Gergő akár ölni is képes lett volna, bal keze ökölbe szorult, körmei saját tenyerének húsába vájtak, szinte kiserkent belőle a vér. Kénytelen volt visszafogni magát, mert Anna olyannyira bizonytalanul kóvályogva lépkedett, hogy minden figyelmét rá kellett összpontosítania, nehogy a tizenhat éves tini fruska le találjon szédülni az emeletre vezető lépcsőről. Jobbjával támogatón ölelte húgát, egyszerre féltőn, ugyanakkor rémesen bosszúsan.
- Gyerünk, még két lépcsőfok... egyik láb – noszogatta gyengéden az illuminált lányt – és a másik.
Anna megingott, már majdnem felértek az emeletre, mikor teljes súlyával Gergőnek dőlt, s a fiú két kézzel kellett megtartsa őt.
- Te mindig olyan... – csuklásba ugró sóhajtás bukott elő belőle, ködös tekintettel sandított fel a nála jó másfél fejjel magasabb bátyára – rendes vagy hozzám – fejezte be, feje a fiú mellkasára bukott.
Fehér, piros pipacsokkal tarkított nyári ruhácskát viselt. Szolid, de csinos öltözete kiemelte kislányos, törékeny alakját, még növésben lévő hegyke melleit. Pamut aláöltöző topocskát hordott, hogy elfedje őket a kíváncsi, éhes szemek elől, de apró bimbói így is enyhén átsejlőn csúcsosodtak a ruha vékonyka anyagán. Gergő igyekezett lefelé nézni, ádámcsutkája hullámzott a kínos nyeldekléstől.
- Gyere szépen! – finoman talpra állította húgát, aki egy időre visszanyerte egyensúlyát. Világosbarna, vállig érő, egyenes szálú haja borzasan kócolódott össze az este folyamán. Enyhe marihuána aroma keveredett a virág illatú parfümmel, lehelete vodka szagát árasztotta. Gergő legszívesebben alaposan ellátta volna a baját annak, aki fűvel és töménnyel kínálta Annát. Jól lehet, a tinédzserekre sem kellett semmit rákényszeríteni, de Annát ezidáig cseppet sem jellemezte ez a fajta viselkedés. Néha-néha kicsit szalonspiccesen érkezett haza, mikor Melindával lófrált, de ilyen állapotban még soha állított be az éjszaka közepén. Gergő komolyan megijedt.
Könyökével ügyeskedve nyomta le a kilincset Anna szobájának ajtaján. A sötétben botorkálva ágyához támogatta, óvatosan ültetve le a kókadozó teremtést. Felkapcsolta az éjjeli szekrényen lévő hangulatlámpát, félhomályba vonva a szobát, s húga fél oldalára ereszkedő alakját. Megkönnyebbülten lélegzett fel. A nehezén túl voltak és anyjuk sem riadt fel mindeközben. Anna hálás, kábult mosolya őt magát is mosolygásra késztette, ám hamar újra elkomorodott.
- Anna, mire volt ez jó? – helyes arca elsötétült.
- Jaj, ne legyél már ilyen merev... – hangja részegen hajlott meg, a kuncogás ismét csuklásba fulladt. Gergő a lány ágya szélére ült, levette róla pántos szandálját, kecses, hosszú lábait gondosan az ágyra helyezte.
- Hozok egy pohár vizet – állt fel, inkább rá sem nézve a meglehetősen széthullott Annára. Ruhája combközépig csúszott, amint oldalán fekve könyökölt, felhúzott térdekkel. A félhomályon át élénken világított a szeme a távozó Gergőt figyelve.
„Gergő, Gergő... Mi lenne velem nélküled?” – morfondírozott álmatagon, macska módjára kinyújtóztatva fáradt végtagjait. A fiú apja helyett is apjaként állt helyt, egész kicsi koruktól kezdve. Anna éppen csak betöltötte az ötödik esztendőt, amikor apjuk elhagyta őket huszonéves egyetemista tanítványáért, aki nála írta a szakdolgozatát. A konzultációk egyre hosszabbra nyúltak, mígnem egy este egyszerűen nem jött többé haza. Anyjuk, Lívia, depressziós némaságba burkolózott, tizenhat órákat aludt a sokféle antidepresszánstól és szedatívtól, amit a pszichoterapeutája írt fel neki, máskor meg dolgozott – már amikor éppen képesnek bizonyult rá. Gergő vette át a családfő, sőt anyjuk szerepét is, pedig még ő maga is csak tizenhét éves, gimnazista srác volt. Anna hónapokig minden áldott nap várta; apjuk egyszer csak hazatér. Gergő addig ült az ágya mellett esténként, míg a kislány álomba pityeregte magát. Igyekezett vidám történeteket felolvasni neki, hatalmas beleéléssel utánozva a szereplők hangját, vagy vicces állathangokat hallatva, csakhogy a könnyek közt néha felragyogjon az a boldog vigyor, minek egyébként egy gyermeklány arcán kéne tündökölnie. Reggelente elkísérte az iskolába, míg elég nagy nem lett hozzá, hogy egyedül járjon be és egy suhanchoz képest fenséges szalámis szendvicseket csomagolt neki tízóraira. Délután segített a matek házi megírásában, meghallgatta az összes kislányos panaszt az osztálytársakról, tanárok szemétkedéséről, buta fiúkról, akik meghúzták a haját tetszésük jeléül.
Gergő jegyei anyjuk állapotával egyetemben indultak romlásnak. Lívia lassanként feléledt és elkezdett eljárni otthonról, ám a borosüveg szája egyre többször koccant a túl gyorsan kiürülő pohár szélén. Kéthetente újabb és újabb férfivel oldalán jelent meg, borgőzös, harsány jókedvvel, majd tűntek el napokra a hálóban. Ezek a futó kalandok mind ahányszor véget értek, Lívia egyre mélyebbre süppedt magányában, elkeseredését még több borba fojtotta. Anna csak Gergőre számíthatott.
A fiú jókora pohár hideg vízzel jelent meg újra. Anna nagyot kortyolt belőle, fűtől kiszáradt szájának és alkoholtól dehidratált szervezetének jól esett a hűs folyadék.
- Köszönöm – mondta komolyan. Gergő tétován álldogállt, nem találta a szavakat.
- Anna, nem kell mindent elfogadnod, amit eléd raknak – szólt végül. Anna kerülte a pillantását. – Valami pasi tépetett be és itatott le így? – szegezte neki a kérdést hirtelen. Egy röpke, feszültséggel teli pillanatig egymásba fúródott a tekintetük. Gergő sötétkék szemeiben düh és féltő birtoklás kavargó vihara kavargott. Anna egyszerre találta ijesztőnek és furcsa mód mégis megnyugtatónak idősebb testvére reakcióját.
- Azt ne mondd, hogy te még sosem téptél be! – forgatta szemeit, némi megjátszott hanyagsággal.
- Nem erről van szó – fújta ki a levegőt fáradtan Gergő – Lehet ésszerűen is fogyasztani. És ha rosszul leszel és az illető ezt kihasználva olyan dolgokra vetemedne... – hangja elfúlt, belegondolni is fájdalommal töltötte el. Gyomra összeszorult, amint lelki szemei előtt megjelent a rémes kép, amint valami barom a félig öntudatlan Annát fogdossa.
- Ne aggódj, Kittiék is velünk voltak.
- Hát ez tényleg baromi megnyugtató! Mellesleg nem Kitti volt, aki miatt rendszeresen ellenőrizni kezdték a kulacsaitokat, mert tequilát csempészett be és tanórán piált?
- Nem, az Cintia – legyintett.
- Én csak arra kérlek, hogy ésszel csináld és vigyázz magadra jobban! – Gergő türelmét vesztve emelte fel hangját. Anna váratlanul elsírta magát, arcát kezébe temette, vállait rázta a zokogás. Gergő megkövülve ácsorgott, azt sem tudta miként reagáljon. Egy férfi, legyen az tizenhét, akár huszonöt éves, nehezen tudja kezelni egy nő könnyeit.
- Most már te is utálsz... – a sírástól elakadtak és érthetetlenné mosódtak szavai.
Gergő közelebb lépett, kezét gyengéden húga vállára tette, s Anna hirtelenjében csillapodni látszott.
- Istenem, dehogy utállak, csak rohadtul féltelek!
Anna kivörösödött orcája még inkább lángolt. Úgy nézett a bátyára, hogy az újfent zavarba jött, még jobban, mint az imént.
Anna hirtelen ragadta meg a vállán pihenő meleg tenyerét és rántotta magához elemi erővel, a fiú kis híján előre esett és rajta kötött ki, de még idejében megtámaszkodott az ágy kacskaringós, kovácsoltvas támlájában. A lány szorosan ölelte át derekát, pólója kissé átnedvesedett a lány könnyeitől, s érezte Anna forró leheletét köldöke tájékán. Ujjai rászorultak az ágy támlájára, próbálta uralni szapora légzését, igyekezett nem tudomást venni a feszítő érzésről nadrágjában. Mereven bámulta a falat. Az egészet a túl régóta esedékes önkielégítésnek, pontosabban annak hiányának könyvelte el. Nemhogy barátnőre, de magára sem jutott elég ideje. A munka minden energiáját felemésztette, fél szeme pedig mindig Annán volt. A lány mintha halk nyögést hallatott volna, Gergő összerezzent, farka kőkeménnyé duzzadt és ő zavartan fordult el, nehogy kishúga bármit észleljen spontán merevedéséből.
- Most már igazán pihenned kéne, holnap úgyis kellően másnapos leszel – mondta tárgyilagos hangon, s a következő másodpercben már a szoba ajtajában állt, fél lábbal távozva.
- Jó éjt... – suttogta édesen Anna.
- Jó éjt – lehelte és gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Olyan hosszan fújta ki a levegőt, mintha legalábbis ezidáig víz alatt tartotta volna vissza.
Ki kellett ürítenie a fejét a holnap reggeli konferenciahívás előtt, amin a cég svájci partnerének egész managementje előtt kell majd prezentálnia. Lüktető farokkal márpedig ez jóval komplikáltabbnak bizonyult volna.
Csaknem harmincnyolc kínkeserves perce ültek abban a levegőtlen, steril meeting roomban, már a koffein sem segített. A diagramok összefolytak előtte, robotpilóta üzemmódban beszélt mindenféle szakzsargont processzoptimalizációról és automatizálásra váró folyamatokról, meg profitról. Azt hitte sosem lesz vége, de a hajlított modern Cisco képernyőn megjelenő, türelmes figyelemmel hallgató nő félbeszakította.
- Elnézésed kérem, hogy megzavarom az egyébként remekül összeállított értékelést, de azt hiszem ezen a ponton szükségem lenne még valakire a tranzithoz aki segít áthozni a folyamatokat.
Gergő gyorsan végig futtatta agyában a nélkülözhető embereinek számát és azt, ki lenne alkalmas a feladatra. Középvezetői pozícióban dolgozott egy multi marketing és értékesítési részlegén, fiatal kora ellenére hamar felküzdötte magát a ranglétrán. Az irodából több csinos lány hívta kávézni, ebédelni, szempillát rebegtetve, vagy dossziékat téve az asztalára, fontosnak tűnve, piros tűsarkakon tipegve. Mindegyikőjüket ignorálta. Valójában a munka volt az egyetlen menedéke a családi problémák és magánéletének frusztráló hiánya elől, így minden fennmaradó idejét karrierjének szentelte. Az átlagnál magasabb intelligenciájú fiúnak számított, s mivel korán kellett felnőnie, jóval érettebbé vált a korosztályánál.
- Enikő és Ranji jöhetnek szóba, ők már seniorok és megfelelő tapasztalattal bírnak.
- Én rád gondoltam – mosolyodott el Zoé. Gergő alig láthatóan vonta fel szemöldökét, de professzionális maradt. Anna nem maradhatott felügyelet nélkül, mostanság teljesen kifordult magából. Még a végén belekeveredik valamibe. Kritikus korba lépett és anyjuk feslett erkölcsű példája sem segített túl sokat a helyzeten, sőt, fokozta a lány dühét. A tinédzser Anna feljogosítva érezte magát...nos, nagyjából mindenre. Gergő maradt az egyetlen, aki még hatni tudott rá.
- Rám? És az itteni csapattal mi lesz? Ki fogja támogatni az ő munkájukat? A backlog nő, egyre több az eszkaláció...
- Majd a cseh régió team leadere, Kriszta gondoskodik róluk. Néhány hét, maximum egy hónap az egész. Nem ismerek olyat, aki nálad jobban látná át a rendszereket, arról nem is beszélve, hogy remek SOP-kat írsz.
- Köszönöm, igazán jó érzés, ha elégedett vagy a munkámmal, Zoé... – szerette volna hozzátenni a bűvös „de” szócskát, ám a főnökasszony szép, finom vonású arcán egyértelműen látszott a határozott döntés ellentmondást nem tűrő szilárdsága.
- A hotelt és a repjegyet ma foglaljuk neked, két nap elegendő idő összepakolni?
- Megoldom – biccentett.
- Természetesen a napi kiadások és minden utazási költséged finanszírozzuk, a hotel pedig remek, ezt én tanúsíthatom. Még thermal medence is van, a reggeli svédasztal pedig fenséges... – mosolygott elégedetten Zoé. Szelídnek tűnő, kerek arca elsőre lágyságot sejtetett, ám zöld szemei ravaszul csillogtak. Imádta, ha ő irányíthat és minden a tervei szerint alakul.
Az indulást megelőző esős, szürke szerda délutánon cifra káromkodások közepette nyomta lefelé Samsonite bőröndje tetejét, igyekezve nem tönkre tenni a cipzárat. Mindent összetömörített, amire szüksége lehet, de mivel nem sokat utazgatott élete során a rá háruló felelősség miatti idő szükétől meg az állandó elfoglaltságtól, nem akadt közepesnél nagyobb poggyásza. Nem tudta mi stresszeli inkább, az utazásra való felkészületlensége, vagy Anna arcának szomorú víziója, ahogyan közli vele, egy hónapig távol lesz hazulról.
- Segítsek? – Anna karba font kézzel, az ajtófélfának dőlve figyelte bátya szerencsétlenkedését. Feszes farmerban és egyszerű, rózsaszín spagetti pántos topban volt, haját lófarokba fogta. Enyhe smink, unott arc, valószínűleg a matekfakt facsarta ki ennyire, azt mindig gyűlölte.
- Nem kell – nézett hátra a válla felett, majd újra megpróbálta elhúzni a cipzárat, ami beakadt egy kilógó cipőfűzőbe – A kurva életbe! – lecsapta a bőrönd fedelét és fel-alá kezdett sétálni a szobában. Most igazán jól esett volna egy sör, vagy egy whiskey, dupla, kóla nélkül, jéggel.
Anna szája széle megrándult, szótlanul, fejcsóválva ment oda a bőröndhöz. Kinyitotta, és mindent az ágyra szórt, aztán egyesével szortírozva, gondosan hajtogatni kezdte a ruhákat.
- Mondtam, hogy nem kell – állt meg Gergő, a húgát figyelve, de az ügyet sem vetett rá.
- Szörnyű ez a rendszer. Alulra a nagyobb dolgokat kellene rakni. És minek még egy cipő? – ciccegett, közben kezei fürgén jártak, ügyesen és gyorsan rendezve újra Gergő egy hónapra tervezett csomagját.
- Svájcba megyek, kell egy váltócipő, nem tudom, mennyire lesz esős ott a szeptember, és mi van, ha esetleg kirándulni is mennénk a tréningek között... Bár nem hiszem, hogy sok szabadidőm lesz.
- Aha. Munkahelyi út?
- Igen, az új team lead akit felvettek hozzánk és kiküldtek az anyacéghez, megkért, menjek ki segíteni neki.
- Mennyi időre mész?
- Három hét. Maximum egy hónap.
Anna kezében megállt a világoskék, L-es ing. Gergő magas, szálkás termetű fiú volt, az M-es méret túl rövidke, az L-es meg néha már túl nagynak tűnt rajta, kiváltképp, ha a stressztől kevesebbet evett. Langaléta alkatához helyes, éles vonalú arc tartozott, kiugró arccsonttal, mélykék, okos szemekkel és borzas, félhosszú, Annáéhoz hasonló árnyalatú, barna hajjal.
- Ahha. Mikor tervezted elmondani?
- Ma. Még én is csak tegnap tudtam meg – aggódva nézett a lányra, a feszültség nőttön-nőtt a szobában.
- Tegnap is itthon voltam – rótta fel sértődötten Anna – Nem baj – folytatta a hajtogatást, mintha mi sem történt volna, de a feszület minden izmában jól láthatóvá vált. Ha egy nő sértődött és hallgatag, azt nem lehet nem észrevenni. Gergő mélyet sóhajtott, mögé lépett, megérintette a karját, amitől Anna megdermedt és egész testét átjárta a melegség.
- Ne haragudj, stresszes lettem és feszült. Nem szívesen hagylak itt titeket, de ez fontos és hosszú távon jó lehetőség, még több pénz és idővel talán még jelentősebb pozícióhoz juthatok a cégnél. Jobban élhetünk.
Anna nem fordult hátra, csak csendben, mosolyogva hunyta le a szemét.
Drága Gergő, mindig úgy gondoskodik róluk...hát hogyan is haragudhatna rá? De ha csak belegondolt a következő hetek rémisztő, sivár, üres magányába és az anyjával kettesben töltött sötét estékbe, összerándult a gyomra. Könyökét durván kiszakította a fiú kezéből, elnagyolt, sebes mozdulatokkal hajtotta össze az inget, amit a bőrönd tetejére dobott, ám az olyan tökéletesen simult össze, hogy a mozdulat hevességétől sem esett szét.
- Nesze – közölte – Jó utat!
S hátra sem nézve kivonult a szobából.
Gergő inzomniától szenvedve, üveges tekintettel meredt a plafonra, lelki szemei előtt szörnyű forgatókönyvek jelenetei pörögtek. Anna mindegyikben összeveszett az anyjukkal, vagy éppen elszökött hazulról, a következőben meg baleset érte. Mindez az ő hibája lesz majd, mert magára hagyta. A fenébe is, Anna tizenhat éves, nem tud örökké mellette lenni és vigyázni rá... Valami benső, rögeszmés ragaszkodás, mégis minduntalan görcsösen erre késztette. Reggel, még indulás előtt felébreszti, ha tetszik neki, ha nem, és rendesen elbúcsúzik tőle. Ahhoz persze előbb el kéne aludnia... Amint a digitális óra kijelzőjén kegyetlenül pergő perceket nézegette, visszaszámolva, hány órát alhat még, ha a következő fél órában sikerülne álomba szenderülnie, megnyikordult az ajtó. Gergő megnyugodva mosolyodott el, mintha egy óriás szikla gördült volna le mellkasáról, úgy lélegzett fel. Anna biztosan rosszul érezte magát, amiért úgy behisztizett és bejött elbúcsúzni. Gyorsan lehunyta szemeit, alvást színlelve. Hadd érezze egy kicsit rosszul magát a húga, és dolgozzon meg a békülésért – gondolta, azért benne is akadt valami az idősebb testvérek természetes kis gonoszságából. Egyébként is, a gyermeteg bosszú teljesen jogos volt.
A lány Pokélabda mintás mini pizsama sortban és hozzá illő, Pikachus alvós topban settenkedett oda, Gergő ezt persze nem láthatta. Ő csak alvást imitálva várta a lány ébresztgető szavait.
A várakozás fojtogató, három perc után metsző gyilkosságúvá kezdett válni.
Anna némán bámulta az alvó Gergőt, valójában maga sem tudta, miért nem korábban jött. Számíthatott volna rá, hogy a fiú már aludni fog ezen a késői órán, hiszen holnap meglehetősen korán indul a gép Ferihegyről. Gergő halkan szuszogott, ő pedig óvatosan, lábujjhegyen közelítette meg az ágyát. Így közelebbről a sötétben is jól látta a fiú szép metszésű száját, helyes pofiját, a takaró alól félig kilógó, V alakú medence csontját, amin kicsit felcsúszott a póló. Anna titkon szerette volna megérinteni, de nem akarta felkelteni Gergőt.
Nem tudta mi ütött belé, akkor és ott a józan ész és minden önuralom elveszni látszott a szoba sötétjében. Csendesen feküdt le Gergő mellé a keskeny szabad felületre, bár a fiúnak franciaágya volt, mindig középen terpeszkedve aludt el. Nagyjából félembernyi hely maradt mellette, s Anna éppen csak annyira kicsire tudta összehúzni magát, hogy ne simuljon teljesen bátya alvó testéhez, csupán súrolja azt, ha túl mélyet lélegzik.
Gergő torkában rekedt a szusz, mikor megérezte a forróságot, ami Anna bőréből, aurájából áradt. Szemhéja megrándult, de nem nyitotta ki a szemeit, most már igazán kínos lett volna. Még is mit mondana, és hogy érezné magát Anna, ha most felkelne? Hogy néznének másnap egymás szemébe? És tükörbe?
Anna azt hitte észrevétlenül szimatolt bele a nyakába, a lány lehelete csiklandozta a fülcimpáját, borzongatta bőrének érzékeny idegszálait. Mozdulatlanul tűrte a szituációt, remélve, hamarabb vége lesz, mint sejtette. Pedig még el sem kezdődött. Húga hosszasan fújta ki a forró levegőt, apró keze a saját lúdbőrző combjain siklottak végig. Gergő csak hallotta a súrlódást a sötétben, nem is sejtve; Anna ujjai már a feszes mini short alá próbálnak beférkőzni. A lány fészkelődni kezdett, az oldal fekvésű póznak köszönhetően combjai összeszorultak, a nadrág meg túlságosan feszült, így nem fért hozzá eléggé az igazán érzékeny részekhez...
A mocorgás következtében hozzá dörzsölődött a fiúhoz, bőrük forrón izzott fel és a bátya vérkeringése felpezsdült, illetve lefelé kezdett irányulni. Gergő gyorsan a hasára gördült, nehogy a takaró kínos sátorként fedje el meredező farkát. Anna rémült szoborrá dermedt. Néhány másodpercig csak várakozott, tesója meg csak mélyeket szusszant, továbbra is alvást színlelve. Hímtagja fájdalmasan préselődött össze hason fekvés közben, egyik karja behajlítva takarta el arcát, ami amúgy vörösen izzott a sötétség jótékony leple alatt.
A lány megkönnyebbülten konstatálta; nem kelt fel, csak álmában váltott pozíciót. Nagyon vonzónak találta így, felbátorodva kezdett újra matatni lábai között. Lassacskán letornázta magáról a szűk forrónadrágot. Nem tehetett róla, Gergő puszta testközelségétől és látványától is benedvesedett. Mutatóujjának begyével gyengéden végig simogatta a vágatot a lába között, háta enyhe ívbe feszült. Csiklója apró, duzzadt, nedves gyöngyszemként keményedett, érzékenyen reakciókat váltott ki belőle, akárhányszor futtatta végig rajta egy-egy ujját.
Gergő nem látta, de hallotta azt a halk neszt, amit csak az éjszaka csendje engedett hallani, ahogy a nedves puncin szánkázó ujj kéjes, elfojtott sóhajokat csalt elő a saját húgából.
Kín szenvedést okozott így, mozdulatlanul feküdni, ennyi erővel élve is temethették volna; valahol mélyen meg a világért sem szakította volna meg, s egy apró, saját maga által is gyűlölt, szörnyű darabkája azt kívánta, soha ne érjen véget.
A lány két ujjal hatolt a hüvelyébe, elég sokat masztizott már ahhoz, hogy azonnal megtalálja az érzékeny G pontot és azt kezdje ujjazni, elképzelve, ahogy Gergő fölé kerekedik és ugyanezt teszi vele. Az a tocsogó ujjazás már cseppet sem csendesen jutott el a srác hallójáratába. Anna egyik kezével ujjazta magát, a másikkal meg a legérzékenyebb pontját simogatta, függőleges, hosszanti mozdulatokkal, egyre erőteljesebben. Már nem olyan kicsiny mellei megkeményedtek, Pikachu sárga pofiján a két piros folt furán torzult el, ahogyan a póló anyagán át a lány bimbói hegyesen álltak ki, ráncolva az anyagot és a mintát. Igyekezett hangtalan lihegve élvezni, de egy apró nyögés így is felszakadt belőle, mikor egész teste összerándult az orgazmustól. Szeretett volna pihegve Gergőhöz bújni és szorosan testvéréhez simulva elaludni, de tudta, így is túl soká maradt. Az élvezés utáni állapot csitulni, elméje vele együtt tisztulni kezdett, a bűntudat ólom súlya vette át az esztelen vágy helyét. Gyorsan felkapta a hüvelynedvektől átázott pizsamanadrágot és sebesen, mint egy rémült éjszakai kisállat, kiiszkolt a szobából.
Gergő felszisszenve emelkedett fel, szinte a magömlés közelébe került egyetlen érintés nélkül. Nem tudta mitévő legyen. Rohadt egy érzés lett volna így, ez után magához nyúlnia, ugyanakkor meg fájdalmas merevedéstől szenvedett. Zavarodottan, mégis ösztönösen fogta marokra kőkemény farkát. Túl jól esett, és élvezés nélkül egyébként sem tudott volna aludni.
Anna, még is mit műveltél? - gondolta bosszúsan, míg gyors ütemben verni kezdte.
Édes, kicsi Anna..
