Kerstin Blumenthal árnyékként mozogva zárta be az ajtót. Az irányítás kiesett kezéből, vagy sosem volt igazán az övé, most nem számított. Csak a szomszéd Bauerék meg ne lássák, te jó ég, mi folyik abban a házban! Még veszélybe sodorná őket is, vagy még rosszab; ha túlélnék a találkozást az éhes succubbusszal és pletykálkodni találnának a községben, és akkor aztán oda a család jó híre...
Sötét gondolataiba mélyedvén alig fogta fel a nappali helyiség történéseit. Lilith terpeszben, hátravetett fejjel ült a padlón, Inge pedig ott térdepelt előtte, arcát a lábai közé temetve.
-Egy kicsit jobbra..felfelé... – a kéjes érzéstől elmélyedő hangon mormogta utasításait húgának. Annak rózsaszín nyelve szorgalmasan siklott fel és le az eddig már amúgy is csatakosra baszott kehely legérzékenyebb pontján – Úgy, ott. Erőteljesebben. Egész jó, ahhoz képest, hogy úgy kezdtél lefetyelni, mint egy korcs kutya...
Kerstin lehajtotta fejét, bal kezének mutató és hüvelyk ujját homlokához emelte, lehunyta a szemeit, ne is lássa, mi történik. Akkor talán nem válik valósággá. Hans-Jürgen ájultan hevert a lépcső tövében, de legalább még nem lehelte ki az utolsó szuszt.
Lilith negédesen kémlelte anyja komor magába temetkezését. Csevegő hangon folytatta, miközben Inge továbbra is töretlenül nyalta odalent.
- Nem fogom elvenni a szüzességét, így sokkal több energiát nyerek ki belőle. Szinte sugárzik belőle az érintetlen életerő – szemeiben sötétség honolt, egyszerre mégis démontűz lobogott bennük
Lilith nyögni kezdett, teste rángatózott és hullámzott, hüvelye ritmikusan húzódott össze,s tágult ki, egyre gyorsabb ütemben. Szája nyitva maradt, a torkából feltörő hangok erősödtek, színtiszta élvezet zengett a falak között, elmosva a szégyent, a bűntudatot, a félelmet és az összes gyenge, emberi érzelmet. Kiszorított minden mást a szobából. Lilith Inge szőke hajába mart, erősen odanyomta a fejét, úgy, hogy a lány alig kapott levegőt. Néhány másodpercig tartott míg kicsúcsosodott nővére orgazmusa, majd annak teste ernyedésével egyidőben ő is visszakapta szabadságát. Levegőért kapkodva ocsúdott fel. Szája és körötte a bőr nedvességtől fénylett, az orrába kúszó felizgult nőiség illata nem tágított, hiába hátrált négykézláb a padlón. Arca egészen kipirult, szőke fürtjei kócosan szállta ezer felé.
A succubbus jól lakott. Egyelőre. Lilith lassanként, csakúgy, mint a hipnotikus állapotból felébredő Inge, visszatért korábbi, emberi serdülő leányéhoz hasonlatos természetéhez. Azért persze sosem ártott vigyázni a közelében, és ezt anyja is nagyon jól tudta. Megtapasztalta elégszer. Ha a succubbus veszélyben érezte a gazdatestet, akár azonnal felébredt alvás-szerű állapotából, veszélyt jelentve közvetlen környezetére. A hipnotikus erejű tekintet, mely a szexuálsi vágyat transzformálta át és nyelte el áldoztából, csak az egyik természetfeletti képességének számított. Ölni még senki nem látta, de Walter mégiscsak nyomtalanul tűnt el, s Kerstin bizonyos volt benne, hogy a férfi nem két lábon távozott a házból.
- Menjetek a szobátokba, mindketten. MOST! – adta ki az ukázt Kerstin és a két lány egymás után, sorban vonult fel a lépcsőn. Inge riadtan kerülte meg ájult vőlegényét, míg Lilith nemes egyszerűséggel átlépte az ájult testet.
Odakint szél zörgette meg a faleveleket, viharfelhők gyűltek az égen, a levegő elektromosságát még odabent is csaknem harapni lehetett. Vagy a fiatal nővérek szexuális energiái lettek volna oly erőteljesek...?
- Asszonyom? – cincogó, vékonyka hang csendült a Frau Blumenthal háta mögött. Celeste, a szobalány előmerészkedett lakrészéből. Csaknem egybeolvadt a berendezéssel, olyannyira kicsire húzta össze magát. Egyenruhája takarosan, élére hajtva állt, combközépig érő fekete alsószoknyája szélét csipke szegélyezte, rajta fehér, felső réteg, afféle klasszikus cselédviselet. Egyszerű, csinosan visszafogott öltözet, mely mégis kiemelte erős, egyszerre nőies termetét.
- A gondjaidra bízom Hans-Jürgent – közölte vele Kerstin, hátra sem pillantva. Lassan a szobája felé indult. Alig várta, hogy bevegyen egy aspirint és konyakkal öblítse le, minden porcikája pihenésért kiáltott, a feje meg majd’ széthasadt. Mielőtt eltűnt volna az ajtó mögött, egy pillanatra még visszanézett. – Aztán menj az emeltre, és lásd el a Muttert.
- Igenis, asszonyom – felelte készséges, tört némettel Celeste, a szobalány.
Hangos sivalkodás verte fel alkoholittas mélyálmából, mit csörömpölés kísért. Azonnal az emeletre indult, szerencsére Hans-Jürgen nem állta többé útját, máskülönben el is esett volna benne. A fájdalomcsillapító és alkohol keverékétől kótyagos fejjel, lábát nehézkesen emelve haladt, kezével erősen markolta a lépcsőkorlátot idegességében, na meg, hogy le ne essen és össze ne törje magát. Elhaladt a lányok és Hans-Jürgen szobája mellett, a Mutter ajtaja félig nyitva állt, az éjjeliszekrényen pislákoló olajlámpa fénye sárgás derengése kiszűrődött a sötét emeletre. Az ajtó árnyékában a Celeste álta elejtett gyógyszeres dobozka lapult. Derekát fájlalva hajolt le érte, majd sétált be az anyja szobájába. Szája elé kapta a kezét. A Mutter feje ott lógott le az ágyról, ahol amúgy a felpolcolt lábainak kellett volna pihenniük. A paplan,s párna lehányva az ágyról, az öreg, gyűrött bőr több felületen látszott ki a halványkék hálóingből, mint ebben a korban illendő lenne.
Lassan, remegve sétált közelebb, öreganyja fel sem ébredt, mélyeket szuszogott. Az ágytámlánál vette csak észre, hogy nem csak a pozíció fura, amiben fekszik, de a felcsúszott hálóing látni engedte drótszőrű, öreg szeméremdombját, melyről álmában, valahogyan lekerült a bugyogó.
- Ördögfattya... – reszketeg keze ökölbe szorult, dühös iszonyattól torzuló arca a sötét ablakon tükröződött vissza. Telihold volt, s úgy festett Lilith étvágya egyre csak nőtt. Cselekednie kellett.
Másnap első dolga volt felkeresni Bernhard atyát, a waldkircheni templom lelkipásztorát. Félelmeitől az éjszaka további részeit sötét gondolatok közepette, éberen töltötte el. Reggeli nélkül, éhgyomorra ment oda. Isten és az ő háza maradt az utolsó reménye. Az atyát elkülönített kis szobájában találta, éppen a reggeli imát fejezte be.
- Blumenthal asszony – üdvözölte sugárzó mosollyal a szemmel láthatóan kétségbeesett, elgyötört arcú nőt.
- Atyám – rebegte holtra váltan – Segítenie kell.
- Nagylelkű adományai nélkül nem tudnánk ennyi nélkülöző gyermeknek ruhát és ételt juttatni. Számíthat rám, bármiről is legyen szó – Bernhard plébános meleg tenyere megnyugatóan simult rá az ő jéghidegre hűlt kezeire.
- A lányomat, Lilithet, mintha az ördög szállta volna meg.
- A kamaszok néha furcsán tudnak viselkedni, de ettől még...
- Megbecstelenítette a húgát, miután annak vőlegényével hált! – vágott közbe hisztérikusan Kerstin.
- Oh...
- Aztán meggyalázta szegény öreg, beteg anyámat. Talán a szobalányt is, nem tudom. Nem maradhat a családban mert veszélyes. Hans-Jürgent csaknem megölte. Olykor furcsák a szemei, mintha nem is ember lenne...
- Mióta tart? – a pap arca elsötétült.
- Az utóbbi időben egyre rosszabb...de azt hiszem, Walter eltűnéséhez is neki van köze.
- Van egy kolostor, Waldkirchentől néhány kilométerre, az erdőben. A novíciusaink közti élet jót tesz majd neki. Szigorúan a megfelelő tisztító szertartás után, természetesen.
Kerstin Blumenthal megkönnyebbülten lélegzett fel. Lilithnek bizonyára tökéletes helye lesz a zárdában, az apácanövendékek között.
