid vagdalod a kádban, geci - bámul rám kiguvadt szemekkel, hadonászva gesztikulál. Egyemmeg..
- Ah, nem, ne aggódj. Ha harminc év alatt nem tettem meg, nem pont itt fogom. Nem baszok ki veled. Meg egyébként sincs semmi éles tárgy odabent.
- Jó, csak úgy megijedtem...
- Te napok óta, minden reggel bőgsz. A minap három órán át zokogtál, és két fatline után sem voltál képes kikelni az ágyból. Szerintem kurvajól kezeltem. Most én is kiengedtem. Ahhh, annyival jobban vagyok - lélegzek fel, kinyújtóztatva a végtagjaim. - mintha bevertem volna fél ekit, komolyan, olyan könnyű a lelkem - nézek körül szinte újjá születve.
- Na ja, tom’ milyen - bólogat elnéző mosollyal, leeresztett szemhéjakkal. Kitölt egy jókora pohár bort magának, a szaraz francia lötty csak úgy bugyog, ahogyan dönti az üvegből. - De gondolj bele, mi a gecit mondtam volna a portásnak?
Egyszerre kezdünk el hisztérikusan röhögni es különféle forgatókönyveket es dialógusokat gyártani.
- Elnézést. A barátnőm öngyilkos lett a fürdőkádban, míg én idekint voltam. Tudom, hogy az én nevemen van a szoba, de végtére is, ez önhibán kívül történt és nem én okoztam a kárt. Minden merő vér. Mennyi takarítás díjat számítanak fel?
Visongva, egymást túllicitálva imitáljuk a frusztrált arcú kopasz kis portás forma reakcióját.
- Ez esetben a takarítás díjat elengedjük. Máris küldöm a takarító szolgálatot. A hulla eltávolítása es a vér tisztítása több órát is igénybe vehet. Javaslom addig látogasson el a közeli Casinoba. Please, enjoy your holiday in Monte Carlo!