Ren idegenkedve, kissé feszengve állt a kereskedés bejáratánál. Még nem szánta el magát arra, hogy alaposabban körül nézzen, nemhogy az örökbefogadásra. Lopva pillantott körül. A helyiség barátságos, meleg színei és az egyenruhás, csinos eladó lányok szolid távolságtartása némileg oldotta benne a feszültséget. Mintha egy hétköznapi, talán pénzügyi tanácsadói, vagy utazási irodába érkezett volna, a helyiség kellemes, üzleties berendezése nem árulkodott a kínált szolgáltatásról. Kivéve talán a szemben lévő recepciós pulton elhelyezett prospektusok. Meg azok a képek a falon, amiről az ennivalóan édes, cica -és nyuszifüles lányok mosolyogtak vissza rá.

 - Jó napot kívánok! Szeretné esetleg megtekinteni a katalógusunkat? – invitálta beljebb a szűk, babakék, végig gombos, combközépig érő egyenruhát viselő megnyerő eladó hölgy udvariasan.
 - Azt hiszem, inkább… - kezdte tétován. Valójában mihamarabb túl akart esni ezen az egészen. Nem érdekelte őt holmi katalógus, sem a teljes kínálat. Csak választani akart egy példányt, egy igazán helyeset, ami elnyeri majd Hiroki Murai tetszését.
 - Ha élőben szeretné megtekinteni a kínálatunkat, erre tessék!
A hölgy a szomszéd helyiségbe vezető rövid, keskeny folyosó felé indult, Ren némán követte.
A szobában fél méter magas, párnázott felületű emelvényeken kíváncsi tekintetű pet lánykák méregették az új jövevényt. Apró farkinca csóválásukat leszámítva teljes nyugalommal üldögéltek tovább a helyükön, hol magukat tisztogatva rózsaszín nyelvükkel, hol meg a levegőbe szimatolva. Ren, bár nem viselt kölnit, érzékeny orruknak erőteljesnek érződött az idegen illat.
 - Ők itt az elit kiskedvencek. Felső árkategóriába tartoznak, de rendkívül jól neveltek, nyugodtak és a legújabb fejlesztésnek köszönhetően kiemelkedően magas intellegienciával rendelkeznek. Könnyen idomíthatók és taníthatók – magyarázta mosolyogva az eladónő.
Ren végignézett a csodás teremtményeken. Tekintete elidőzött egy cicafüles, hosszú farkú, macska kecsességű, kényelmesen elnyújtózó pet lányon, aki lustán, de élesen villanó szemekkel bámult vissza rá. Kiugró, szögletes arccsontja, elképesztően zöld, ravasz szemei és nyúlánk, valóban macska-szerű, ember lányhoz hasonlítva balerina alkata volt. A voucher nem fedezte egy ilyen előkelő lény költségeit, így gyorsan megszakította a szemkontaktust.
 - Lenyűgöző – ismerte el udvariasan. – Láthatnám esetleg a többieket…? – kérdezte óvatosan. A nő melegen mosolygott tovább.
 - Hát persze – intett, hogy kövesse.
A következő szoba süppedős plüsspadlóján két oldalt krómozott acél ketrecek sorakoztak. Ren arcára kiülhetett a döbbenet, mert a nő rögvest magyarázni kezdett.
 - Ne aggódjon! Ők is teljesen szelídek és kézhez szoktak. Rájuk van a legnagyobb kereslet, az ár vásárlóbarát, a petek minőségéhez és fejlettségéhez képest.
 - Értem – biccentette oldalra a fejét még mindig kételkedve. Ha valami elvadult pettel állít be Hirokihoz, búcsút mondhat a pénznek.
 - Egy kis nevelésre szorulnak, de némi odafigyeléssel és törődéssel gyorsan idomíthatók, aztán pedig hálás és hűséges kedvencekké válnak – biztosította a nő.
Ren erősen gondolkodva járatta tekintetét a ketrecek közt. Koncentrált, igyekezett minden pet lányt alaposan szemügyre venni. Hiroki kikötötte, hogy nyuszi és kutyalányra semmiképpen sem tart igényt, így az arcát izgatottan a ketrecnek préselő, tarka fülű, lelkes, vágyakozó tekintetű, farkincáját hevesen csóváló kutyus lány egyértelműen kiesett. Cicából több fajtájú és színű, még egy rózsaszín fülű és farkú, nyilván génmanipuláció útján létrehozott példány is akadt, aki kecses mozdulatokkal, száját nyalogatva kellette magát, egyszerre ügyet sem véve a tollpihékből álló macskajátékra, amit eddig unottan pofozgatott a ketrecben.
 - Neko nagyon jó választás. Eleven, élénk, játékos és… - a cicalány bagzó macskáéhoz hasonlatosan burrogott, mint, mikor a macskák hívják tavasszal a párjukat párzási időszakban. – Rendkívül aktív – mosolygott sejtelmesen az eladó lány.
 - Értem, értem – zárta rövidre Ren. Heikonak minden bizonnyal kedvére való lenne ez a rózsaszín fülű Neko pet. Közelebb lépett a ketrechez, hogy alaposan szemügyre vegye, nincs e semmiféle rejtett tökéletlensége, vagy egészségügyi problémája. Neko ember testét hamvas, üde bőr borította, hibátlannak és fiatalnak tűnt. Mellei aprócskák, de nagyon szép formájúak voltak. Heiko elégedett lenne vele. Ahogy közeledett, Neko izgatottá vált, felpattant és a ketrec rácsához nyomult, két kezével rámarkolt a rácsra, szája résnyire nyílt, két heges szemfogát villantotta elő. Nem úgy tűnt, mint aki támadni akar, de kétségkívül a nyugtalanabbik fajtához tartozott.
 - Neko felettébb játékos, nagy mozgásigénnyel – magyarázta a nő.
Ren felsóhajtott. Ez az egész kezdett az idegeire menni, bonyolultabbnak tűnt pet lányt választani, mint egy szokványos háziállatot…
 - Szeretné megnézni a low-budget szekciót? - kérdezte óvatosan az eladó.
 - Nem tudom, jó ötlet -e.
 - Az alacsony árú petjeink sok extra figyelmet igényelnek - foglalta össze diplomatikusan a hölgy. - Némelyikük hajlamos harapni és karmolni, de megfelelő traininggel...
 - Azt hiszem, inkább innen választanék - vágott közbe gyorsan Ren. 
Hogy lecsitítsa gondolatait, sétált egy kört, háta mögé kulcsolt kezekkel. Most már az összes örökbe fogadásra váró pet lány előre nyomult, őt bámulta, némelyik nyüszítő hangot hallatott, mintha csak azt mondaná: „Engem, engem vigyél haza!”
Ren kezdte elveszíteni a hidegvérét. Kétségbeesve nézte a sok izgága pet lányt, már majdnem sarkon fordult, hogy majd visszajön máskor, vagy megnéz egy másik boltot… Persze az Tokyon kívül, egy messzi kisvárosban volt, s vajmi kevés esélyt látott rá, hogy ott jobb felhozatal várja majd.
Akkor tekintete megakadt egy fehér, mozdulatlan, szőrmefolton. Az egyik ketrec sarkában összekuporodva, egy apró fehér fülű róka lány lapult, hosszú, szép szőrű, lompos farka elegánsan tekeredett köré. Szeme zord, jegeskék csillogása egyáltalán nem azt sugallta, hogy azt szeretné, ha hazavinnék.
Ren hosszasan nézte, szép, enyhén hosszúkás fejecskéjét, pisze orrát és kifejezéstelen arcát tanulmányozta. Ő volt a legnyugodtabb, mind közül. Havasszőke haja finom hullámokban omlott le a vállára, két füle hegyesen kandikált ki hajkoronájából. Arca barátságtalan zordsága ellenére is elragadóan szép teremtmény volt.
 - Ő egy jóval nyugodtabb típusú, sarki róka pet – állt Ren mellé a nő. – Nem igényli a babusgatást, nem igazán játékos. Nem olyan szociális, mint a többi, de, ha őszinte akarok lenni, a legkevésbé problémás egyed.
Ren nem gondolkodott sokat. Szerette volna mindenféle közjáték és kötődési probléma nélkül megoldani ezt az egészet. Ő aztán nem akart cica pet lányokkal macska-egér játékot játszani és minden másodpercben ügyelve aggódni, nehogy valamit tönkre tegyen a lakásban, addig, amíg kénytelen elszállásolni magánál. Hiroki a hétvégén tér vissza a városba, csak addig kell vigyáznia a méregdrága házikedvencre. Aztán megkapja a pénzt, átadja a pet lányt, aki minél nyugodtabb, neki annál kevésebb fejfájást okoz.
 - Legyen.
 - Nevet még nem adtunk neki…
 - A fehér róka lányt választom – döntött és a pet lány tekintetében mintha félelem csillant volna. Ren hasonló félelemmel bámult vissza rá.

Amint a lakásba léptek és lecsatolta róla a boltban vásárolt pórázt, a fehér rókalány a nappali legtávolabbi pontjába iszkolt, fehéren tündöklő farkát maga köré csavarta, úgy kuporgott, gyanakodva bámulva a fiút. Nem félt kifejezetten, cseppet sem lapult meg, ám idegen volt számára a környezet és a fiú is, de kifinomult ösztönei révén érezte, nem fogja bántani.
Ren ideges pillantást vetett rá, csak azért sem nézte hosszasan, mert ő maga is feszélyezetebb volt a kelleténél. A pet furcsálkodva méricskélte, fülei követték a fiú mozgását a kis lakáson át. A gazdáitól nem ehhez a bizonytalansághoz volt szokva. A fiú elővette táskájából a petek számára gyártott, zacskós tápot, amit szintén a boltban vett, az eladó lány tanácsára. Rizshez használatos tálkába töltötte, fél szemmel a lányt figyelve, akinek fülei élesen hegyeződtek ki a porcelánon csörömpölő, töltött, vitaminokkal dúsított száraz golyócskák koppanásait meghallva.
Az éhség minden veszélyérzetét felülírva uralkodott el rajta, ahogyan orrát megcsapta a táp ismerős illata. Két szökkenéssel termett ott, Ren éppen csak a földre helyezte a tálkát. A fiú meglepetten lépett el a pet lány elől, aki állati ösztöneinek engedve falni kezdett. Mosolyt csalt az arcára, s egyszerre azon kapta magát, hogy keze megrándul. Meg akarta simogatni. Tétovázott egy kicsikét, majd engedett a késztetésnek és a pet nyakához nyúlt, begörbített ujjakkal vakargatta meg, mint egy állatot, de a pet lány dresszének finom anyagán átsejlő bársonyos bőr zavarba ejtette. Sehogysem illett ehhez a kecses nőstényhez az állatokhoz illő vakargatás. Ujjai ellágyulva cirógatták végig íves gerince mentén. A rókalány megdermedt, de csak egy kis időre. Homorított, jóleső morgást hallatott és tovább ropogtatta a tápot.
 - Ez az... jó kislány. Egyél csak, nincs semmi baj – mondta neki halkan.
Nézte az előtte álló teremtményt és minden teljesen természetesnek tetszett. Szeme megakadt a kerek, a rágás ütemére enyhén rázkódó női hátsón, aminek tövénél kissé feljebb fehér, dús szőrmébe burkolt róka farok kandikált ki a petekre tervezett ruhán számára kialakított kör alakú lyukon.
A sarki róka lány tetszése jeléül megcsóválta a farkát, perifériában élesen villant a szeme, de még túlságosan lekötötte az evés. A tál lassan kiürült, a száját nyaldosta jóízűen. Ren csak bámulta az előtte négykézláb álló, ellenállhatatlan lényt, keze továbbra is szórakozottan simogatta a hátát. A lány végre rá emelte furcsán okos, nem emberi, de nem is egészen állati tekintetét, félreérthetetlen jóllakott vágy tükröződött vissza belőlük. Résnyire nyitota a száját, picit lihegett, majd újra becsukta. Még inkább kitolta a csípőjélt Ren irányába. Bizonyára így szoktatták.
Ren nem akarta kihasználni ezt az ártatlannak tűnő, aranyos lényt, de a formás női test és az egyre követelőzőbb szempár valósággal megbűvölték. Meg hát, egészen régen volt már nővel. Ilyesfélével pedig még soha sem.
A sarkiróka lány halk búgó hangot bocsátott ki, Ren szaporán vette a levegőt. Lesütötte a szemét.
- A magadévá tehetsz – szólalt meg váratlanul. Bársonyos, puha hangja volt. Mint egy finom nőé, aki szexre éhezik. Fülei és farka felborzolódtak, akár egy párzási időszakban bagzó nőstényállaté. A fehér, elasztikus, testhez álló dressz sötét foltban ázott át a lábai között. A puncija nagyon is emberi volt, méghozzá egy felhevült izgalomba jött, kéjsóvár nőé.
 - Beszélsz hát – állapította meg Ren.
 - Igen. Vágysz rám? – kérdezte egyszerűen.
Válaszolni sem mert, ránézni is csak futólag, szemérmes szégyennel teli, kínos pillantással. A farka kőkeményen feszítette a nadrágját, de olyan helytelennek és mocskosnak ítélte meg ezt az egészet. Nem is ezért hozta el, egyáltalán nem. Fel sem merült benne a szex gondolata, s most még is, legszívesebben ott helyben tette volna magáévá a konyha hideg csempéjén.
A lány a térdeire ült, kezeivel lefejtette magáról a dresszt. Feszes kis mellei libabőrösen keményedtek, köldöke alatt finom pihék vezettek a nedves, begerjedt punciig lefelé. Ren felnyögött a látványtól. Lágy vonású arcát hosszú, hamavsszőke haj ölelte körül hullámzóan, a tincsek közül két hegyes rókafül állt ki. Ellenállhatatlan volt.
Ren agya elborult, görcsösen babrált az övével és a nadrág gombjával, nagy nehezen kiszabadítva a hímtagját.
A lány újra megnyalta a száját és Ren végleg elvesztette az önuralmát. Megragadta a pet lányt a derekánál, magához votna. Markába fogva simított végig azon a furcsa farkincán, el sem hitte, hogy mindez egy lényhez tartozik. A bársonyos bőr, csodás keblek, nedvektől csillogó punci, szép arc... állati fülekkel, farokkal és ki tudja milyen természettel. Eddig nem érthette, miért van ekkora rajongótábora ezeknek a peteknek, hogy mi ez a különös, perverz őrület, melynek szele most őt is meglegyintette.
Szemből hatolt belé, végigfektetve a róka lányt a padlón. Nem hátulról akarta meghágni, hanem szemből venni birtokba, mint egy valódi nőt, nézni közben az arcát, figyelni a reakcióit és gyönyörködni a vágyában, amit a behatolás okoz neki.
Mozogni kezdett, a pet lány nyöszörögve tolta felfelé a csípőjét. Csodálatosan szűk volt, mintha csak erre tervezték volna, s talán így is volt... Sikamlós, izmos és ruganyos hüvelye tökéletesen szorult rá a farkára. A fiú kezei a hajába túrtak, ujjai begyével kitapintotta a füleit. Azok megrándultak és ő elkapta a kezét.
 - Bocsánat... - rebegte elfúló hangon.
 - Érzékenyek – mondta a lány. – De finoman megérintheted őket, ha szeretnéd.
 - Nem akarok...kellemetlenséget okozni – állt meg egy pillanatra. A lány arcán enyhe meglepetés suhant át.
 - Nyugodtan. Te figyelmes vagy – suttogta, s lehunyta a szemét. Ő maga kezdte ütemre mozgatni a csípőjét, és Ren követte. Testük hullámozva vonaglott egymáson a padlón. A lány sikkantott, ahogy Ren mélyebbre és mélyebbre hatolt benne. A farkával a fiú oldalát cirógatta, körmeit a hátába vájta, hátra feszülő nyakkal élvezte az őt kitöltő férfit.
Ren képtelen volt visszafogni magát, ahogy a pet lány élvezett őt is magával ragadta az elemi, heves, türtőztethetetlen vágy.
Egy kósza gondolat átsuhant az agyán, mely arra ösztökélte, élvezzen belé, de ennyire még észnél maradt... Mit is okozhatna az emberi hímivarsejt egy ilyen nősténynél...?
Kirántotta a hímtagját, hogy a lány sima hasára lövellje ki a meglehetősen nagy adag, ragacsos, forró fehér, sűrű spermát.
A pet lány pihegve, hálásan nézett vissza rá, aztán felkelt és zavartan fordult el, védekezőn maga köré vonva a farkát.
- Tisztálkodnom illene – motyogta és Ren zavarodottan nézett körül, papírtörlő után kutatva a konyhában. Vajon a pet lányok önállóan fürdenek, vagy neki kéne megmosdatnia...? Az fel sem merült benne, hogy úgy nyalogatják tisztára magukat, mint az állatok.