Aznap, vasárnap is pont ugyanolyan szürke volt a város. Mintha csak Angliában élne, vaskos vakolat fedte el a kék égboltot, a nap azon a télen csak elvétve sütött ki. Kapucniját a fejébe húzva, zsebébe mélyesztett kezekkel csoszogott végig a Szív utca járdáján fekete fehér sávos melegítőjében. Egykedvűen nyomta le a Nemzeti dohánybolt barna keretes ajtaját és állt be a sor végére a szűkös helyiségben. Az óra vánszorgott, a sor gyorsan haladt. A pocakos, baseball sapkás Zsolti elharapott egy hellót, a kasszánál matatva fel sem nézve szólt oda neki:

 - A szokásosat?

- Aha.

- Még valamit?

 - Kösz, nem – rázta meg a fejét alig észrevehetően, s a doboz arany Marlboro máris helyet cserélt a zsebe mélyén lapuló jóelőre kiszámolt összeggel.

Az anyja tizenöt éve csak ezt szívta. Marlboro és rosé fröccs. Ez volt az esti programja, míg el nem szunyókált Edith Piaf elnyújtott, kesernyés hangjára a kanapén. A házat alig hagyta el, a bevásárlásokat kivétel nélkül szinte mindig ő, Aurél intézte. A fiú lassan befejezte a gimnáziumot, egyetemre készült, és minél közelebb volt a felvételik dátuma, annál többször jutott eszébe, mi lesz majd az anyjával, ha őt felveszik Bambergbe. Éppenséggel egy pesti főiskola is tökéletes lenne és talán egyszerűbb is, morfondírozott újra, mikor gondolataiba mélyedve tette meg a mindennapos útvonalat.

Az anyja a változatosság kedvéért mélyen aludt, mikor hazaért. Csendben letette a cigarettásdobozt a kiürült üvegpohár mellé a dohányzóasztalra és visszavonult elfüggönyzött barlangjába.

Aurél magának való, csendes, kissé különc fiú volt. Socially awkward – mondták róla a többiek. Nem tartozott a stréberekhez, bár meglehetősen eszes volt, ami azt illeti, jóval okosabb és érettebb a kortársainál. Nem csapódott a züllött, hátsó udvarban spanglizó bagázshoz sem. Egy-két lány érdeklődve kért néha segítséget tőle a kémia beadandónál, olyankor kénytelen kelletlen segített nekik, de amint lehetősége nyílt rá, már el is vonult. Azt is tartották róla, hogy talán a fiúkhoz vonzódik. Egyesek meg azt rebesgették, autista, azért nem beszél soha senkivel.

Nem szeretett beszélgetni, nem tudta, hogyan kellene kezdenie és egyáltalán, mit is mondhatna nekik. Mit is mondhatna ő akárkinek?

Hétfőn a fizika fakultáció későn ért véget, siettében vetette át vállán a féloldalas táskát. Fejében még a képletek mozaikjai váltakoztak. A trolli áramszedői lustán siklottak a zötykölődő buszt követve a belvárosban, Aurél némi szorongással bámult kifelé a foltos ablakon át, ugyanolyan unott, pléh arccal, mint minden egyes nap. Frusztrálta a jövő és frusztrálták az emberek is. Kivéve talán Zsolti, a kifejezéstelen arcú, gomb szemű dohányboltos. Ő volt a legérdektelenebb mindenki közül, így semmiféle hatást nem gyakorolt rá. Ő nem nézett rá furcsálkodva, nem kérdezte, miért hord folyton kapucnit és miért nem néz rá az emberre, mikor hozzá beszél. Bár minden nap oda járt, még sosem elegyedtek szóba, nem kérdezte milyen napja van, s azt sem jegyezte meg, milyen borzalmas az idő és, hogy a Terike néni már megint nem szedte össze a kutyája után a piszkot ő meg közvetlenül belelépett a bolt előtt. Aurél szinte várta azt az egy, megnyugtatóan biztonságos mondatot, ami minden egyes nap ugyanaz volt és ami soha sem változott, nem támasztott felé elvárásokat, vagy állította döntéshelyzet elé.

- A szokásosat? – formálta Aurél a szót némán ajkaival, mint egy mantrát. Furcsállkodó szempárral találta szemben magát a szív utcai dohányboltba lépve.

- Szia – köszönt rá hangosan a dohányboltos lány – Parancsolsz?

A fiú megfagyott. Zsolti sehol, ott volt viszont ez az ismeretlen lány, vállig érő barna hajjal, nagy, sötétbarna szemekkel, de nem afféle kedves bambi szemek voltak, hanem inkább olyan szigorú, már-már gonosz szempár, egészen sötét írisszel. A köszönés pedig inkább egy „Mi a fenét akarsz, te szerencsétlen?” élességével csapódott rá, amire eszébe sem jutott azt felelni, hogy a szokásosat.

- Ööö... Szia – köszönt végül tétován és egyszeriben irtó hülyén kezdte érezni magát. A lány testtartása feszült volt és ő legszívesebben sarkon fordult volna. Túl sok volt neki ez az energia, nem bírta elviselni egy percig sem tovább.

- Mit adhatok? – kérdezte a lány, kissé leengedte a vállait. Ez volt az első napja, talán idegesebb volt, mint ez a tétova, kölyökképű suhanc, aki megjelent a boltban és talán attól fél, majd elkéri a személyijét.

- Egy doboz arany Marlborot szeretnék – mondta halkan, gondosan kerülve a lány tekintetét.

Az vékony ujjaival zongorázni kezdett a falon található cigarettás dobozokon és Aurél megfigyelte, hogy a lány teljesen rossz oldalon keresgél. Nem mert neki szólni, megvárta, míg maga jön rá. Közben akaratlanul figyelte meg a lány feszes, szakadt farmernadráját, egyszerű, spagettipántos topját és a derekára kötött kockás inget. Egyenes szálú barna haja válláig ért, füle mögé tűrte, melyben egészen a felső porcig apró fülbevalók sorakoztak, alul meg egy nagyobbacska fültágítót viselt.

A lány hátrafordult Aurél pedig olyan gyorsan szegezte a földre a tekintetét, mintha valami felettébb érdekes dolgot talált volna a cipője orránál.

A lány erélyesen tette le a pultra a cigisdobozt, ám a fiú még erre sem eszmélt fel.

- Ezerötszáz forintot kérek – mondta kicsit túlságosan is határozottan. Aurél arca pírba borult, a fenébe is, annyira zavarban volt, a lány most meg bizonyára azt hiszi, hogy nem akar fizetni.

- Ja, persze, azonnal – matatott gyorsan a zsebében és olyan erősen markolta meg a pénzt, hogy az meggyűrődött a kezében. A lány cseppet sem próbálva leplezni bosszúságát kiegyengette a pénzt a fiú orra elé emelve.

- Köszönöm, szia... – motyogta a srác. Minél gyorsabban el akart tűnni a boltból. Talán keres egy másik, közelben lévő dohányboltot, míg Zsolti visszajön a szabadságáról. A lány közvetlenül utána lépett ki az ajtón, azonnal cigarettára gyújtott, jó mélyen szívva bele.

- Szia – köszönt rekedten a fiú után, kifújva a füstöt. Nem viselt sminket, csak a szája volt vastagon kirúzsozva vörössel és Aurél elszégyellte magát, amiért ennyire részletesen veszi szemügyre ezt a lányt. Menekülőre fogta, mielőtt az még rajta kapja, amint őt vizslatja. Ezzel persze már alaposan elkésett.

Kedden rákezdte az eső, és egészen csütörtökig csöpögött, hol meg szakadt makacsul – de addig még sok minden más is megesett. Aurél nem vitt ernyőt, reggel még csak a köd szitált, a délután viszont így sem úszta meg szárazon, nemhogy egy hosszabb kitérővel a másik bolt felé. Maradt hát a szokásos dohánybolt, a fura lánnyal.

A kapucnija lassan átengedte a vizet, haja nedvesen tapadt a homlokára. A pénzt legalább igyekezett nem eláztatni, a táskájában hagyta. Közepes hangerőn szólt a rock zene, a lány könyvet olvasott, fél szemmel sandított rá, mikor a boltba lépett. Rajtuk kívül most senki sem volt ott, és a dohányboltos lány behajtotta a könyvet, mutatóujját az oldalak közé dugva. Ránézett, nem mosolygott, egy arcizma sem rándult és Aurél pontosan ugyanolyan zavarban volt, mint előző nap, de legalább már nem érte olyan váratlanul a helyzet. Nem tudta eldönteni, hogy a lány utálkozik, mert szép arca kifejezéstelen maradt, a szemeiből meg nem lehetett olvasni, vagy csak ő nem értett a nyelvén. Olyan más volt, mint az a lány a fizika fakton a csillogó, túlzottan lelkes tekintetével és folyton vigyori, csacsogó szájával, ugribugri természetével. Más, mint a hajukat dobáló, mosdóba és mindenhová együtt járó, sugdolózó, vihorászó lányok és más, mint az anyja, vagy a matektanárnő. Ez a lány kifürkészhetetlen volt és meglehetősen ijesztő.

- Hali – ő köszönt először.

- Szia.

- Mit szeretnél? – kérdezte a lány. Aurél nem tudta megmagyarázni, de olyan furcsán ejtette ki a kérdést, hogy hirtelenjében felelni sem tudott rá. Csendben bámulta, most már egészen biztos volt benne, hogy a lány teljesen retardáltnak tartja őt. – Hahó...

Aurél zavartan rázta meg a fejét. Szedd már össze magad, a rohadt életbe – korholta magát csendben és igyekezett annyira értelmes választ adni, amire csak futotta tőle.

- Bocs. Kimerítő nap. Egy arany Marlborot kérek szépen.

- Az, szar nap – bólintott a lány, ujját szórakozottan fúrta még mélyebbre a könyv lapjai között. – Nem szívunk el egy cigit? – kérdezte.

Aurél nem felelt. Persze, hogy nem számított erre a kérdésre, egyáltalán semmi más kommunikációra azon kívül, kér-e még valamit. Jól lehet, a nők terén tapasztalatlan, de egyéb iránt okos fiú volt. Nem árulhatta el neki, hogy nem dohányzik. Akkor majd megkérdezi, kinek veszi az arany Marlborot és akkor azt kellene hazudnia, hogy van egy nővére, aki eltörte a lábát és helyette jár bevásárolni. Az még imponálna is a lánynak – vagy nem, hát ki tudja, annyira furcsa, egyáltalán nem tűnik kedvesnek vagy érzékenynek -, de azért mégsem akart ekkorát hazudni. Azt meg mégsem vallhatta be, hogy az anyjának vásárol. Elnézte a várakozó arcot, sima, fehér bőrt, ragyogó, sötétborostyán szemeket, és azt a vörös, telt szájat és csak úgy kibuktak belőle a szavak.

- De, az jól esne – mondta és a lány félre téve a könyvet a farzsebébe nyúlt. A szájába vett egy szálat, apró szamárfület hajtott a könyv olvasott lapjának sarkára, majd kikapott egy Clipper gyújtót az eladásra szánt kupacból.

– Odakint eléggé esik – figyelmeztette a fiú. A lány a kis bőrkabátjáért nyúlt, hamar belebújt, a cipzárat nem húzta fel teljesen, és Aurél nem tudta nem észrevenni a kabát által összepréselt mellek halmait. Mágnesként vonzották a tekintetét. – Arany marlbi? – szegezte neki a kérdést a lány, mire gyorsan feljebb emelte tekintetét, a még mindig kifejezéstelen arcára.

- Aha – mondta. A lány előhalászott egy dobozt, majd felé dobta. Ez nem az a kifejezett eladói kiszolgálási protokoll volt.

- Majd rendezed.

Kint álltak a bolt ajtaja mellett az esőben, a kietlen utcán. A dohányboltos lány várta, hogy Aurél végre elővegyen egy szálat. A fiú húzta az időt, kínos lassúsággal bontotta ki a cigis dobozt, babrált a fóliával, nem kívánta az ízt, sem a szagot. Csak a dohányboltos lányt, olyannyira, hogy a kedvéért végül is a szájába vett egy szálat. A lány tűzzel kínálta és ő sután szívott bele. Nem tüdőzte le, ciki lett volna köhögni, így is pocsék volt az íze, de nem érdekelte. A lány szerencsére nem figyelt rá, vagy csak nem érdekelte, mennyire természetellenesen áll a szájában és kezében a cigaretta.

Ő maga jólesőn szívta be mélyen a füstöt, s lassan engedte ki kígyózó kecsességgel, telt, vörös ajkai közül. Aurél csak bámulta és hirtelen már nem taszította a dohány íze, a cigaretta szaga, sőt, legszívesebben megízlelte volna azokat a füstös, vörös ajkakat. A lány olvasott belőle, nem volt nehéz, mert a fiú cigarettáján hamu tornyosult, szívni is elfelejtette, úgy bámulta a dohányboltos lányt. A lány szája szeglete mintha felfelé rándult volna, talán szórakoztatta a reakció, vagy csak viccesnek találta – a fiú ezt nem tudta megállapítani.

- Gyere ide! – mondta, de ő maga lépett közelebb a fiúhoz. Két ujja közé fogta a cigarettát, hosszú, lakkozott körmei voltak. Beleszívott a cigibe és Aurél szája ösztönösen nyílt résnyire, ahogyan a dohányboltos lány közelített felé. Gyengéden, óvatosan szivárogtatva lehelt füstöt a fiú szájába. Aurélt az sem érdekelte volna, ha ott menten megfullad, lehunyta a szemeit és mélyen letüdőzte a lány kívánatos szájából kiáradó cigarettafüstöt.

Feszítette, nyomta a tüdejét, de elég kis adagot kapott ahhoz, hogy kibírja köhögés nélkül. Megkönnyebbülten lélegezte ki, miközben a lány szemébe nézett. Bármit megtett volna a kedvéért.

Középkorú nő sietett a bolt felé, a telefonját nyomkodva, s mire Aurél felocsúdott, a dohányboltos lány már el is nyomta a cigarettáját és besietett, hogy kiszolgálja a vevőt.

Úgy sétált haza, mint aki alva jár és képtelen felébredni a delejes, mégis éber álomból. A szája még mindig bizsergett attól a kósza, futó érintéstől, ahogyan a lány ajka súrolta az övét, vagy talán csak odaképzelte, és hozzá sem ért... Hazaérve döbbent csak rá, hogy elfelejtett fizetni, a lány pedig véletlenül sem figyelmeztette.

Szerdán alig várta, hogy útba ejthesse a Szív utcai kis dohányboltot. Eltervezte, hogy magának is vesz egy dobozzal és most ő fogja megkérdezni a lányt, elszívna-e egy szálat a társaságában. Egész nap nyugtalanul ült az órákon, képtelen volt koncentrálni, egyre csak a barna dohányboltos lányra gondolt, és az ajkaira, azok puha érintésére. Elalvás előtt és reggel is merevedése volt, és némi szégyenérzettel könnyített magán. A világért sem akarta leégetni magát egy spontán merevedéssel a lány előtt, nehogy aztán elriassza. Már el is felejtette, hogy másik boltot akart keresni. Mint akit hipnotizáltak, úgy sietett oda délután.

A lány éppen egy srácot szolgált ki, egy nála jóval idősebb srácot, aki zavartalanul csevegett a dohányboltos lánnyal. Flörtölt vele, teljes természetességgel. A lány nevetett, és rá sem nézett, mikor belépett a boltba. Szomorú lett, és haragudott magára, ugyan mit is képzelt...? Ez a lány bárkit megkaphatott, és bizonyára jóval idősebb és tapasztaltabb is volt nála. A fiú távozott, ketten maradtak, és a lány végre észrevette őt.

- Szia, a szokásosat? – kérdezte közömbösen. Aurél egyszerre elmosolyodott, mulatságosnak találta a jól megszokott, régi kérdést a lánytól.

- Két dobozzal.

A lány enyhén felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit, csak a fiú elé helyezte a két doboz arany Marlborot.

- Ja, és persze rendezném a tegnapit. Ne haragudj, elfelejtettem, nem szokásom...

A lány váratlanul Aurél cigarettáért nyúló kezeire tette a kezét, megállítva a fiút, egyetlen, lágy érintéssel.

- Rendezzük! – mondta és a fiú tekintetébe fúrta az övét. Mély, furcsa, titokzatos és valamiféle szeszélyes tekintet volt az és Aurélt teljesen letaglózta. Levegőt venni is elfelejtett, pedig a lány félreérthetetlenül adta tudtára...

Olyan suta és tapasztalatlan volt, ennek ellenére – vagy éppen ezért – mégis őt akarta, és ezt nem restellett nyíltan, szégyentelenül a tudtára adni.

A fiú nem tudta mit mondjon, a nyál összegyűlt a szájában, és a dohányboltos lány kiolvasta szemeiből a vágyat. Kézfejéről felkarjára vándoroltak a hosszú ujjai, miközben elhaladt a fiú mellett, hogy kihelyezze az ajtóra a rögtön jövök táblát.

Kulcsra zárta az ajtót, szembe fordult vele és a félénk fiúban sem mardhatott több kétely. A lány kívánta őt és már rég döntött. Szoknyát viselt, piros-fekete skót kockásat, combközépig érő, hosszú zoknival és magas talpú bakanccsal. Egy percre sem szakította meg a szemkontaktust, miközben szoknyája alá nyúlt és a fekete tanga keskeny peremét formás combjain lefelé görgetve bújt ki belőle. Aurél farka totálisan kemény lett, pedig még csak hozzá sem ért.

- Itt? – suttogta a fiú. A lány válaszként a kicsiny bolti kamerára helyezte a bugyiját, gondosan letakarva azt.

Nem volt túl beszédes, a nézése is furcsa volt, mozdulatai viszont úgy ellensúlyozták mindezt, hogy Aurél képtelen volt nem engedni a néma parancsnak.

A lány kibújt a cipőből, lehúzta magáról a fehér kis toppot, melltartót nem viselt alatta. Világos bőre, bézs mellbimbói hívogatón és kívánatosan várták, hogy Aurél végre megérintse őket. A fiú kővé dermedt, irtó zavarban volt, noha borzalmasan vágyott arra, hogy érezhesse a gyönyörű testét. A lány akkor először mosolygott rá, kissé gonosz és negédes, de mézédes mosollyal. Könnyedén ült fel az üveg pultra, a felület párásodni kezdett forró feneke alatt. Enyhén szétterpesztette a lábait, a szoknya nem csúszott fel teljesen, éppen csak annyira, hogy bepillantást engedjen a már nedvesen fénylő puncijához. Aurél közelebb lépett, a lány kihívón nézett rá, csak azért sem szólalt meg, várta, hogy a fiú végre erőt vegyen magán. Aurél minden porcikájából zavar áradt és neki kéjes élvezetet okozott ez a fajta hatalom, amit a tapasztalatlan, félénk, de helyes arcú fiúra gyakorolt. Imádta, hogy tart tőle. Az övé volt, a hatása alatt állt, a játékszerévé tette, pedig még a nevét sem árulta el neki ő, a dohányboltos lány.

Karmazsin karmait a srác nadrágjába akasztotta, maga felé húzta, lefelé sandítva elégedetten konstatálta a résen át is nyilvánvaló merevedést. Felnézett rá, tekintetét az övébe fúrva, miközben kigombolta a nadrágját és combközépig letolta róla. Végig Aurél szemeibe nézett, miközben a feszülő alsónadrágon át körme hegyével a farka törzsét izgatta, fel és le szánkázva rajta. A fiú sóhajtozott és néha lehunyta szemeit, hol az élvezettől, hol pedig zavarában. A szürke alsón sötét folt jelent meg, már ennyitől is áttetsző előnedvek buggyantak ki a makkjából. A lány gunyoros kuncogása megdermesztette, de cseppet sem lohasztotta le.

- Vedd azt le! – utasította – félig nevetve, félig komolyan. Aurél tétován kezdte lehúzni magáról az alsó nadrágot. Nem volt már szűz, de azért ilyen lánnyal sem akadt még dolga. Nem tudta mennyivel lehet idősebb nála, de minden bizonnyal tapasztaltabb és magabiztosabb is volt. A jobb oldali üvegvitrin tükröződésén át figyelte, amint a lány kecses, hosszú ujjai elnyújtott lassúsággal fonódnak az ő pattanásig feszült farkára, s simogatón, leheletfinoman siklanak végig rajta, éppen csak húzogatva a bőrt, mégis úgy ingerelve, hogy úgy kellett visszafognia magát, nehogy ennyitől eldurranjon. Felnyögött, a lány pedig élvezettel figyelte a reakcióját.

- Ide nézz, rám! – súgta halkan és Aurél engedelmeskedett. A fiút élvezkedő, kéjes hatalom és dominancia sötét vágyakat őrző mélysége szippantotta be és nem eresztette többé. A lány közepes ütemben, némileg erőteljesebb szorítással kezdte verni a farkát. – Hányszor masztiztál rám az elmúlt héten? – kérdezte suttogva, de az a suttogás egy kígyó alattomos és halálos félelmet keltő sziszegéséhez hasonlatosan kúszott a fülébe.

- Egyszer – lihegte kétségbeesetten, minden akaraterejét összeszedvén tartva vissza a túl korai élvezést. Belepusztult volna, ha leégeti magát a lány előtt, aki széttárt lábakkal, csupán egy alig takaró szoknyában üldögélt előtte. Nyilvánvalóan még elvárta tőle azt is, hogy eztán kielégítse, megdugja, úgy, ahogyan illik. Ha már most eldurran, szégyent hoz magára és a lány is csalódott és kielégületlen marad.

- Hazudsz – súgta vissza.

- Oké, kétszer… - a lány gyorsított az ütemen, Aurél szapora lihegése az orgazmus közeledtével gyorsult. -… minden reggel!

- Jó fiú – abbahagyta a fasz verést, előre hajolt és lenyalta az előnedveket a fiú makkjának hegyéről. Nyelve egy másodpercre kibukkant és körbe nyalta tűzvörös ajkait. – Meg akarsz dugni?

– Mindennél jobban – ismerte be. Kár is lett volna tagadni, a farka

úgy lüktetett, mintha legalábbis egy hete nem könnyített volna magán, de így, élőben, az előtte fedetlen, csodaszép keblekkel, és a nedves puncival, meg ezzel a lehengerlő, cinikus, hol rideg, hol meg forrón ingerlő szöveggel, egészen más hatást gyakorolt rá, mint otthon, szobája rejtekén, a fantáziálgatásai közben. A lány különlegessége a kiszámíthatatlanságában rejlett, Aurél sosem tapasztalt ilyen szexuális vonzerőt.

- Helyes – a lány még feljebb húzta a szoknyáját ölén, jobban beterpesztett, talpait megtámasztotta a pulton. Húsos, hófehér szeméremajkai teljesen szétnyíltak, a nedvesség csak úgy folydogált belőle, nyálkás, csillogó, csúszós egyveleget alkotva tette befogadásra készre izgult punciját. A dohányboltos lány most előre nyúlt, tövénél ragadta meg a duzzadt hímtagot, maga felé húzva a fiút. A hüvelybemenethez illesztette a férfiasságát, de még nem adott utasítást a behatolásra. Hátul támaszkodott meg a kezeivel, homorítva, Aurél pedig szájával és nyelvével kényeztette a számára felkínált szép kis halmokat. A lány lassan és még most is szinte kimérten, de azért hallomást jólesőn sóhajtott fel, ahogyan a fiú nyelve végigsiklott érzékeny, merev mellbimbóin, azok helyes kis udvarán, rátapadva mohón szívva be őket.

Puncij egyre több és több nedvességet termelt, amint a fiú kényeztette őt. Pontosan ezt várta tőle, nem kevesebbet, a csendes, introvertált, visszahúzódó fiúban tehetség bújt meg, csak elő kellett csalogatnia belőle, ez első látársa nyilvánvalóvá vált számára. Egy kis irányítással és ráhatással tökéletes szeretőt faraghatna belőle, feldobva kicsit unalmas, egymásba folyó mindennapjait…

- Elég lesz, basszál meg végre rendesen! – közölte ellentmondást nem tűrően a dohányboltos lány, arca megvonaglott a kéjtől.

Mélyről jövő nyögés hagyta el hullámzó torkát, amint a Aurél egy döféssel hatolt belé tövig. Az üvegpulton pihenő feneke finom nyikorgással csúszkált kissé előre és hátra a fiú mozgásának hatására. Lábait a dereka köré fonta, hogy még mélyebben fogadhassa őt magába. Imádta az őt kitöltő farok méretét, keménységét és a szex intenzitását. Teljes ellentéte volt mindannak a szürke, esős nihilnek, mi eddig körbe lengte a napjait és teljes ellentétben állt az ő érdektelen rideg álarcával, és kontrasztban ütött el Aurél túlságosan visszahúzódó természetétől.

Most csak férfi és nő voltak, vadul és forrón baszva a dohánybolt üveg pultján, párás, fullasztó vággyal lehelve be a kicsiny helyiséget. A lány hangosakat nyögött kezei a fiú hátára vándoroltak, bekúsztak a pólója alá, körmeivel bele vájt, fogaival meg a nyakába, az pedig vehemenciáján felbátorodva még erőteljesebb és még mélyebb döfésekkel tette magáévá a szexre és életérzése kiéhezett lányt. A lány felsikkantott, hüvelye erősen hullámokban szorult rá a farkára, mindketten közel jártak a csúcshoz.

Ekkor váratlanul a lány nemes egyszerűséggel, feszített tenyérrel tolta el őt magától. A farka szinte fájón pulzált, agya nem tudta kezelni a hirtelen hideg ürességet, hiszen az előbb még a forró katlanban volt és csaknem elélvezett, most pedig…

- Nyalj ki – mosolygott rá, feje búbjánál gyengéden lefelé tolta a megilletődött srácot. A lány puncija frissen baszott, lucskos, fehér-áttetsző látványa nem tántorította el, csak a csalódottságát fokozta. Naivan azt hitte majd együtt élveznek el, olyan közel volt már, most meg lüktető farokkal, remegő kezekkel kezdte nyalni a hatalmasra duzzadt csiklóját.

A lány gerince ívbe feszült, kezei a pult szélét markolták.

- Ez az… ne hagyd abba! – és a fiú, bár még mindig nem ocsúdott fel a hirtelen váltásból, engedelmesen folytatta.

Pontos és szapora nyelvcsapásokkal juttatta orgazmushoz ezt a furcsa, de ellenálhatatlan teremtést. A lány nedvei és ízei kitöltötték a száját, annak élvezése meleg, jellegzetes aromájú folyamát szomjasan nyelte le. Egy pillanatra nem gondolt semmire, sem a körülményekre, sem a saját élvezésére, csak átadta magát az ajkai közt ütemesen és szaporán összehúzódó, lüktető punci meleg, megnyugtató ritmikájának. A lány orgazmusa boldoggá tette, de önálló életre kelt még mindig merev farka elégedetlenkedve és kiéhezve ágaskodott odalent…

A lány jóleső sóhajtása után érzékelte, hogy az lehajtja a szoknyáját, így ő is felegyenesedett. Láthatta, amint a lány visszabújik a felsőjébe, megigazítja a haját, és könnyedén leugrik a pultról.

- Ez finom volt – mosolygott rá elégedetten, csillogó szemekkel, rá nem jellemző vidámsággal. – És ha most megbocsátasz, vége a szünetemnek – azzal visszafordította a ne zavarjanak táblát, jelezve a fiúnak; legfőbb ideje felöltöznie és elhagynia a színteret. A tangáját csak akkor vette le a biztonsági kameráról, miután Aurél egy még mindig zavarodott, halk „Hát akkor szia” után bezárta maga mögött az ajtót.

Másnapra kiderült az ég, a fiú gondolatai azonban meglehetően zavarossá váltak és csak a lány fantomképével kergetőztek. Nem tudta kiverni a fejéből azt a sokszor mesterien mímelt póker arcot, aztán a szemeiben hirtelen csillanó vad fényt, mely szöges ellentéte volt mindannak a közönynek, amit kifelé sugárzott.
Elvarázsoltan nyomta le a kilincset, a lány csak fél szemmel pillantott fel a könyvéből, amibe olyannyira belemélyedt a pult mögött.
- Szia - köszönt halkan Aurél.
- Hali - bökte oda, továbbra sem vonva el figyelmét a most még érdekesebbnek tűnő betűkről.
- Hogy vagy ma? - kérdezte udvariasan, egyszeriben nem tűnt olyan sürgetőnek a szokásosat kérni. Ha őszinte akart lenni magához, a lány társaságát éhezte.
- Gyújtsunk rá - csapta be a könyvet. Végre rá nézett, igaz, csak egy pillanatra.
- Gyújtsunk - biccentett Aurél. "A fenébe, ha ez így megy tovább a végén én is rászokom..." - gondolta sötéten, de azért követte a lányt és elfogadta tőle a szálat, amivel a bolt előtt kínálta.
Csendben dohányoztak, a légzésük követte a füst áramlását. A lánynak valahogy elképesztően jól állt a kezében, a szájában, kiegészítőként hatott, mint egy jól megválasztott fülbevaló. Aurél elidőzött a vörös szájon, elmélázva bámulta a redők közt lassan kacskaringózó fehér füstöt. Észrevétlenül megnyalta a saját szája szélét, olyannyira szerette volna a lányét ízlelgetni. A lány olvashatott a jelekből, mert ezt követően határozottan előre lépett, szabad kezével a fiú tarkójához nyúlt, úgy húzta magához, hogy a következő mozdulatot a nyelvével tegye meg. Mélyen és érzékien csókolta meg a fiút, ám igen röviden. A szeme megvillant, eloltotta a cigit és hátat fordított neki. Megfordította a "Nyitva" táblát és szótlanul eltűnt az ajtó mögött. Aurél kezében megremegett a félig égett szál. Még utoljára beleszívott egyet - végtére is a függők ettől nyugszanak meg egy kis időre - majd követte a lányt a dohányboltba.
Belépve olyan látvány fogadta, hogy nem kapott levegőt, agyából menten kiszállt a vér. A lány a pulton könyökölt, de a vevői oldalról, neki háttal állva. Nadrág és bugyi nélkül. Formás kis segge szív alakban kerekedett, ahogyan lábait egymás előtt keresztezve homorított. Hátra sem pillantott, mikor terpeszbe állt. A feneke úgy tárult Aurél elé, mint egy sötétrózsaszín rózsa, kerek, fehér szirmokkal. A fiú lassan fújta ki a levegőt, a dohányboltos lány akkor végre futó pillantással ajándékozta meg a válla felett.
 - Na mire vársz még? - kérdezte cinikusan. - Nyald. 
Aurél elbájoltan rogyott térdre mögötte, kezeivel óvatosan simította végig a fenekét, mindkét oldalon. Arca lassan közelítette és a lány felsóhajtott, ahogy a fiú forró lehelete a fenekére csapódott. A fenéknyílása szűk volt és csupasz, Aurél nyelve életében először ízlelhette meg a kis redők zamatát. Bátortalanul nyalta meg, tetszett neki az aromája, de olyan határozatlan volt, azt sem tudta, hogyan tovább...
 - Mélyebben! Folytasd... - adta ki az utasítást türelmét vesztve a lány és ő engedelmeskedett. Most jóval határozottabban állt neki a műveletnek, nyalogatta, először csak kívülről, aztán megkeményített nyelvvel hatolt belé. A záróizmok engedtek a sikamlós nyelvének, a lány fel-fel nyögött, olyan mély tónusban, amilyen mélységben Aurél csak képes volt behatolni a fenekébe. A puncija tocsogott a nedvességtől, a srác felfigyelt annak hangjára, hogy a lány egyik kezével saját magát izgatja, miközben ő odaadóan nyalja a fenekét. Aurél addig nem mert a kőkeményen dudorodó nadrágjához nyúlni, míg arra engedélyt nem kapott. Naivan azt hitte, talán, ha ma is kielégíti őt, akkor talán...
A lány nyöszörgött, másik kezével hátra nyúlva erőszakosan nyomta oda a fiú fejét, aki már levegőt sem kapott a két félgömb között, orra összenyomódott, nyelve pedig beszorult a lány nagyon szoros gyűrűkben összehúzódó ánuszába. Egyre hangosabb és egyértelműbb nyögések adták a srác tudomására, hogy a lány nagyon élvezi, orgazmusa hosszú, rángásai meglehetősen hevesek voltak. Nem látta, csak érezte, a rezdüléseit, meg azt az ízt a szájában...
Egyszerre lélegeztek fel. 
A dohányboltos lány igazgatni kezdte magát, rá sem nézett többé. Aurél szégyenlősen kelt fel, a farka dacosan állt a nadrágjában.
 - Mehetsz - mondta a lány. - Majd otthon könnyítesz magadon. 

Aurél a következő napon, mint egy tébolyodott, úgy járt-kelt az emberek között. Az órákon képtelen volt koncentrálni, ha kérdezték, kontextusba nem illőn válaszolt. Csak a dohányboltos lány járt a fejében és a tegnapi – számára – befejezetlen együttlét. A percek kínos lassúsággal teltek, gondolatban már ezerszer berontott hozzá és szorította a magához, falta fel ajkait és hatolt bele újra és újra, előtte már egy doboz cigarettát sem kért… De várnia kellett. Az ebédszünet, a délután, az idő őrjítően lassú folyása meghazudtolták az ereiben zubogó vér áramlását. Spontán merevedései az eset utáni maszturbálástól sem hagytak alább, erre a hirtelen jött eszeveszett állapotra csak a dohányboltos lány jelenthetett gyógyírt a számára.

Az utolsó óra után futólépésben hagyta el az intézményt, mivel nem jött a busz, lesétált két megállót, csak érjen már oda, hogy végre újra láthassa és érezhesse őt.

A piciny dohánybolt vidáman húzódott meg a panelházsor aljában a verőfényes napsütésben, csak úgy, mint bármely másik napon. Aurél levegőt venni is elfelejtett, miközben az utolsó néhány lépést tette meg az ajtóig.

Rá nem jellemző izgatott, ragyogó arccal nyitott be. A mosoly az arcára fagyott; Zsolti halott gomb szemei pislogtak vissza rá.

- A szokásosat? – kérdezte.

- Hát te?

- Vége a szabimnak – vont vállat. – A szokásosat? - tettel fel újra a kérdést.

- És a lány, aki helyettesített, melyik boltban van most? – replikázott Aurél kétségbe esetten.

- Asszem, valami olyasmit hallottam a főnitől, hogy felmond, mert így soha az életben nem fog leszokni – von vállat Zsolti közömbösen. – Szóval, adhatom a szokásosat?