Sniffany Felnőtt Meséi

A Fekete Özvegy Mandalái

2023. március 16. - Sniffany

alienwidow.jpg

Rajz by Soós Kitti

 

Egykoron élt egy nő, ki mára élő se nem holt
Valaha két lába, szép ívelő szája és orcája volt.
Homokóra alakjában meleg vér csordogált
Öregedett volna, tán még ma is róla szólna
Egy régi mese, nóta, vagy hozzá megírt óda
Míg az idő egy emberöltőn át folydogált
Nem is emlékszem már, hogy is szólt tovább...

Ízelt négy pár lába, áldozata kába
A sarokban várva, éjjel lesben állva
várt. Hiába fájt a csendes üres kis szoba
Szorgalmasan szociális hálót szőtt oda;
Benne nyíló sötét virág, más világra
kaput nyitó ősi mandala;

Átlók futnak kereszt formán szimmetriában
Apró cseppek gyöngyöznek az örök hiányban
Körkörösen szögbe záró kristályos szálak
Örvénylő sötét fénylő portálból az árnyak
kavarognak, csavarodnak, egyre hívnak
Kelepcében vergődve keservesen sírnak
Ösztönösen engedtek az Özvegy hívó szavának
Ellenállni nem tudtak a nekik szőtt csapdának
Fogva tartja őket a pókhálóból álló anomália;
A tér és idő a mértani középben ketté vált
Bele ragadt hím, ki a Fekete Özveggyel hált
Örök sorsa fonalát újra és újra szövi
Mígnem emlékét őrizve, meg nem öli
Elengedni nem képes őt, hiába távozott
A pókká torzult női démon erre kárhozott.

 

Magányra és vágyra
Feladott talányra
Kéretlen életre
Végtelen évekre
Élettelen, lélektelen
Férfiakkal teli
erejét így nyer
Testüket tekeri
szoros gúzsba köti
belőlük táplálkozik,
egyedül árválkodik
szövevényes pókhálójában.
Rá már nem maradt
ki emlékezne
élő, aki érezhetne
A pókasszony így tengődve
fakul a homályban.

 

spidermandala.JPG

 

Egy emberöltő óta gubbasztott a szobácska jobb felső sarkában. Ritkán változtatott pozíciót, többnyire dermedten vegetált. Alvásparalízishez hasonló állapot volt ez, az embereknél így hívják azt, ha álmodnak, mégis éber tudatuknál élik végig az álmot.
A rémálmot, melyből nem lehet felébredni. A démon árnyéka ott van a falon, de mégsem tudsz elmenekülni. A tested bénult, az elméd élénk, a félelmed valós.

Tovább

Megint félrészegen firkálok a buszon telefon notesba

szimplakert.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sehovà sem tartozom
de mindenhovà odacsapódom
Mint gazdàtlan golyó a retro
flippergépben, vagy csocsóasztal
ferdén lejtő lapjàn
nem tudom, hogy
ezek alapjàn
mi értelme újrakezdeni
itt nem lehet màst csak
időt és türelmet veszteni.
Emlékszem a régi iskolàm halljàra,
meg az egykor dohànyfüstös kocsma
alkoholosfilccel telefirkàlt WC falàra.
Az elkopott nevekre
és bölcsességekre
történelmet ìró,
repülő évekre
megannyi àlom,
még több tévképzet
lassan múló,
gyorsan kiújuló
fàjdalomérzet

Akvi

 

nemo.jpg

 

Nincs olyan olyan rezsim ami elhallgattatna téged
Akvàriumba fulladva leled meg a véged
A pàlinka 40 fokos, de miért éppen India?
Elszívom, legyen az sativa vagy indica
Némó nyomàban
A kapitalizmus koràban
Miert nem keltél koràbban?
Aranyat lelnél a Korànban
Ha nyitott lennél a keleti kultúràra
Làtszik, hogy nem jàrtàl Ozoràra
Hiàba zabàlod két pofàra
A pszichedelika kaput nyit a vilàgra
Ha felfogod, mint légzsàk az ütközést
Az egészben làtod a mozaik tükrözést
A mindenség és semmi nem volt hiàba
Valaki valamit kevert a piàba
Nem halászlé amit eszel
és amit tudat alatt teszel
A tudatmódosìtàs tudatos
Önkìvületi önkéntelensége
Nem süllyedtél még a szintjére
Ne süllyedj ennél is mélyebbre
Az elmúlt tìz év elég egy életre...

inspired by everyone és mert nem tudom befogni a pofám

 

Mad Mascarade, Utrecht és zéró tolerancia

andersom.jpg

A jó öreg Andersom...

 - Do you need my ID card? - kérdezem illedelmesen.
 - I believe you are above 18 - felel jóságos, atyai mosollyal a feka eladó. Életem csalódása, eddig minden évben elkérték a személyim. Öreg vagyok. Ő meg olyan Morgen Freeman betépett jóisten vibeot árasztott. Hát, ez van. Megmondtam, hogy adjon valamit, amitől jól alszom, mire még kedvesebb mosollyal ajánlotta a Dutch Cranberryt. Szegény szétfeszült, amfos irodista turista nő - gondolhatta békésen. 
Aznap nem esett az eső Hollandiában. Sört ittam a csatorna mellett a padon sütkérezve és csak elvoltam a szimpla létezéssel. Ritka órák ezek, igazán.

moderntechnology.jpg

 

Dr. Peacock in concert fullon volt. Annyira, hogy, ha nem fizettük volna ki a belépőt és 35 euróért a 9 tokent, hazamegyünk. 
 - I'm too old for this - mondta D. és örültem, hogy nem én hisztizek. Iszonyú tömeg volt, katasztrofálisan kaotikus szervezéssel. A körstadion két lépcsőjén beszorultak az emberek, mindenki egyszerre próbált az emeleti toitoi WC-khez jutni, hogy felszívja az első csíkját és beverje a lasztiját. Sör egy token, víz másfél. A toitoi WC-k ajtaján 0 tolerance felirat. Roken verboden - de azért passzívan lazán betéptem, mivel ezt sem igazán ellenőrizték és vágni lehetett sötétben pislákoló spanglik füstjtét.
Midenki hulladék készen volt, mint általában. A vizet elzárták, illetve műanyag lábpumpákkal, kis adagokban lehetett csak lötykölni. Ez azért nem megszokott. 
Nem videóztam, nem is nagyon fotóztam, örültem, mikor végre eljutottam slozira meg piáért és csak verettem a végéig, összesen öt perc üldögéléssel a lelátón. 
Billx fasza volt, de rövid, D-Frek és Major Conspiracy meglepően jó szettet tolt. Nem voltam még indoor nappali bulin, mikor este 10-re elfogy a vized, az reggel hatos állapot, fröccsel hidratálni éretlen, tinédzseres dolog. Nem hányni a hágai villamoson szimpla szerencse. 

Helen KA több szett alatt vokálozott, szép, lágy, tipik franciás hangja van, miközben rohadtul energikus csajszi. Mostanában totál rá vagyok kattanva a Creedsre.

 

Azért az irónia neonfénnyel basz pofán Hollandiában, a Silverdomtól kétszáz méterre, illumináltan imbolyogva sétálva az úton... :"D

kingofrehab.jpg

 

Eindhoven újabban zsúfolt, a járatok késnek, kígyózó sorok. A busz simán kimarad, az emberek nem férnek fel. A COVID óta a wizzair emailt küldd, hogy menj ki három órával korábban a reptérre, hogy aztán 5-6 órát üldögélj ott a rendszerint később induló gépre várva. Így kell elkölteni a repjegy ár dupláját sülkrumplira meg Flügelre....

 

 

A holland lányok elszórakoztatták magukat és engem is a Loungeban, míg a gépre vártunk :D 

 

@whitesniffany #eindhoven #flightdelay #randomparty #party #klaptdoorjebotten #deadlyguns #lounge #netherlands #holland #dutch #dutchgirls #girlsjustwanttohavefun #airport #after #afterparty ♬ Klapt Door Je Botten - N-Vitral & BOMBSQUAD & Major Conspiracy

Fuck the system and fuck this sick society, fuck yo fake faces and cheated promiscuity…

 

fuckery.jpg

Fotók by: @mkarolyi_photo

LMBTQ, PLUR vagy namastégeci
mindegy mi szól a háttérben
ha jó a cucc ő akkor is vereti
fiatal még a test és az éjszaka
megteheti
a maradék felet is
megeheti
rideg hangzásra vonaglik ezer hőfokon égve
mindenki technos, aki máshova nem fért be
szubkultúra
akupunktúra – nem, ha belövöd vénásan
asszed menő vagy, ha túltolod tréfásan
vicsorogsz, de az évek csak szaladnak
az om jellel a junkiek majd szentté avatnak
nincs itt bűn, mert emlékezet sincs
a rastafari hagyományát őrző tincs
a szemedbe lóg és nem látod tőle
a valóságot, nem látod az életet
szintetikával színezed az éveket
Mit rejtegetsz olyannyira  
sötét napszemüveg mögött?
Tág pupillád alagutja végén
a fény megfakult és törött…?

 

 

 

 

Humanity is lostSociety is brokenAm I even human?
Politics is fucked up, beyond repairPeople being fed lies, they don't careFacts don't matter, we make our own truthFake news defining us, destroying youth
Load up the guns, display the powersTrust no one, fuck up the place
Fight fire with fire is what they choseThe guns keep blasting, we all loseLast man standing, with our familyWe all lost faith in humanity
Load up the guns, display the powersTrust no one, fuck up the place
Load up the guns
Display the powers
Load up the guns
All for nothing, reclaim what's oursLoad up the guns and display the powersTrust no one, fuck up the placeWe all destroy the human race

Kék Túra Vol 3. - Nagymaros - Börzsöny - Vác és a majdnem lekésett varázslatos iskolabusz

328434108_879255026688291_1371707519214765550_n.jpg

 

- Be tudnád lőni?
- NEM! Miért magát nem tudja belőni?
- De.
- Amúgy mivel is?
- Inzulinnal...
- Ja...

***

- Nézd! Ott egy kígyófa!
- Nekem más jut róla az eszembe, de mindegy...
- Végre nem én vagyok a legretkebb a társaságban.

***

- Milyen szép arcod van!
- De a kutyára mondtad, nem?

 

328500677_946374833445080_2452208280743488638_n.jpg

328514706_1556547304865023_9061081928270442221_n.jpg

328716072_910039110253570_6280881670954971790_n.jpg

328765191_1862953714104065_2754443620064600809_n.jpg

328847932_1317985028758716_3597164132775835960_n.jpg

328864928_752868176271821_176339132510692470_n.jpg

328872076_933810201135181_96058446898907679_n.jpg

328945882_1554789381693389_5588383584246537651_n.jpg

333043152_1018746072420574_4510699730838775453_n.jpg

333240570_731389848484111_7570364331036689903_n.jpg

333300923_1794601844247743_1366994265363633004_n.jpg

333615627_1516379922183113_7776908134752233676_n.jpg

- Csak nem halok meg.
- Lehet, hogy de, csak akkor lekéssük a buszt. 

 

333663108_749647149809850_3342814043653905919_n.jpg

333717020_210013264899464_8910855876578523233_n.jpg

333730598_196799212946065_2774659112262011489_n.jpg

- Vaddisznókaki!
- Mi vaddisznó... Szerinted a fülén tolta ki? :DDD

333771894_729283745265194_1444331428532927672_n.jpg

333774767_724063072455594_6545040370101734836_n.jpg

333775476_603146858294759_7351479611674121533_n.jpg

 - Hol vagyunk?
 - Még mindig a Börzsönyben....

333835219_1326584327888354_5648577788146835392_n.jpg

 

- Nem akarunk azon az árkon átmenni?
- Neki rossz a térde én meg szuicid vagyok.

 

 

Kocáztassatok, tévedjetek és legyetek maszatosak. Addig sem otthon piáltok meg szívtok. 

Happy Halál ... izé B'Day

 

Különben is a halal szerencsét jelent, nézd meg Amszterdam főutcáján a Halal Kebabot.

Csípős és hagyma nélkül, légyszi... 

Vagy fullvegán, glutén meg mindenmenteset

Az ásványvíz still 

A buborékokban képzelt szövegfoszlányok pukkadnak szét a felszínen

Ez a nap más, mint a többi

És ezt te is jól tudod

Kurvára unod

Hogy ünnepelni kell

örömet színlelni

Köszönni és köszönteni

Az életet - azt mondják

De megint csak egy év, amit túléltél

ha visszanézel, hogyan éltél

elmélázva, mennyi van még hátra?

Elfújod az ixedik gyertyát

más életet kívánva

a halálra várva

előre haladva

közben mégis

egy helyben állva

hbd.jpg

 

Fotó by @mkarolyi

A happy birthday korral járó illuminált elmagányosodó timeloopja a halál felé...

 

Kék Túra Vol. 2 - Romhány, Kétbodony, Becske

 

 - Most miért vagy antiszociális?
 - ...
 -  Haragszol rám, hogy ide hoztalak?
 - ... Nem... 
 - Na? 
 - Fú. Nem haragszom. Magamtól jöttem. Csak az imént szemcsésedett a kép és egy pillanatra azt hittem összeesek.
 - Hát ja, elég vörös a fejed. Hívok rád mentőt, ha összeesel.
 - Szórjál rám földet.

***

- Ez a pecsét bassza az OCD-met. 

***

 - A rend éber őrei.
 - Biztos bejöttek ők is kaparósozni.
 - Vegyünk a nyereményedből még egyet.
 - Így lehet rászokni. Erre is...

***

 - Á, ez nem fog beszakadni...
 - Ez lesz a sírodra írva.

***

...és bár a száraz február megcsúszott, így lett a Sniffany.blog.hu-n drogos fétispornóból túra - és underground művész-blog.

Köszönöm a figyelmet.

kocsog.JPG

Eszik a gyerekek a patkányokat

https://soundcloud.com/user-151222781/full-drogosoknak

 

 - Berakok neked egy Om Namaha Shivaya-t Talamascától
 - Ne, semmilyen szutyokprogit ne rakjál be
 - Nem szereted Talamascát?
 - Az exem goás volt. Meg amúgy nagyon ki lehet égni a goázásban. Meg a fétisben. Ezt is már csak kényszerből szívom - bökök az asztalon kihúzott fatlinera.
 - De ne csinálj ilyet
 - A goát, a fétist vagy a kényszerszívást?

 

 

***

Előzmények.

Silkley és Sniffany párbeszéd:

- Úgy néz ki megyünk vörös yukba. Biztonságosabb az nekem.
- Ahogy érzed.
- Baszki. Én lettem az arc, aki mindig ír, hogy "na, ma fétis party?". De soha sem megy el. Csinálok egy külön kink profilt erre.
- Nem csak te vagy így.
- Akkor anyagias profilt csinálok rá. A szeánszért előre kell fizetni. Részvétel nincs.

(Nem mentünk vörösyukba. Se.)

Elle crame ses cigarettes, Isa craint l'ennui

ellenbacher_adam_scene_ii.jpg

Festmény by  @silenttwins.art

 

Bennem rejlő kettősség
Mind feketében jàr
Egyikük két làbbal a földön
A màsik fellegekben szàll
Az erősebbik elkap ha zuhanok
Àrnyak közt hangtalan suhanok
Magamba, a földre
Mögém lép, anyàm
helyett vesz ölbe
Mìg a màsik zokog lélekszakadva
A fekete amazon helyette harcba
megy, szàguld, sötét szìve szikla
Acélkék szemében gyilkos szikra
villan 
elillan
Ők kìsérnek önmagamként
Végig rajta őrangyalként
Vagy még annàl is messzebbre
Egymàst metsző utakon elveszve
A kàosz labirintusàban bolyongok

 

 

 

Isabelle pleure,
Isabelle rit
Voudrait se perdre,
un instant une nuit
Isabelle fume,
Isabelle jouie
Elle crame ses cigarettes,
Isa craint l'ennui
Isabelle est simple,
commune comme il dit,
Stupide Isabelle,
intelligente quand elle fuit
 

Kegyes önhazudtolások

- Egész szombaton szarul voltam és fetrengtem energiátlanul. Biztos a front.
- Ja. A lejövő meg a front.
- Milyen lejövő? Masters of Hardcore óta nem szívtam. 
- Hát...
- Bár, utána hiába vettem ki a hétfőt aludni ha a rá következő hétvégén is szétszívva fiúkákkal találkozgattam.
 - Na igen.
 - Magadat átbaszhatod. De a lejövőt nem.

Csajaimnak

cloudnmirrors.jpg

Fotó by sztomy35mm

 

Felejtsd el azt, ki az egekig emel
Ha meg olyanja van, éppen
a föld alá teper
Felejtsd el a csajos buta filmeket
A felhők fölött három méterrel
hosszan szállni nem lehet
Ki azt állítja
elméd kábítja
Édes szívem, téged mind hiteget
Nézz tükörbe, szállj a földre
Lépj a körbe, ki csalt tőrbe?
E fellegek nem bárányok;
viharos érzelmeid kék egén
fellengző és rosszul eső
rád zúduló bálványok.
Nárcisztikus, pszichotikus
bőröd alá beférkőző járványok
illúzióba csomagolt hátrányok
Tedd mérlegre, nézz csak szembe
kivel estél voltaképpen szerelembe?

firewithin.jpg

Fotó by sztomy35mm

 

Benned a tűz, tápláld magad
ne mástól várj csodát
Tépd le végre a kényelmetlen,
lassan ölő kodependenciát
Nézz magadra! csodaszép vagy
A nőiség benned lakozik
Mint az égbolton egy fényfolt
Napszakonként pont úgy változik
Bízz magadban
Ne szép szavakban
és amit mondok, az nem férfi gyűlölet
de amiben eddig hittél, anyáid nyomdokaiba
léptél, szorongatva félig éltél – hamis bűvölet.

Witchbitch

 

 

witch.jpg

 

Rajz by  @silenttwins.art

 

Àrnyat jàrni éjjel làtni
a mozdulatlan
Üres fehér falon
Tarot lapot màsnak vetni
Modern boszorkànysàg vajon?
Egy vércsepp elég
a lapra ìrt àtokkal
teli holdkor
Bolond holdkór
Hisztérikus misztérium
Vagy skizofrénia?
Ha van varàzslat fekete
és fehér màgia?
- a másvilággal jól vigyázz,
ne idézz és ne ingázz!

Ez beteg mània
Spiritualitásba menekült
a valósàgból kitaszìtott
Szegény pària

 

Modern Memento Mori

whoareyou.jpg

Rajz by by @korodi.viktor.patrik

 

Mesélj nekem magadról,
Mondd el milyen vagy!
Te miként definiàlod
A féltett identitàsod?
A nyelved, az orszàgod
A vilàgot ahogy làtod;
A bőröd szìne, a lányod
A szülőanyàd, a párod
A zenei fő irànyod
Az összes apró hiànyod
A sötétben a magànyod
Meg nem fejtett talànyod
Úgy féled a halálod
Mégis a holnapot vàrod
Hogy szebb, másabb vagy
jobb legyen - az emberi faj
mit tegyen, hatalmat honnan
vegyen, önmagàról dönteni
A létet màsként tölteni
Mint az előre meghatàrozott
...ki àltal?


Tovább

Masters of Hardcore Vienna Moments:)

 

 

Annyira boldog volt a cuki szöszifiú az elhagyott legyezőmmel, hogy nem volt szívem visszakérni tőle <3 :

 

https://www.youtube.com/shorts/61e-w-Lz2YY

...és még:

https://www.youtube.com/shorts/ZLeczW34_m8

https://www.instagram.com/p/Cnu2gB2oMmR/

 

moh1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

moh4.jpg   

moh3.jpg

 

moh2.jpg

Break the chains

img_4485.JPG

Fotó: @mkarolyi

 

Láncreakció
vagy kémiai
Sötét vízió
foglyai
vagyunk mindannyian
nézd, az a forma már 
nagyon kivan
Kivagyok én is
de ki vagy te
hogy tőlem kérsz?
Nem félsz?
Amit adok méreg
Az energia, mit beengedek
élősködő féreg
Kizárom az érzést
Kizárom a realitást
Nem keresem többé
a felelőst, a hibást
Valami mást
akarok
vágyom
hiányolom
hogy pontosan mit
talán holnap megálmodom
Minden, minden túl monoton
de legalább a hang sztereo
mint egy sztereotípia
a delíriumban nem fáj úgy
a jelen kori disztópia
több szólamú szimfónia
a beszélt nyelv csak irónia
ciklikusan ismétlődő agónia

 

 

Und diese schwarzgekleideten WesenWerden Pillen mit sich tragenDie sie an uns MenschenAls Geschenke überreicht hätten
Pillen gegen die TraurigkeitHätten sie uns geschenkt
Stell dir vor mein SohnWunderbare kleine Pillen
Gegen die Traurigkeit

Gegen die Traurigkeit...

 

Tovább

Fattyú

drawing.JPG 

 

 

Rajz by  @korodi.viktor.patrik

Sápatag színek mindenütt, a reggel sötét,
de fényesek a hajnalcsillagok
Egy nap tàn mindent, s testemből egy
darabot is végleg itt hagyok
Fájdalomból szakítok ki foszlányharagot
tudom jól, nem ellenem szól; ez minden, mit tudott
vagy ennyit sem és nekem csupán ennyi maradott
Élő még az, mi számomra már réges-rég halott.
Meg nem fogant magzatot túl hosszan vajúdott
köldökzsinór nélkül
idegenül világra hozott

meddő anya, néma fattya,
ki másnak sokat;
önmagának többet hazudott.


#rajz by @korodi.viktor.patrik
#vers #sajatidezet #mutimitírsz #magyarinsta
#muveszet #kreativ #idezetekneked #kortársirodalom #kortárs #magyarinstakozosseg #magyaridezet #magyarvers

 

Sentence of the Decade

Mi félúton vagyunk béke és a stressz között...

 

- Semmiképp' se jó ómen, ha az első barátom beleszáradt pisis matracán alszik a lakásban...bárki. 

- Sentence of the month.

- Maybe of the decade. Mennyi új perspektívát hozott 23! Mennyit!

- És még csak 11 napja tart... 

- Mint egy rossz okkult BDSM dramedy.

/Queen of the Stones - Sniffany Párbeszédek/ 

süti beállítások módosítása