Ren idegenkedve, kissé feszengve állt a kereskedés bejáratánál. Még nem szánta el magát arra, hogy alaposabban körül nézzen, nemhogy az örökbefogadásra. Lopva pillantott körül. A helyiség barátságos, meleg színei és az egyenruhás, csinos eladó lányok szolid távolságtartása némileg oldotta benne a feszültséget. Mintha egy hétköznapi, talán pénzügyi tanácsadói, vagy utazási irodába érkezett volna, a helyiség kellemes, üzleties berendezése nem árulkodott a kínált szolgáltatásról. Kivéve talán a szemben lévő recepciós pulton elhelyezett prospektusok. Meg azok a képek a falon, amiről az ennivalóan édes, cica -és nyuszifüles lányok mosolyogtak vissza rá.
- Jó napot kívánok! Szeretné esetleg megtekinteni a katalógusunkat? – invitálta beljebb a szűk, babakék, végig gombos, combközépig érő egyenruhát viselő megnyerő eladó hölgy udvariasan.
- Azt hiszem, inkább… - kezdte tétován. Valójában mihamarabb túl akart esni ezen az egészen. Nem érdekelte őt holmi katalógus, sem a teljes kínálat. Csak választani akart egy példányt, egy igazán helyeset, ami elnyeri majd Hiroki Murai tetszését.
- Ha élőben szeretné megtekinteni a kínálatunkat, erre tessék!
A hölgy a szomszéd helyiségbe vezető rövid, keskeny folyosó felé indult, Ren némán követte.
A szobában fél méter magas, párnázott felületű emelvényeken kíváncsi tekintetű pet lánykák méregették az új jövevényt. Apró farkinca csóválásukat leszámítva teljes nyugalommal üldögéltek tovább a helyükön, hol magukat tisztogatva rózsaszín nyelvükkel, hol meg a levegőbe szimatolva. Ren, bár nem viselt kölnit, érzékeny orruknak erőteljesnek érződött az idegen illat.
- Ők itt az elit kiskedvencek. Felső árkategóriába tartoznak, de rendkívül jól neveltek, nyugodtak és a legújabb fejlesztésnek köszönhetően kiemelkedően magas intellegienciával rendelkeznek. Könnyen idomíthatók és taníthatók – magyarázta mosolyogva az eladónő.
Ren végignézett a csodás teremtményeken. Tekintete elidőzött egy cicafüles, hosszú farkú, macska kecsességű, kényelmesen elnyújtózó pet lányon, aki lustán, de élesen villanó szemekkel bámult vissza rá. Kiugró, szögletes arccsontja, elképesztően zöld, ravasz szemei és nyúlánk, valóban macska-szerű, ember lányhoz hasonlítva balerina alkata volt. A voucher nem fedezte egy ilyen előkelő lény költségeit, így gyorsan megszakította a szemkontaktust.
- Lenyűgöző – ismerte el udvariasan. – Láthatnám esetleg a többieket…? – kérdezte óvatosan. A nő melegen mosolygott tovább.
- Hát persze – intett, hogy kövesse.
A következő szoba süppedős plüsspadlóján két oldalt krómozott acél ketrecek sorakoztak. Ren arcára kiülhetett a döbbenet, mert a nő rögvest magyarázni kezdett.
- Ne aggódjon! Ők is teljesen szelídek és kézhez szoktak. Rájuk van a legnagyobb kereslet, az ár vásárlóbarát, a petek minőségéhez és fejlettségéhez képest.
- Értem – biccentette oldalra a fejét még mindig kételkedve. Ha valami elvadult pettel állít be Hirokihoz, búcsút mondhat a pénznek.
- Egy kis nevelésre szorulnak, de némi odafigyeléssel és törődéssel gyorsan idomíthatók, aztán pedig hálás és hűséges kedvencekké válnak – biztosította a nő.
Ren erősen gondolkodva járatta tekintetét a ketrecek közt. Koncentrált, igyekezett minden pet lányt alaposan szemügyre venni. Hiroki kikötötte, hogy nyuszi és kutyalányra semmiképpen sem tart igényt, így az arcát izgatottan a ketrecnek préselő, tarka fülű, lelkes, vágyakozó tekintetű, farkincáját hevesen csóváló kutyus lány egyértelműen kiesett. Cicából több fajtájú és színű, még egy rózsaszín fülű és farkú, nyilván génmanipuláció útján létrehozott példány is akadt, aki kecses mozdulatokkal, száját nyalogatva kellette magát, egyszerre ügyet sem véve a tollpihékből álló macskajátékra, amit eddig unottan pofozgatott a ketrecben.
- Neko nagyon jó választás. Eleven, élénk, játékos és… - a cicalány bagzó macskáéhoz hasonlatosan burrogott, mint, mikor a macskák hívják tavasszal a párjukat párzási időszakban. – Rendkívül aktív – mosolygott sejtelmesen az eladó lány.
- Értem, értem – zárta rövidre Ren. Heikonak minden bizonnyal kedvére való lenne ez a rózsaszín fülű Neko pet. Közelebb lépett a ketrechez, hogy alaposan szemügyre vegye, nincs e rajta semmiféle rejtett tökéletlenség, vagy egészségügyi probléma. Neko ember testét hamvas, üde bőr borította, hibátlannak és fiatalnak tűnt. Mellei aprócskák, de nagyon szép formájúak voltak. Heiko elégedett lenne vele. Ahogy közeledett, Neko izgatottá vált, felpattant és a ketrec rácsához nyomult, két kezével rámarkolt a rácsra, szája résnyire nyílt, két heges szemfogát villantotta elő. Nem úgy tűnt, mint aki támadni akar, de kétségkívül a nyugtalanabbik fajtához tartozott.
- Neko felettébb játékos, nagy mozgásigénnyel – magyarázta a nő.
Ren felsóhajtott. Ez az egész kezdett az idegeire menni, bonyolultabbnak tűnt pet lányt választani, mint egy szokványos háziállatot…
- Szeretné megnézni a low-budget szekciót? - kérdezte óvatosan az eladó.
- Nem tudom, jó ötlet -e.
- Az alacsony árú petjeink sok extra figyelmet igényelnek - foglalta össze diplomatikusan a hölgy. - Némelyikük hajlamos harapni és karmolni, de megfelelő traininggel...
- Azt hiszem, inkább innen választanék - vágott közbe gyorsan Ren.
Hogy lecsitítsa gondolatait, sétált egy kört, háta mögé kulcsolt kezekkel. Most már az összes örökbe fogadásra váró pet lány előre nyomult, őt bámulta, némelyik nyüszítő hangot hallatott, mintha csak azt mondaná: „Engem, engem vigyél haza!”
Ren kezdte elveszíteni a hidegvérét. Kétségbeesve nézte a sok izgága pet lányt, már majdnem sarkon fordult, hogy majd visszajön máskor, vagy megnéz egy másik boltot… Persze az Tokyon kívül, egy messzi kisvárosban volt, s vajmi kevés esélyt látott rá, hogy ott jobb felhozatal várja majd.
Akkor tekintete megakadt egy fehér, mozdulatlan, szőrmefolton. Az egyik ketrec sarkában összekuporodva, egy apró fehér fülű róka lány lapult, hosszú, szép szőrű, lompos farka elegánsan tekeredett köré. Szeme zord, jegeskék csillogása egyáltalán nem azt sugallta, hogy azt szeretné, ha hazavinnék.
Ren hosszasan nézte, szép, enyhén hosszúkás fejecskéjét, pisze orrát és kifejezéstelen arcát tanulmányozta. Ő volt a legnyugodtabb, mind közül. Havasszőke haja finom hullámokban omlott le a vállára, két füle hegyesen kandikált ki hajkoronájából. Arca barátságtalan zordsága ellenére is elragadóan szép teremtmény volt.
- Ő egy jóval nyugodtabb típusú, sarki róka pet – állt Ren mellé a nő. – Nem igényli a babusgatást, nem igazán játékos. Nem olyan szociális, mint a többi, de, ha őszinte akarok lenni, a legkevésbé problémás egyed.
Ren nem gondolkodott sokat. Szerette volna mindenféle közjáték és kötődési probléma nélkül megoldani ezt az egészet. Ő aztán nem akart cica pet lányokkal macska-egér játékot játszani és minden másodpercben ügyelve aggódni, nehogy valamit tönkre tegyen a lakásban, addig, amíg kénytelen elszállásolni magánál. Hiroki a hétvégén tér vissza a városba, csak addig kell vigyáznia a méregdrága házikedvencre. Aztán megkapja a pénzt, átadja a pet lányt, aki minél nyugodtabb, neki annál kevésebb fejfájást okoz.
- Legyen.
- Nevet még nem adtunk neki…
- A fehér róka lányt választom – döntött és a pet lány tekintetében mintha félelem csillant volna. Ren hasonló félelemmel bámult vissza rá.
