A kollaboráció NqP társszerző közreműködésével született. Nem jelöltem meg az általa és általam írt részeket, a stílus úgyis felismerhető:) 

Graffiti street art by peCsel<3

A szemerkélő eső egyre kövérebb és nehezebb cseppekben esett. Szilke rövid, waxolt, precízen formázott frizurája lassan teljesen lelapult. Oldalra fésült frufruja homlokába tapadt. Kék szemei dacosan világítottak, úgy zoomolt rá a falra felfújt, már majdnem kész műre.
Tehetséges volt, hosszú, kecses ujjai művészi graffitit festettek a Csepel művek egyik romos, elhagyatott és persze gondosan lezárt falára. Fekete és fehér színek domináltak, UV rózsaszín vonalakat csempészett bele, hogy megbolondítsa a ying-yang balancában, körkörös alakban felfestett szöveget. A betűk cikornyásak voltak, szinte szanszkrit feliratok, de a magyar abc torzított írásjeleit használta. Az úgyis jól értette, aki oda tévedt, netán válaszolt is rá, ha éppen úgy hozta az ihlet… vagy el nem kapták.
Szilke imádott elhagyatott, régi épületekben kóricálni. A gondolatai tisztázódtak, ahogy az üres falakra festette őket. Vandalizmus, vagy művészet?
Ugyan, ki mondja meg, mi a jó és mi a rossz?
Mi a perverz, a helyénvaló?
A prűd anyjuk, vagy az a félkegyelmű hittan tanár, akihez Donnát járatták…?
Fiús indulattal köpött egyet.
Őt már rég nem tudták irányítani, ami azt illeti, nem is volt rá szükség. Néha az volt az érzése, hogy ő mindannyiuk anyja, apja és nagyanyja is egyszemélyben. Ebben a családban kétség kívül ő járt két lábbal a földön, de időnként neki is ki kellett eresztenie a gőzt. Vagy gázt. Hát festett.
Falakra, lépcsőkre, aszfaltra… és néha vasúti vagonokra is. Szerette nézni az elsuhanó vonatokat, mintha tova vitte volna az összes gondját, mit a festékeskannáján át eresztett ki a világra. Sziszegő kígyóként szórta a festéket, békés, kisimult arccal.
Soha sem kapták el. Na, nem mintha nem bukott volna le, de a rendőrök lomhák voltak az ő nyurga fürgeségéhez mérten.
– Hé fiam, állj meg…! – kiáltotta utána a rendőr akkor hajnalban, a soroksári út egy gyártelepének udvarában, ahol éppen illegál buli basszusa dübörgött. Mintha nem is neki szólt volna. Hiszen lány volt. Arca hamvas-fehér, finom vonású, de karakteres élű, szája szép, keskeny metszésű. Hosszú hajjal akár egy goth díva is lehetett volna…de Szilke kerülte a feltűnést. Legalábbis megpróbálta. Így is többen figyeltek fel rá, mint szerette volna. A lányok és fiúk egyaránt kívánatosnak találták. Femboy szerű karaktere egyszerre hordozta magában a női törékenységet, az érzékeny fiús bájt és valami megmagyarázhatatlan misztikumot. Aurája nem volt kifejezetten nőies, de férfias sem. Mégis, természetesen szép volt, a szemei kéken és okosan villantak a sötétben. Hosszú, kecses lábaira neccharisnyát húzott, egyszerű shorttal, mely látni engedte fokhagymányi fenekének alsó, félhold ívét. Előszeretettel viselt fekete hoodiet, mely eltakarta almányi, de kemény és hegyes kis melleit. A legtöbben kíváncsian szemlélték ezt a teremtést, ő azonban senkire sem volt kíváncsi.
Az emberek untatták. Úgyis mindig ugyanaz volt a vége…
Szilkében öreg lélek lakozott. Drámára nem, csak békére vágyott… és Donnára.
Ó igen, a kicsi Donna. Még az ő megacélozott szívét is megmelengette saját tükörképe, a csenevész csitri. Olyan élettel teli volt, de épp oly’ naiv is. Szilke szerette volna mindentől megóvni, noha jól tudta, ez lehetetlen. A húga tinédzser volt, tomboló hormonokkal, jó adag exhibicionizmussal és felfedezési vággyal.
Hiába is jártatta a száját, pont az ellenkező hatást érte el. Így kísérletet sem tett rá, hogy tiltással fegyelmezze Donnát. Egyszerűen csak mellette volt. Ha szüksége volt rá, ha sírva jött haza egy részeg buli után, mert valamelyik kis pöcs megint nem tudott vigyázni rá… Senki sem tudott úgy vigyázni Donnára, mint ő. Mert senki sem szerette úgy, mint Szilke. Donna amilyen hirtelen és forrófejű, legalább annyira érzékeny és törékeny volt.
Nem egyszerű nővéri szeretet volt az amit Szilke Donna iránt táplált, jóval mélyebb kötelék fűzte össze őket. S bár a lány sosem vallotta be Donnának, nehogy megrémissze, vagy elidegenítse magától; szíve minden szerelmével szerette őt.
Mikor úgy érezte nem bírja tovább elraktározni ezt a sok levezetetlen energiát, festeni ment. Az éj leple alatt, amikor senki sem láthatta.

 
Az eső egyre jobban ömlött, Szilke reszketett, ahogy ruháját lassan átitatta a hideg víz, mellbimbói megkeményedtek. Egész teste lúdbőrzött. Úgy döntött, máskor folytatja tovább, nem volt most ideje megfázni és ágynak esni…
Neki kellett gondoskodnia Donnáról és az öccseiről is, az évzáró dolgozat a nyakukon volt és Marcell még mindig kettesre állt bioszból. Szerencsére ez a hétvége még az övék volt, bár ahogy ismerte a fiúkat, inkább lelépnek a tanulás elől… Nem kárhoztatta egyiket sem – Marcellt és a legkisebb testvérüket Pétert – Donnával ők is megtették ugyanúgy.
Gondterhelt arccal indult haza, válla felett futólag, elégedetlen pillantást vetve az egyébként ígéretes, de befejezetlen műre.
Lezser, könnyed mozdulatokkal mászott át a hálós kerítésen. Akár gerendán is tornázhatott volna, ilyen alkattal és adottságokkal. Annyi minden lehetett volna belőle… de ő nem volt képes magára hagyni a srácokat. Legfőképpen Donnát nem.
 
Az ajtókilincs halkan nyikordult, ahogy óvatosan lenyomta. Nem akarta felkelteni a húgát, csak megbizonyosodott róla, hogy biztonságban alussza az igazak álmát…
Halovány fényforrás derengett a takarókupac alatt.
– Hol voltál? Szakad az eső – morogta rekedten és álmosan Donna.
– Miért nem alszol?
– Nem bírok aludni, ha nem tudom, hol vagy – mondta. – Mintha nem tudnád – húzta fel az orrát és Szilke önkéntelenül is elmosolyodott a sötétben. Donna nem látta, de érzékelte a mosolyt. Egymás minden apró rezdülését érezték. Különleges kapocs volt kettejük között.
– Most már itt vagyok, úgyhogy alvás!
– Nem jönnél ide egy kicsit előtte…?  – kérdezte affektáló, nyafka hangon. Pontosan tudta, hogy mivel tud hatni Szilkére. Nővére színpadias bosszúsággal sóhajtott fel.
– Öt percre. Aztán én is megyek aludni. Holnap korrepetálnom kell Marcellt. És takarítanunk. A porcicák nyávognak az ágy alatt…
– Én az ágyban nyávogok – gördült hátára Donna, köldöke kivillant a halványék, Minnie egér mintás pizsamafelsőből. Hanyagul félredobta a telefonját.
– Ne nyávogj, nem vagy te macska – dorgálta komolytalanul Szilke, miközben természetességgel ült le az ágya szélére. – Kezded kinőni ezt a pizsamát – azzal a szélénél fogva lehúzta a pamut anyagot húga lapos hasán. – Meg ne fázz…!
– Nem fáznék, csak hideg és nyirkos a kezed – fintorgott, de azért ösztönösen húzódott közelebb nővéréhez.
– Igen?! – évődött Szilke gonosz mosollyal és jéghideg tenyerével egyenesen hugicája hasához nyúlt a póló alatt. Donna felsikkantott, enyhén megvonaglott, Szilke kezei pedig derekára csúsztak. Magához húzva ölelte át Donnát, testvére pedig jólesőn, lehunyt szemekkel simult bele az ölelésbe. Szilke kezei lassan átvették a siheder lány testének melegét. Már nem fázott, Donna pedig megnyugodni látszott. Csendes biztonságban ölelkeztek. Donna apró kezei felkúsztak nővére karján, egészen a nyakáig. Rövid, ázott, összetapadt tincse közé fúródtak, Szilke nyaka most már nem a hideg esőtől lúdbőrzött. Mindketten felsóhajtottak. A fiúk biztosan aludtak már, nekik nem volt szükségük Szilke esti meséjére az alváshoz. Ők más világ voltak. Másként szerették nővérüket.
Donna ajka résnyire nyílt, csakhamar Szilke nyirkos nyakára tapadt. Beszívta az eső szagát, mely nővére bőrének természetes, számára oly kedves illatával keveredett.
Szilke komoly arcvonásai ellágyultak. Csak Donna tudott rá így hatni. De vajon Donna azokkal az ostoba fiúkkal is így viselkedett? Nem is érdemesek rá, nem tudják, milyen értékes, milyen…
Szilke összeszorított szemhéjjal fordította el a fejét.
– Mi a baj? – suttogta Donna aggodalmasan.
– Semmi.
– Nekem elmondhatod… – apró, pillangópuszikat lehelt nővére nyakára, tenyerének külső élével gyengéden simította meg az arcát. – Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz…
– Nem is tudom, Donna – sóhajtott. – Lehet, hogy mennem kéne aludni. Későre jár – felkelt, szó nélkül fordított hátat. Határozott léptekkel indult az ajtó felé.
– Ne menj, kérlek, ne hagyj itt! – kiáltott Donna ijedten.
– Hallgass már, felvered az egész házat…! – sziszegte összepréselt fogakkal Szilke.
– Akkor maradj. Te is maradni akarsz. Tudom. Érzem.
Szilke bosszúsan fújta ki a levegőt. Donna kikelt az ágyból. Csak egy pamut, szivecskés franciabugyit viselt, most már nem rejtette Minnie-mintás póló a petite, de formás kis testét. Szilke nem mert ránézni. Tudta, hogy ha megteszi, elveszti az önuralmát és nem lesz többé érett, kimért, felnőtt Szilke…
Donna pontosan tudván ezt, fenekét kitolva, ringó léptekkel kerülte meg a nővérét, periférikus látásába kerülve.
Combjával a szinte tükörképét viselő másik lányhoz dörgölőzött.
Valami elpattant benne. Szilke hirtelen rántotta magához Donnát, egyik kezével megragadta a derekát, a másikkal a hajába markolt, finoman meghúzva azt. Szorosan tartotta a fejét, arcuk milliméterekre volt egymástól. Donna epekedett azért a csókért, de Szilke biztos kézzel tartotta el résnyire nyílt szájától. Kiélvezte a feszültséget, húga esztelen vágyát – miközben saját állatias, vadmacska ösztönét próbálta kordában tartani. Legszívesebben széttépte volna a kiscsajt, úgy, hogy az a nevét sikoltozza a kéjtől. Kit érdekel Marcell, vagy a másik kis idióta meghallja-e… Különben is, állandóan cicafüles, rózsaszín hajú lányokra verték twitchen, arra hivatkozva, hogy valami online játék streamet néznek.
De mégiscsak a húgáról volt szó, és ő volt a felnőtt a házban. Uralkodnia kellett magán.
– Mondd csak, mit szeretnél? – lehelte játékos élcelődéssel. Tagadni sem tudta volna, hogy élvezi a hatalmi játszmát.
– Ha elmondom, lehet, hogy kiakadsz majd – nevetett aprót Donna.
Tekintetük egymáséba fúródott. A húga mindig valami újabbal rukkolt elő… és még tizennyolc sem volt.
– Megőrjítesz – felelte szárazon.
– Tudom. Ne haragudj – vágott ártatlan arcot Donna. Összevigyorogtak. – Most akkor megcsókolsz végre, vagy tényleg könyörögnöm kell?

***
“Az a perc, miért éltünk, csak a mára jó…”  – ez az ósdi dalfoszlány járt a fejében, amikor a nővére megcsókolta. Szerette, ahogy Szilke közeledett hozzá, olyan elemi érzéseket váltott ki belőle, amit semmi más. Próbálta már fiúkkal is, de az valahogy nem volt ilyen. Nem mintha nem tetszett volna neki, még igényelte is, de ez a kettejük játéka volt az igazi, a velőig borzongató.
Ahogy a másik nyelve betört a szájába, ahogy végigsimogatta azt a forró izomdarabot és érintette a fogait, mindig elindult benne egy kisebb tűzijáték, ami végighaladt a gerincén át a méhéig és végül nedves tócsában manifesztálódott a bugyiban. Összezárta combjait, érezte, hogy ott a nyálka, végül nem bírt magával és amíg Szilke a fejét fogta, lelökte a kis pamutdarabot. A szoba hűvöse jólesően cirógatta, míg belül éledt az izzás.
A csókolózás végül abbamaradt, nővére az ágyra lökte és fejét a combjai közé hajtotta. Ahogy a nyelve végigsiklott a sima bőrén, ahogy a combtövét puszilgatta, beletúrt a másik hajába és belehúzta arcát a résbe. Szilke orra és szája is belepréselődött a puha redők közé. Egy fél percig is így tartotta, aztán elengedte és hagyta, hogy testvére folytassa a korábbi szeretkezést a szájával.
Szilke most aprókat harapott a húsába és lassan, komótosan közeledett a nagyajkakhoz. Donna felemelte a csípőjét, de nővére lenyomta. Még nem tartott ott, hogy megkapjon mindent. Kicsi melleibe markolt, a bimbókat húzogatta és halkan nyögdécselt, abban a ritmusban, ahogy Szilke harapdálta. Amikor szájába szívta a kisajkait, megint megemelte magát és végre Szilke beujjazott. A kicsi, gumiszerű dudort érintette hosszú ujjaival és Donna szemei kitágultak. Aprót sikkantott, majd ijedten befogta a száját, nehogy a szomszéd szobában meghallják a fiúk. Még csak az hiányzik, hogy erre kezdjenek fantáziálni. Ez amúgy is Szilke perverziója volt.
Nővére vigyorogva emelte meg a fejét, Donna fátyolos szemeivel rápillantott és a dög felhorkant:
– Most bezzeg műsorozol.
Anyud.. jutott eszébe, ahogy vigyorogva hátrahanyatlott és feldobta újra a csípőjét. Egyre közelebb volt a gyönyörhöz és már csak erre figyelt. Szilke nyelve most hosszú csapásokkal ostromolta a csiklóját, minden mozdulata egy mély szántás volt a lelkébe és sarjadó magokat vetett vele a gyönyör földjébe. Úgy gyűltek benne a kis bimbók, rügyező hajtások, ahogy tavasszal a kertben a cseresznye virágzott. Amikor Szilke beszopta a gyönyörgombot majd rá is harapott gyengéden, Donna a párnát kapta az arca elé. Kimondatlan egyezségük volt, hogy ha éjjel játszottak, akkor nem verték fel a házat.
Nővére két kezével a csípőjét markolva habzsolta a punciját, ő meg tekergett alatta és a párnába sikított.

Erős orgazmusa volt, Szilke valószínűleg ezzel büntette a nap közbeni kis afférjuk okán, amikor kikérdezte az utolsó pasizásról. Donna nem akarta elárulni, hogy mi lett a vége, nővére pedig észben tartotta és tőle telhetően igyekezett kellemetlen helyzetbe hozni ikerhúgát.
Donna tudta, hogy Szilke most nem igényli tőle a saját örömét, így bágyadtan elernyedt, takaróját húzta csak magára és azonnal elaludt.

Másnap reggel ő ébredt először. Lerúgta a könnyű szövetet csapzott testéről és egy pillanatig eltűnődött, hogy miért meztelen. Majd jóleső mosollyal pillantott át a másik oldalra, ahol Szilke hason fekve szuszogott és félig maga alá szorulva markolt egy fekete dildót. A fiókból szedte elő, pillantott a félig betolt bútordarabra a duplaágy túlfelén. A kis kéjenc, mégis csak rájött a kívánhatnék, futott át rajta, majd egy pillanattal később a csalódás is, hogy nem ébresztette fel. Bár gyakran voltak vitáik, volt, hogy hajtépésig, de adott dolgokat masszívan betartottak egymás közt. Ilyen volt az is, ha valamelyikük kívánós, akkor a másik bármikor a rendelkezésére áll.
Nézte egy másodpercig, aztán odahajolva megpróbálta kihúzni a kezéből, hogy eltegye. Szilke morgott valamit álmában és még inkább maga alá húzta a kezét. Donna pislantott párat, nem tudván elképzelni, hogy lehet így aludni, hogy valami alulról nyomja a hasát, de végül lélekben vállat vont. Szilke ezt a pillanatot választotta, hogy újra moccanjon és felemelte a fenekét, motozott valamit, majd olyan őszinte hörgésszerű hangot adott ki, hogy Donna elpirult. Mi a fenét művel ez? Odahajolt újra és lehúzta a takarót nővéréről. Szilke hasonfekve szabályosan dugta magát a dildóval.
Donna csak állt és levegőt venni is elfelejtett. A nyurga lánytest dereka lágyan hullámzott, vékony kis csuklója apró mozdulatokkal húzogatta terpeszben heverő combjai közt a játékot. Donna is ismerte, de eddig csak közösen használták, ha kettesben maradtak itthon. Nem mintha nem szoktak volna néha maszturbálni is egyedül, de hogy álmában tegye valaki, azt nem tudta pillanatnyilag feldolgozni.
– Szilke – súgta félhangosan –, Szilke ébren vagy? Segítsek?
Nővére azonban ugyanúgy feküdt csukott szemekkel továbbra is és monoton tempóval húzkodta magában a játékszert. Donna csak állt ott, nem tudta mitévő legyen, végül egy sóhajjal, továbbra is sokkolva elment tusolni.  

A reggelinél Szilkét figyelte, ahogy kiosztja a rántottát. Marcell fintorgott, de Péter gond nélkül söpörte a tányérjára az adagot.
– Mi van mamlasz, nincsen chips meg müzli? – Péter lehuppant a székre és Donnára vigyorgott. Marcell felfújta a képét és sértetten üldögélt a villáját markolva.
– Mi volt az a hajnali vinnyogás a szobádból? – kérdezte Marcell Donnát. A lány remélte, hogy nem pirul el, Szilkere nézett, úgy felelt.
– Nem hallottam semmit, Szilke talán tudja, mert ott aludt.
Nővére közönyösen fordult el, bevitte a konyhába a serpenyőt és visszafelé sem látszott rajta sem indulat, sem bármi, amiből arra tudott volna következtetni, hogy rejteget valamit.
– Nem tudom, mit hallottatok, de én semmit. Aludtam, tusoltam, Donna már nem is volt bent.
– Azt hittük, macskát nyúztok már megint– Péter flegmán beszélt, tele szájjal.
– Ja, a szertartáshoz… – Marcell egy kupacba halmozta a rántottát és beledöfte a villát, majd hátradőlt. Péterrel összeröhögtek.
Szilke futólag a tányérra nézett, aztán evett tovább. Donnának csak másodpercekkel később esett le, hogy az mit jelent.
– Mekkora seggfejek vagytok…
A fiúk újra röhögtek, összezárt öklüket összeérintették.
– Szerencsétek, hogy anya és apa nincs itthon, ezt előttük nem játszhatnátok el – morogta Donna sértetten.
– Ez a bigottságod nővérem, ez fog a sírba vinni – Marcell komolykodva pöckölte meg a villát és az eldőlt. – Talán pasiznod kéne, attól lazulnál.
– Neked meg csajozni, még nem láttál élő nőt úgysem – förmedt rá Donna és karbafont kézzel kibámult az ablakon. A fiúk hallgattak, Donna tudta, hogy mit beszél és most kiélvezte győzelmét.
– Abbahagynátok ezt a komolytalan viselkedést? – Szilke méltóságteljesen ropogtatta a rántotta mellé kirakott zöldséget. A társaság némán evett tovább.

A mosogatás Donnára várt, a fiúk a nappaliban játszottak valami sportjátékkal, Szilke pedig a szobát tette rendbe. Donna eltűnődött, hogy mit kezdett a dildóval, de egyelőre nem akarta megkérdezni. Péter mondatából arra következtetett, hogy nem először történt ilyen és kíváncsi volt, hogy Szilke mióta szólózik álmában. Van aki alvajár, van aki alvamasztizik, röhögte el magában a végét. Még jó, hogy a szüleik nem kapták rajta soha. Anyjuk biztos kiborult volna, apa meg csak néz és hallgat, meg kivonul, főz egy kávét és bekapcsolja a rádiót. Nem is értette, hogy csináltak három gyereket. Mert ugye, ők ikrek, az csak egy dugás. Sosem hallották őket, nem is sikerült rajtakapni egyszer sem szüleiket, hogy bármi érzéki, vagy közvetlen testi kontaktus lenne köztük. Donna nem értette, de mert őt békénhagyták és tudta tenni, amit szeretett, így nem is nagyon foglalkoztatta az ügy, csak a nővérével kapcsolatos új felfedezés terelte el a gondolatait ebbe az irányba.
Mindegy, zárta le magában, ahogy az utolsó tányért is elmosta, majd megkérdi Szilkét, hogy tudja-e, mit művel mostanában álmában.

Szilke a porszívót pakolta el éppen, mikor belépett a szobájukba és felöltött egy szaggatott, a fenekét éppen csak takaró, fekete kapucnis mini ruhát. Hátán fehér fordított pentagramma díszelgett. Hozzá egy megviselt tépett neccharisnyát, vékony bőr nyakpántot, afféle divat-nyakörvet és egy lakkozott platformbakancsot választott. Úgy nézett ki, mint egy tini goth-boszorkány.
– Mész festeni? – kérdezte Donna. Beharapta a szája szélét és azon tűnődött, hogy most mondja-e.
– Aha, tegnap Csepelen találtam egy helyet. Ha gondolod, gyere utánam, megmutatom, mit csináltam.
– Meg is mutatod? – nyalta meg egy villanásnyira az ajkát Donna. Nővére szeme rátapadt, odahajolt és megcsókolt a szája sarkát. Donna ettől mindig elolvadt.
– Akkor ma sem tépünk hajat…
– Mást?
– Talán… – Donna elfordult, nyújtózott és kiment a szobából.

Szilke valaha csupa szív, érzékeny kislány volt. Afféle álmodozó, romantikus típus. Ő még a régi Walt Disney meséken nőtt fel, ahol minden jó, ha a vége jó; az örök szerelem győz, a főhősök kitartanak egymás mellett. Küzdenek egymásért. Szerelmük beteljesül és boldogan élnek, míg meg nem…

Mikor lett minden ennyire üres?

Lélektelen, üres, szexcentrikus.

Mikor vált minden és mindenki pótolhatóvá, könnyedén lecserélhetővé?

Talán mindig is így volt, csak az ő jegeskék szemei nem nyíltak fel, míg az első szerelme, akinek a szüzességét ajándékozta, meg nem csalta a tizennyolcadik születésnapján. Az egyik barátnőjével, egy alacsony, husi, szemüveges, visszahúzódó lánnyal. A lányt igazán zárkózott jellemnek ismerték az osztálytársaik. Különösen Szilke társaságában bizonyult annak, ha fiúkkal vegyültek meg aztán egyenesen láthatatlannak érezte magát. Úgy bámulták a magas, vékony Szilkét; a kis duci Karolina jelentéktelennek tűnt mellette.

Azon az ominózus születésnapon nagyon berúgtak. A barátságot felazbálra a zöld szemű szörnyeteg és az emberi gyarlóság. Szilke dőlt ki elsőként. Tomi és Karolina lefektették, gondoskodón takarták be, ágya mellé egy vödröt, a kis éjjeliszekrényre jókora pohár vizet helyezve.
A sötétben Szilke ágyának két szemközti oldalán álltak, s csak a feketeség jótékony leple takarta el a szemükben villanó vágyat, ahogyan egymás kirajzolódó alakját bámulták a látszólag alvó Szilke felett.
Az árnyak lassan mozdultak egymás felé. Szilke még félálomban tudatánál lévén tudta: Karolina tette meg az első, félénk lépést az ő pasija, Tomi felé.

Lázálom, delíriumos látomás, vagy valóban megtörtént?

Nem tudta, csak hallotta a súrlódást, ahogy nyál csúszik a nyálas felületen, a halk sóhajókat. Tomi Karolina szájára tapasztotta a kezét, mikor belé hatolt a padlószőnyegen az ágy lábánál, nehogy a lány felsikkantson az élvezettől és felébressze a barátnőjét.
Ritmikus, dörzsölődő mozgás, fülledt szex hangjai kúsztak Szilke fülébe.

Szilke eztán nem nézett többé férfire. Ami azt illeti, már a lányokra sem tudott többé úgy tekinteni. Mindenkiben az ellenséget látta.

Kivéve az ő drága, egyetlen kishúgában, Donnában.

Húga táplálta benne az utolsó megmaradt reménysugarat, hogy létezik még valós kapcsolódás és szeretet.

Miatta hitt még titkon a szerelem létjogosultságában.

Donna volt a mindene.

Donna elolvadva nézte, hogy mozog és hajladozik Szilke a rideg-szürke betonfal előtt, meg ahogy fel-le ugrál kecses könnyedséggel a kidőlt támtartókra, hogy a magasabb részeket is elérje. Kezében a spray olyan volt, mintha egy fantasyban varázspermetet fújna a rút ellenségre és az pillanatok múlva, a szeme előtt alakulna át valami mesésen szép  csodává, amit már szeretni is lehet. Neki ez álom volt a dél környéki napsütésben az elhagyatott, bezárt gyárudvaron:

képtelennek érezte magát a teremtésre és szinte könnybe lábadtak a szemei, ahogy figyelte, hogy alakul át a tegnapi semmi egy mai történetté.
Beharapta a száját és ellenállt a késztetésnek, hogy megérintse a mellbimbóját. Tudta, mit találna. Az előtte árválkodó betonfalra könyökölt, fenekét kinyomta és beugrott neki az az érzés, amikor Szilke megdugta egy felcsatolhatóssal, miközben a haját tépve a fülébe suttogott: “ mindig is az én ribancom leszel hugi, ezt sose feledd…”.
Felnyögött, mégiscsak megérintette a ruhán át a bimbót és meg is csavarta. A lába közt átlibbenő szellő hűvösebb érzetet hozott. Halvány mosolyra vonta ajkait: benedvesedett.

– … tak, de mondtam… – hallotta meg a hangfoszlányt és megmerevedett. Mi ez, gondolta, ahogy megfordult és a mögötte elterülő hatalmas raktárak felé figyelt. A felfestett és gerendákkal megtámasztott fallal szemben volt az a perem, ahol ő támaszkodott az előbb, hátrébb pedig, összevissza szóródott törmelék és építőanyag, faldarabok, betongerendák előtt több üres raktárépület húzódott. Az egyiken keresztül érkezett ő is, de a mellette lévőket nem vizsgálta. Eszébe sem jutott, hogy más is lehet még itt rajtuk kívül. Egy ideig tűnődött, visszanézett Szilkére, majd úgy döntött, hogy biztonságosabb, ha ő maga néz utána, kik randalíroznak erre. Tudtával nem volt kijelölt területe egyik fiatalokból álló bandának sem a környék, de azért nem árt biztosra menni, döntötte el.
Találomra a jobb oldali épületet választotta, mint ahol bejött és odaóvakodott a lezárt kamionbejáróhoz, ami mellett egy normál méretű szervizajtó szorult be félig nyitott állapotban a valamiért megemelkedett aszfaltos placchoz. A fal felől közelített és belesett a sötétebb helységbe. Káprázott a szeme, visszahúzódott és elnézett a bedőlt romokon túlra. Szilke még dolgozott. Mély levegőt vett, kicsit hezitált, majd kamaszos “mit veszthetek-kel” besurrant az ajtón.
Odabent hűvös volt, az ágyékán érezte meg, egy pillanat alatt megbánva, hogy nem vett bugyit és visszafelé tekintett a fénybe. Becsukta a szemét. Ösztönösen igazította meg a szoknyát, lefelé rángatva, hogy valamit takarjon, aztán mikor eltelt egy kis idő, immáron befelé fordulva körülnézett.
Hatalmas csarnok volt, mennyezet miatt mintha egy templomban lenne, valahova az égbe veszett, de freskók helyett csak a rozsdálló múlt acélgerendái és néhány grandiózus gép-féle látszott, mintha a Terminátorból maradtak volna itt. Az egész komor és halott környezet kihalt volt, messzebb romok, meg egy másik helység, ugyanolyan kamion méretű kapuval, meg egy emberi léptékű másikkal mellette. Onnan hallott foszlány-hangokat és valami különös zúgást. Nem tudta beazonosítani, de egyre kíváncsibb lett, mit is művelnek itt valakik. Tett pár tétova lépést, aztán megtorpant és Szilkére gondolt. Ha most őt itt megölik, vajon fog sírni érte? Biztosan… Megrázta a fejét,  ***frizura?*** szemébe lógó haját kisöpörte, szoknyáját újra megigazítva elindult futásra készen a másik helység felé. A szandálja pántjai most biztonságot adó kígyókként fonták körbe lábfejét, ám mire az ajtóhoz ért, félelme már csak a gyomrában pislogott. Innen sokkal jobban hallotta a zúgást és egyáltalán nem értette, mivel olyan volt, mintha víz lenne.
A személyzeti ajtó teljesen nyitva volt, a fentről sugárzó fényt az üvegtető zebrás sávokra szelte, úgyhogy Donnát a helység egyfajta szentélyre emlékeztette. Volt belül még egy részleg, ami már csak normál, kétszárnyú ajtóval rendelkezett, aminek egyik felét gondos kezek ékkel kitámasztották. Az ajtó olyan volt, mint valami régi rendelő ajtaja, vaskos, üveges, rézcsöves hosszú fogókkal. A nyílásból pedig annyi gőz kezdett gomolyogni, hogy a lány hirtelen megrémült, hátha valami tűz lehet esetleg. Állt egy ideig, de a benti hangok vidámságról árulkodtak és locsogást hallott. Odaóvakodott az üveges ajtóhoz, mintha valami G. I. Jane  lenne és hátát a nyitott szárnynak vetve benézett.

A csempézett falakra nem számított – már amennyit látott a párától – és arra végképp nem, hogy a korábbi csarnokokhoz képest tiszta, világoskékre lapozott teremben egy medenceszerű valamit talál a padlóba süllyesztve. Valahonnan víz ömlött bele, akkora mennyiségű gőzt árasztva, hogy kicsit vissza kellett lépnie a levegővétel miatt. Fogalma sem volt, honnan jöhet ide a forróvíz, de lenyűgözte a látvány. Már azon volt, hogy visszamegy a nővéréhez, mikor a gőz mennyiség csökkenni kezdett és meglátta a négy meztelen fiút. Önkéntelenül dugta ki a nyelvét és egészen kicsit megnedvesítette a száját. Volt már kalandja férfival, de egyszerre ennyi meztelenséget még nem látott. Kicsit hevesebben kezdett dobogni a szíve és észre sem vette, hogy a pára máris átnedvesítette a ruháját. Csak állt ott és gondolkodott.

A fiúk magasság szerint helyezkedtek neki háttal, a két szélső pedig félig oldalt a körperemen. A lábukat a vízbe lógatták és bámulták, hogy nő a vízszint. Időnként Donnával pont szemben, a perem alól vastag pára tört elő, hangos zúgással és morajjal, amitől a lány elsőre megrémült, majd megszokta. A fiúkat láthatóan nem zavarta. Amikor felemelkedett az aktuális mennyiség és tisztult a fülledt levegő, Donna az arcokat fürkészte, de a két oldalról látottat nem ismerte fel.
– Attis, mikor fogsz dugni? – hallotta a legkisebbtől, aki a jobb szélén ült. A megszólított fiú a bal oldalon, ő volt a legmagasabb. Hanyagul vállat rántott és a lába közé nyúlva meglebbentette a farkát. Donna számára csak akkor vált láthatóvá a szerszám egy pillanatra, mielőtt visszacsapódott a combok közé.
– Akármikor.
– Persze, megint ezzel jössz – fakadt ki az egyik háttal ülő, akinek szép, széles vállai voltak.
– Mert múltkor szerinted hazudtam?!
A számonkért fiú hátradőlt könyékre és oldalra pillantott. A mellette lévő nem reagált, így a szélesvállú felelt.
– Nem… nem hiszem. Meséld el megint.
– Na jó, az úgy volt, hogy mentem lefelé a lépcsőházban és szembejött az alsó szomszéd csajó. Olyan elől deszka, hátul léc típus, mint a graffitis csaj, aki kint festi a falakat – mondta, mire a két háttal ülő összenézett. A mesélő elakadt.
– Mi van, nektek bejön? Múltkor őt is láttam pucéron. Nincsenek nagy csöcsei, de csupasz és izmos, az bejön. Ti nem láttátok?
– De… – mondta olyan halkan a szélesvállú melletti másik fiú, hogy Donnának nagyon figyelnie kellett. Hogy a viharba láthatták Szilkét ruha nélkül?
– Na, akkor bejött?
A két fiú tétován bólintott. A mesélő folytatta: – Jött felfelé és beláttam a póló alá. Egyből felállt, mint most is – dőlt meg kicsit ő is hátra és Donna szája kiszáradt, ahogy láthatta a merev, vaskos rudat kipattanni a combok közül. A három másik fiú fészkelődött kicsit, közben újabb gőzhullám pöffent elő a csőből. Donnának eszébe jutott, hogy vajon hova folyhat a rengeteg víz, ha leeresztik. A medence lassan megtelt és már ő is látta a hullámzó, kavargó, a fenti fényektől csillogó tükröt.
– Józsi, el kéne zárni – mondta a mesélő és a másik oldalt ülőre nézett, mire a bal oldali háttal ülő felpattant.
– Majd megcsinálom, múlt hétvégén sem bírt vele – közölte és ahogy volt, csupaszon, félmerev farokkal megiramodott a Donnától jobbra lévő fal felé. A lány nem mert beljebb hajolni, így nem látta mit csinál, de amikor visszafelé megnézte oldalról, döbbenten jött rá, hogy ez Péter öccse. A másik háttal ülőre figyelt és ahogy feszülten bámulta széles vállait, felismerte benne Marcellt.
Ezt nem hiszem el, dünnyögte magában és hátrasöpörte a haját. Túl gyorsan vette a levegőt és végül kilépett az ajtó fedezékéből, vissza a csarnokba. A hidegebb levegő ráébresztette, hogy a párától teljesen vizes, akár be is ülhetett volna a fiúk közé. Kihúzta magát, majd gondolt egyet és benyúlt a szoknyája alá. Gyors fintorral nyugtázta a kellemetlen tényt, hogy odalent nem a pára folyik a combjai között. Belesimított résébe és ahogy átborzongott rajta a valóság, eszébe jutott a nővére. Most azonnal behúzta volna a lábai közé, de ahhoz ki kellett volna mennie. Vágyakozva befelé nézett, majd a csarnok túlfelére az átvezető ajtóhoz és közben önkéntelenül is cirógatta magát. Beharapta a szája szélét, feljebb rántotta a szétázott szoknyát és nekidőlve a falnak, két ujját is feldugta a hüvelybe. Ahogy visszahúzta, vastag nyálkacsíkot húzott vele és egy darabig nézte, hogy nyúlik és cseppen le a földre. Aztán megadta magát az ösztöneinek és Péter farkát magaelőtt látva ujjai táncolni kezdtek a redők közül kikandikáló csiklón.
Nem akarta, de ösztönösen vissza-visszatért arra a felnőttes farokra, amit utoljára kisgyerekként látott, mikor még mind együtt fürödtek esténként. Most pedig az izzott az agyában, hogy magába fogadja, hagyja, hogy felnyársalja és Szilke végignézi, hogy dugja meg a saját öccse az ikerhúgát.
A gyönyör gombóca ott villogott az alhasában, mintha mindig is ott lett volna, de csak azt kívánta, hogy felrobbanjon mielőbb. Ujjai becsúsztak a vaginába, csuklóból mozgatta őket, amíg szét nem terjedt a forróság, annyira, hogy neki kellett dőlnie a falnak, mert nem tudott a lábán támaszkodni. Baljával a száját fogta be, nehogy megnyikkanjon, jobbjával a sima nagyajkakba markolt, míg feldugott ujjai belül táncoltak. Amikor az orgazmus elindult, már Marcell képzeletbeli farkát is magában érezte és rá kellett harapnia a ujjára, hogy ne sikoltson.

Nem tudta meddig ült a betonon, de csupasz feneke már fázott, így feltápászkodott és egyszeriben nagyon nem idevalónak érezte magát a hidegebb levegőn. Lerángatta a nyirkosra hűlt felsőjét és a szoknyából is kibújt, majd benézett a fiúkhoz. A pupillája egy tripelőt is megszégyenítő méretre ugrott, ahogy meglátta, hogy a négy fiú szinte egy ütemre veri a farkát odabent. Azonnal kilépett a helységből, hálát adott magának, hogy kezelhető szintre állt az izgalma és kisietett a napfényre a vizes ruhákkal.

A kora nyári meleg jólesően bizsergette meg és kiteregette a két ruhadarabot az egyik takarásban lévő, de a nap által elért betonkockára. A fejét ingatva nézett el a magas támfal irányába, ahol most éppen nem látta Szilkét. Szíve szerint visszament volna kukkolni, vagy ha mind idegenek, be is száll probléma nélkül a játékba – mégis csak jobb, ha egy nő veri azokat a szépséges húsdarabokat, mint saját kezük –, de szólnia kellett a nővérének. Ketten mégiscsak bátrabbak lennének.

Donnát végtelenül mulattatta, ahogy Szilke ránézett a csonka gerendáról, ahol úgy egyensúlyozott, mint a cirkuszban a légtornászok. Végül leguggolt és a sprayt a a többi közé rejtette a vállán átvetett táskába.
– Ennyire nincs meleg, hugi – vetette oda foghegyről, de látszott a szemén, hogy tetszik neki amit lát.
– Gondolkodtál már azon, hogy milyen lehet egy másik életben élni? – Donna hátratette a két kezét, enyhe terpeszben állt és kinyomta a hetyke ciciket. Nővére kecsesen leugrott a földre, szatyrában megzörrentek a dobozok.
– Szívtál valamit?
– Dehogy, tudod, hogy a te pézsmád elég nekem… Amit mondtam, gondoltál már rá?  
– Hogy egy másik életet éljek? Dehogy. Szeretem ezt.
– Nem úgy, hanem ha mondjuk én ide születek, te meg valahova máshova. Ugyanúgy ikrek vagyunk, ugyanúgy szeretjük egymást, de nem tudunk egymás életéről semmit.
Szilke elgondolkodott, közben ledobta a táskát magáról. A húgát nézte, sudár meztelensége láthatóan lefoglalta. – Olyan nincs. Arra gondolsz, hogy elszakítottak egymástól? Olyant el.
– Aha, így jobb, tényleg. Mindketten ide születtünk aztán egyikünket elvitték messzire. Mint mondjuk Amerika.
– Legyen a kelet. Az tetszik.
– Aztán egyszer csak rájövünk, hogy ketten vagyunk. Egyikünk keresni kezdi a másikat és szerez róla egy fotót. Mondjuk ahogy nyaral a Bajkál-tónál. Ott a képen önmaga, látja ahogy mögötte a barátai a homályos háttérben fürdenek és a képen a lány nevet a fotósra, őszinén és felszabadultan. Mit éreznél?
Szilke megfogta az állát és kicsit megemelte. Odahajolt, megcsókolta, de Donna mozdulatlanul állt ugyanúgy. Megérintette a mellbimbóját, megpöckölte és ráharapott. Donna felnyögött.
– Arra gondolok, gondolnék, hugi, hogy távol van tőlem. Hogy nem ismerem és van egy nagyon másnak érzett élete, egy idegen, boldog lány, aki talán nem is tudja, hogy hozzámtartozik.
Elhallgatott, Donnát cirógatta, ő pedig rámosolygott:
– Vetkőzz le, ne járj úgy, mint én. Megmutatom, miről beszéltünk.

A ruhákat ugyanoda rejtették, ahol Donnáé száradt és kézenfogva sétáltak be a csarnokokba. Donna most nem félt, tudta, hogy mit talál, magabiztossága átragadt Szilkére is és együtt óvakodtak az üvegajtóig. Az aktuális gőzpermet éppen kifelé gomolygott,


Az ajtónál megtorpantak, Donna jólesően lúdbőrözött, ahogy eszébe jutottak korábbi élményei. Szilke flegmán állt mellette, de mellbimbói árulkodó módon hirdették, hogy csak a felszínen közönyös. Odabentről most beszélgetés szűrődött ki, Donna pedig türelmesen várta, hogy Szilke befejezze a kukkolást.
– … akkor is jó az a csaj! – csattant fel egyikük bentről.
– Lehet, de nekem a bögyösebb bigék állnak!
– Persze, most is állsz, pedig az előbb lőtted tele a vállamat!
Röhögés volt a reakció, majd egy halkabb hang mondott valamit.
– … láttad pucéran…
– Mondom!
Az ikrek összenéztek, Donna nővérére mutatott, aki unottan vállat vont és hátulról átölelte húgát. Két tenyere befedte a két cicit.
– Miért vetkőzött volna le? Nem hiszem – mondta a ködből lassan láthatóvá váló Marcell. Szilke belemarkolt húga mellébe. Most Donna vont vállat, élvezte, hogy tudja, mi játszódik le a másikban.
– Azért mert leszopott valakit…
Csend lett, a lányok is hallgattak, Donna érezte a hátába nyomott mellbimbókat és nővére pulzusát is.
– Kit?
– A Krulikot. Együtt festettek és utána lekapta.
– Nem hiszem! – csattant az újabb gőzfelhőben Péter hangja.
– Szavamra!
– Ne vitatkozzunk, inkább verjük ki megint – mondta a korábban Józsinak hívott fiú. – Akár egymásnak is… – mivel senki sem tiltakozott, így folytatta – sokkal jobb.

Donna elfordította a fejét, nővére bólintott. Kézenfogva léptek be az ajtón és az újonnan felpöffenő gőzben odasétáltak a medencéhez. A fiúknak elakadt a szava is, Donna pedig pontosan el tudta képzelni, hogy mit érezhetnek. Az izgalom jólesően cikázott benne, kézben tartotta a helyzetet és kizárólag a testvéreik reakciója volt kérdéses. De ez annyira nem is zavarta, volt még két másik fiú is, aki a rendelkezésükre áll.
– Úristen Szilke – nyögött fel Marcell, rémülten rejtve el a farkát. Józsi visszakapta a kezét Péter ágyékáról és ő is eltakarta magát. A másik két fiú csak a medencébe csúzott és úgy fordultak a lányok felé.
– Mit csináltok ti itt? – Péter hol ide, hol oda kapta a fejét és az eddig a másik szélén ülő magas fiú ránézett.
– Ti ismeritek őket?
– Láttak  már bennünket festeni – ismeret fel a helyzetet Donna és a medence széléről belógatta a lábát a vízbe. Kicsit meglocsálta Marcellt, aki nem szólt, – Ők is… – tette még hozzá gúnyosan.
Szilke elengedte a kezét és belecsobbant a vízbe.
– Tökre jó, gyere be – mondta húgának. Donna nem habozott, követte a másik lányt. A víz melle alá ért, lejjebb eresztette a súlypontját és nyakig merült.
– Donna vagyok – búgta a Marcell mellett álló magasabb fiúnak. Az bátortalanul rámosolygott és ösztönösen nyújtott kezet.
– Attila – mondta, azonban Donna csak a farkát fogta meg a víz alatt. Vékony vinnyogásfélét hallatott és csak állt, amíg Donna tenyere felmérte, mit talált. A kezébe került húsdarab vaskos volt, kemény és nem túl hosszú. Amúgy sem szereti, ha a méhét böki, inkább legyen komfortosan rövid. A hosszú Szilke specialitása, kaccantott magában és megnézte, nővére mit csinál. Őszinte meglepetésére két faszt is fogott, a legalacsonyabb fiú, Józsi és Péter farkát is. Mind a vízben álltak és Szilke vállainak hullámzása egyértelművé tette, hogy valami evezős olimpiai számra készül. Rávigyorgott húgára, aki erre Attilát húzta magához és megcsókolta a bátortalan fiút. Passzivitása lassan feloldódott, de nem tudta átvenni a kezdeményezést, így Donna megfogta a kezét és az ölébe húzta. Ujjai utat találtak a lányba, aki lábujjhegyre is állt tőle, lelkesen kapaszkodva a fiú vastag nyakába. A csípőjét tekerte, hogy a kicsit ügyetlen behatolók könnyebben megtalálják a ritmust, de végül megfogta a csuklót és elhúzta magától. Attila kérdő tekintetére csak a medence szélére irányította és fenekét felé fordítva felkínálta magát. Szerencsére a fiú innen már sejtette, hogy mi következik és mögé állva megpróbálta betolni neki a vízben.
– Az a fenekem, hé!
– Jóvanna, alig tudom megtalálni…
– De ugye tudod, hogy hova kell – feleselt Donna, mire a fiú erőt vett magán és kicsit lejjebb igazítva magát, beerőszakolta a nyálkás résbe a dorongot. Olyan volt, mintha vákuum lenne benne, de kitöltötte és nem volt kényelmetlen sem. Ahogy dugattyúzni kezdett, mégjobban pucsított és az erős fiúkezek közt riszálta is a csípőjét. Mellette Szilkét a falnak nyomva dugták, ő még eléggé előre volt, ide-oda dobálta a fejét, jobbjával pedig indőnként kapaszkodónak használva rejszolt Péter farkával. Marcell mellettük állt a vízben és gúvadt szemekkel, de serényen húzkodta magát. Donna hasában kezdett összeállni a gyönyör, mikor Attila hangos hörgéssel elélvezett. Pillanatok kellettek neki is és ment utána egy jóval kisebb orgazmussal, mint amit odakint leskelődve ért el.
Attila nekisimult, de lerázta magáról és Marcellhez fordult.
– Gyere.
Testvére csak pislogott, de Donnában még nem csitult el a vágy és senki más nem volt szabadon. Marcell arcán skáláztak az érzelmek, láthatóan egyszerre akart futni és maradni is,
– Figyelj, nem lesz több ilyen lehetőséged – kajánul farkasszemet nézett idősebb öccsével és a mellbimbóit húzkodta. A kis rügyek vörösen virítottak, de újra és újra meghúzta őket. Ajkát beharapta, úgy szuggerálta Marcellt, aki viszont a melleit bámulta.
– Jaj, te nagyranőtt mamlasz, mindent el kell magyarázni? Ülj ki a kőre – vezénylet határozottan. Marcell megindult, Donna pedig odalépve nővéréhez, futólag megcsókolta. Hallotta, hogy Péter nyöszörögni kezd és ellőtte a patront. Magában elismeréssel adózott ifjabb testvérének, hogy ennyi ideig bírta, aztán mászott Marcell után.
A fú ott ült a kövön, erős combjai takarták kissé lekonyult farkát.
– Nézzük, mid van – hajolt rá teketória nélkül és bekapta a makkot. Marcell felszisszent, rátette tenyerét Donna fejére, kényszerítve, hogy benyelje, ameddig bírja. A lány nem okozott csalódást, leengedte a torkába és mikor a végére ért, nyelvével még a golyókat is megnyalta. Érezte, hogy megrándul testvére farka, gyorsan visszahúzta fejét és rengeteg nyálat köhögött fel. Olyan szerelmesen nézett Marcellra, hogy az elpirult és nem tudott a szemébe nézni.
– Na jó, dőlj hanyatt. Beleülök.
Amikor ereszkedett, rátámaszkodott a fiú mellkasára, úgy közölte vele: – Ha nem bírod elég ideig, letépem. Nővére félig a csúcs közelében, hangos sikkantások közt nevetett fel.
– Légy vele kemény Donna, had tudja, milyen egy igazi kúrás!
Húga csak okét intett és magába igazítva tövig beleült. Együtt sóhajtottak fel a fiúval és Donna lassú, kéjes tempóval lovagolni kezdett. Vaginája rászorult a farokra, belső izmaival fejni kezdte és csak akkor kapott észbe, amikor Marcell megragadta a csípőjét.
– Lassíts, basszus, lassíts.
Felvonta  szemöldökét, kicsit gúnyosan pillantott hátra Szilkére, aki két kézzel markolta a peremet és kinyújtott karján sikongva dobálta a fejét. Mázlista, irigykedett magában, majd a saját élményére koncentrált, elvégre nem ülhet bele minden nap az ember lánya az öccse farkába.
Lomhább tempóját gyorsabbra váltotta és Marcell kezeit a mellére húzta. Ahogy a fiú belemarkolt, eszébe jutott a korábbi, maszturbálás közbeni fantáziája. Figyelte, hogy tölti ki a farok, milyen, amikor eltávolodik kifelé a méhétől és ahogy visszazuhanva felnyársalja újra. Idegvégződéseiben életre kelt a gyönyör magva, tudatában a köd kiterjedt és becsukott szemmel koncentrált a visszavonhatatlanul érzéki és egyben bűnös élményre. Sosem érdekelte, de most előjött tudata mélyéről az ott megbúvó Istenhit és ez a kontraszt a végletekig korbácsolta vágyát. Már nem érdekelte semmi, csak az, hogy elvegye, amit megszerzett, ami járt neki és magában érezze a millió kis sejtet, amik az élet bölcsőjét jelentik egy másik, normálisabb világban. Ellökte a mellét markolászó kezeket, rátámaszkodott a fiú mellkasára, úgy kezdett gyorsabban tempózni és kieresztette a hangját is. Szilke sikolyait visszhangozva lovagolt, belemart a mellkasba, nem érdekelte, hogy milyen fájdalmat vagy sérülést okoz és ahogy a gyönyöre közeledett, úgy lett egyre gyorsabb. Őrült tempóban csapkodta magát a másik szeméremcsontjához, újra elsöpörte a mellei után nyúló karokat, aztán lehajtotta a fejét és ahogy a forró húsdarab pumpálni kezdett, együtt kiabálta a világba gyönyörét Marcellel.

Hazafelé a buszon nővére úgy figyelte, mintha most látta volna először. Egy ideig tűnődött, hogy mit akarhat mondani, de végül megkérdezte.
– Nem érezted furcsának?
– Nem. Ösztönösen tettük.
– De ha nem tesszük?
– Akkor legfeljebb egy másik fiúval vesztik el. Nem mindegy?
Donna elmosolyodott, a házak végtelen sorát bámulta.
– Azért vagyok annyira irigy, hogy én legyek az első.