Az üresség bennem olyan éles Keresztülszúrja az alkohol tompasàgàt Nem tudom az àll belém vagy az asztal sarka Beàllok én is, hàtha nem rugózom többet rajta Kàr, hogy fél óra múlva az egészet kipiselem annak a csehónak a leszakadt mosdójàban A sört az ideiglenes àlnyugalom làtszatàban Egy random faszi fűzi a fejem bànatàban Van valami fura a hàzi pia pàrlatàban Csekély borravaló marad utànam és egy kör alakú pohàrlenyomat a repedt asztallapon Amit ott hagyok némi frusztràció - egy kisebb vagyon Àlmatag vagyok és kiégett, de a hiàny, a semmi, meg, hogy milyen kényszeresen boldogtalannak lenni Keresztülszúrja az alkohol tompasàgàt...
Samhain, Samhain Hex him Put him in a jar The veil is so thin Pure desire and sin Deep under my skin I feel you, I feel you Hex him Sex him And put him in a jar It's an eternal war None of us wins All of our sins are crawled in a cursed pumpkin Hex him, hex him Put him in a jar This went way too far
Tükröm, tükröm Mondd meg nékem Mozaikban melyik énem Mutatkozik épnek éppen? Szilànkosra tört személyem Szàz félelmem, szàz szeszélyem Ott rejtőzik a veszélyem Valamelyik szegletében Sötét sejlő feketében Démon rejlik a szemében Nyugta nincs a feledésben Csak őrület a keresésben Hat làb mélyre temetésben Koporsóban, tetemében Gyermektelen feleségben Viszonzatlan szeretésben Minden apró repedésben Ott vagyok, ott keringek Ebben a végtelen Léttelen Töredezett tükörlabirintusban Ott vagyok az összes rìtusban Fertőző molekula a vìrusban Fennkölt, hol alpàri stìlusban Àtkozlak, marlak és magamhoz kötlek Beléd kapaszkodom, a mélységbe löklek...
Eddig is tudtam, hogy a PSY képmutatás a pszichedelikus szubkultúra közösségileg fenntartott hoaxa, legimitizálja az összes addikciót és mentál zavart. Azt hittem már semmin sem lepődöm meg tíz év goázás után, de kiégés ide vagy oda, még mindig van lejjebb. Először puffogtam és elégedetlenkedtem bogyó peaken, zero szerotonin persze, amúgy is mindig szenvedek valamin. De azért az tényleg csalódás volt, hogy Hatikwa nem live set-et tolt. Egy ideig flashelgettem a letisztult menetelős náciprogira, meg az acides színes-fraktálos erdő vizuálra. Meg az emlékekre, amiket ez a zene elevenít fel zsenge huszas éveim elejének afterjaiból. Mostanában dolgozni szeretek rá, változnak a szokások. Az amf már nem partydrog, funkcionális serkentő, a psy nem after, hanem háttérzene a matrixban való droid munka mellé. Ez nem a psy hibája. Én maxoltam ki az élményt, a szerotonint és dopamint meg nulláztam. Nem baj, semmi sem tart örökké, tiszta narkós buddhista káosz boszorkány succubbus lettem harminc éves koromra, Soma Mama Gésa elbújhat. Asszem indítok egy astro csatornát, meg okkult tarot coaching workshoppot. Édenred utalványt és jó minőségű MDMA kristályt is elfogadok. Magányos buli volt. Hatikwán egyedül voltam. Darkon is. Afteron még inkább. Nincs menekvés a saját magam magánya elől. Se a psy, se a dark, se az after, se a társaság, se a fake barátságok, se a social network nem rejt el önmagamtól. Nincs menekvés, nincs megmentő. Semmi sincs. Lassan én is semmissé válok. Túlságosan lassan.
Szóval Hatikwa szettje alatt a kijelzőn megjelent a havi futószalagon gyárott sample-PSY mixekben fellelhető árlista.
Ez egy random aktuális példa csupán, a szeptemberi psytrance adag. A ketás bemivannáladozós afteres aláfestés a pakkleves mellé, mikor már minden mindegy, csak adjál rá hangot, meg húzzál ki még egy csíkot, tesa.
Rögtön ezzel kezdődik a videó.
Komolyan pulcsikat, ajándéktárgyakat és Merchandise termékeket promóztak a kivetőn. Álltam, majd kínomban elröhögtem magam, tapostam még egy kicsit, aztán mikor egy édesre és barátkozósra lasztizott szőke lány elkezdte masszírozni az irodista munkától elgémberedett, amftól befeszült vállaim és csukyás izmaim, irtó zavarba jöttem. Az érintés hirtelen, emberi, valódi volt, de már a hátsó szándéktól féltem, meg, hogy közben a zsebembe nyúl, vagy csak be akarja hivatni magát valamibe. Nem megy ez már nekem. Azt sem hiszem el, amit én magam vélek feltételezni, vagy érezni. Goodbye, Goa. Szép tíz év volt. Vagy ha szép nem is, tanulságos. No way out. The only way out is in. In and Out. 6 in 6 Out. I collect your fuckin head.
Hatikwa azért még mindig király, de asszem most a Radical Moodz-t jobban érzem, nyuggerben, a négy fal közt a ledlámpámmal és egy random felcsapott, lejárt licenszű Wordbe írogatva a konteoim és kifacsarodott gondolataim. Én már csak egy megment, enyhén pszichózisos, öreg goás-hardos-identitászavaros skizo freak vagyok. Vagy mi.
PS.: A dark insanity volt. Szétadtam, főleg aki fél öt körül játszott rendkívül high BPM szettet.<3 Bár nem értem mit keresett ott ennyi gypsy, de biztos hajtotta őket a kristály. És a sötétség.
Fuck that Fuck it or Don't give a fuck about anyone's crap It's a fuckin trip trap Fuck the RIP On my grave All I do was Misbehave Fuck trash people Fuck da system Fuck da world Fuck everything And fuck everybody Fuck you Fuck me Who the fuck you think you are fuckin' with? Go fuck yourself Fuck till you can Fuck till die Fuck till cry Fuck me dry, give a try Fuck my ears with High BPM lullaby
"- Én egész hétvégén voltam szomorú. - Én àllandóan szomorú vagyok... - Győztél."
Ez a győzelem keserűbb, mint a könnyeim Melyeket tiszta whiskeyvel nyelek le Keserűbb, mint a dohànyosok spermàja Ez a szìvemen ég, nem a szàmban Félpislàkolva a dekk, mit félig teli hamutàlból Halàszok ki hajnalban, a maradék közül Hol senki sem üdvözöl, E bánatban a pokol üdvözül Egy útszéli hotel Üres recepciójàn, Elfeledett ponyva Rossz recenziójàn Nem akad meg az olvasó Sem a férfi szeme Kallódom csak Haszontalan Mint a vilàg Újrahasznosìtatlan Szemete.
Hozzàm szól a szálló holt lelkek imája Bennem testesül meg azok sötét shivàja A betegnek, a torz létre kàrhozottnak Az önkéntelenül vérrel àldozottnak Mind a hat karom karmokban végződik Hatszàzhatvanhat karma mint mantra ismétlődik; Egy keringő, Egy gyermekdal Mìg elevenen fel nem fal. Egy kezem àtkoz Egy kezem elvesz Egy mindent lerombol miközben tervez Egy segìt rajtad Egy kérőn nyúl feléd Egy mérgezett ételt tesz eléd erre a megterìtett takaros asztalra Tàn elpusztulunk mindketten hajnalra A nappal együtt kelek, Nyugovóra sosem térek vele A szìvem gyűlölettel, Elmém démonokkal tele.
A versekből kiveszik a rìm és a ritmika Elmarad a szabàly, porba fullad az etika Nincsenek màr jambusok és trocheusok Csak simpek, instapicsàk és fuckboyok Bàrmilyen jó vagy több làjkot kap Valaki màs Nincs igazi tàrs. Ahogyan a nyelv butul, stabilan bàstya Nem-e lehetne-e kettőfélbe' a skangot màra?! Se rím Se ív Se semmi Analfabéta korban Értelmetlen költőnek lenni.
Ha falakba ütközöl ne àllj meg Csak fess rà szìneket Fess rà egy egész elképzelt életet Fújd le az összes kötelező programot Gondold újra az egyenes éleket Hogy mivel töltöd ki az egyes éveket Miért szàmolod vissza a ràd hagyott napokat? Te osztod vagy neked osztanak lapokat? Szìnezz, képzelj, alkoss belőlük magadnak vilàgokat Fújd tele képzelettel, ahogy a szél fújja a tenger felett repülő siràlyokat Itt nincs màs szabadsàg, csak ami a fejedben még létezik Ne feledd; a nagy egészet apró részletek képezik...
A csodás képekért és karakterért köszönet Silkley-nek :)
Clara lófarokba fogta derékig érő, szögegyenes, vörös haját. Mintha csak egy rutinos, reggeli szopásra készülődne. Reflexből csücsörített hozzá, pehelysúlyát behajlított hosszú és kecsesen izmos jobb lábára helyezte, ezzel oldalra tolva formás, kerek kis hátsóját. Még akkor is pózolt, amikor senki sem látta. Különös kettőség élt ebben a lányban, talán éppen ez adta meg szubmisszivitásának sava–borsát. Egyszerre volt alárendelt, alázható, ugyanakkor exhibicionista is. Imádta a közönséget. – Jó kislány voltál, Clara – mormolta elégedetten előző este Maximilian. – Ezért a hétvégén elviszlek valahová. – Jaj de jó, hová? – nyalta le a szája szélét izgatottan, egy kevéske sperma még a kontúrosra rúzsozott ajkak peremére ragadt. Bőséges adagot kapott, a mély és mohó torka ellenére is maszatos maradt a szája széle. Max nevetett, de a szemei sötét gondolatokat rejtettek. Az ő kis cicuskája pedig legmerészebb fantáziájában sem járt még ahhoz fogható játszótéren, ahová vinni készülte. – Az legyen meglepetés… – felelte sejtelmesen. Alig várta, hogy saját szemével láthassa Clara arckifejezését. – Sétálni megyünk – jelentette ki Maximilian szombat reggel. Kezében bőr pórázt tartott egyenesen kifeszítve. Clara szó nélkül, dolgát tudva csatolta fel a hozzá illő fekete nyakörvet, melyen ezüst fém karika díszelgett. Úgy fonta körül hófehér hattyúnyakát, hogy enyhén belevájt, akárhányszor túlságosan elfordította a fejét – vagy ha ívbe feszült az orgazmustól. Kifejezetten neki készíttette és Clara a legnagyobb büszkeséggel viselte, ezzel is jelezve gazdája felette gyakorolt tulajdonjogát.
I feel you duck, I feel you.... És egyszerre az összes francia ìrót megértettem. A romlàs viràgai bűzlenek a romlàs vilàgàban A mindennapi betevő kenyér a fàjdalom e bàbeli poliszémiàban Tűz a nap és a levegő forróbb a pokolnàl steril utópiàban Az összes itt pózol gucciban, pradaban Szellemi szegénység tele pénztàrcàban A rothadàs gyökerezik minden pàlmafàban Elvesztettem magam a fehér kànaànban A tengerben úszom-e vagy a kék halàlban?
Most fizikailag is egészen közel voltak egymáshoz. Hosszú hetek, hónapok, éveknek tűnő várakozás után most végre ott ült előtte, teljes, hús-vér emberi valójában. Egyenletes légzése, finom lehelete elérte az ő arcát. A fiú szótlanul, de olyan sokat eláruló tekintettel nézett rá.
Némaság és egyre forrósodó pihegés. Elektromos feszültség kettejük között. Békés harmóniában bámulták egymást, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy egymáshoz sem szólnak, még úgy értik a másikat, mintha furcsa ritmikában kattognának az agykerekeik. Telepátia, vagy csak túlgondolt kéjvágy és a hiány beteges betöltése…? Nem számított. A nő rettenetesen kívánta ezt a visszahúzódó, sérült, szinte gyermeki ártatlanságot sugárzó fiút. Szerette volna elevenen felfalni, magáénak tudni, széttépni. Ezer darabra szaggatni szeretetével.
Még csak megérinteni is képtelen volt. Azok a ragyogó borostyánszemek a velejéig hatoltak és a testi vágyat és állatias szenvedélyt felülírta a féltő szeretet. Túlságosan és túl rég óta szerette.
Egyszerre düh ébredt fel benne, mélyen, a lelke legmélyebb és legsötétebb bugyrában ütötte fel a fejét. Mint egy démon, egy kibaszott vadállat, aki bárkit széttép és elpusztít, ami az útjába kerül, s nem az ő akarata szerint cselekszik.
Ez a fiúcska bár kiszolgáltatva, gúzsba kötött kezekkel ült előtte, de a megadásnak nyoma sem volt felfedezhető rajta. Arcvonásai kisimult nyugalmat tükröztek. Nem úgy a szemei. Azokban furcsa tűz égett. Kirívó, már-már provokatív. Állhatatosan szegezte őket a nőre, mintha csendben kérdezné tőle:
- És most, most mit fogsz tenni…?
„Megszeppennél, ha te azt tudnád…” - gondolta sötéten.
A picsába, olyan nedves és izgatott volt, mintha legalábbis fizikai síkon bármiféle kontakt történt volna közöttük.
A fiú nem volt hajlandó rá valamiért; talán gyermeteg dacból, tinédzseres lázadásból, vagy szimpla bizonyítási vágyból. Nem adta meg neki, amire vágyott. Mit vágyott? Valósággal őrjöngött érte.
De a fiú nem volt hajlandó megbaszni őt.
A nő már rég felülemelkedett az ego sérelmein és a visszacsatolás csapdájából is kilépett. Valóban kívánta ezt a teremtményt, az egész lényét. A hamvas bőrét, finom vonásait, végig akarta nyalni azt a karakteres arcocskát a nyelve hegyével; pont, ahogyan a macska nyalogatja a szája szélét, egy finom falat után. Az áldozat után, melyet játszva ejtett el. A lelkére éhezett, arra a fajta ártatlanságra, tiszta csodára, mely belőle már évek óta hiányzott. Táplálkozni akart ebből a fiúból.
Ő pedig, mintha szelíden elmosolyodott volna. Tudta, minden porcikájában érezte a nő vágyát. Nem tudott engedni neki.
A penge élén fény csillant, elmosódott alakjuk torz-homályos, párhuzamos valóságot tükrözött vissza róla.
Éle a fiú torkának szegeződött. Kissé felemelte az állát, egy árnyalatnyi realizáció, a halál, mint lehetőség suhant át kitágult pupillái sötétjén.
- Márpedig akkor is meg fogsz baszni – közölte nemes egyszerűséggel a nő.
A fiú torka enyhén hullámzott, amint aprót nyelt.
- És ha nem…? – szólalt meg végre valahára. Halkan, selymesen nyugodt hangon kérdezte tőle, miféle sorsot szán neki, ha ellen találna állni.
- Akkor átvágom a torkod – suttogta. Gyilkos pillantása acélosan fúródott a fiúéba. Megunta a szarakodást.
- Tényleg meg tudnád tenni? - kérdezett vissza. Semmiféle meglepetés vagy hitetlenkedés nem csendült a hangjában. Csak a szemei, azok csillogtak szomorúan.
- Ne játssz velem! – figyelmeztette. A keze nem; a lelke remegett meg, s a fiú minden rezdülését érzékelte. Nem csak a fizikait, hanem mint egy finommechanikai műszer, oly’ fejlett érzékiséggel hangolódott rá a nőre. Össze volta kötve ők ketten és hiába volt a fiú mozgásképtelen, a nő épp’ olyan kiszolgáltatott volt az ő számára.
- Nem tudom, ki játszik kivel… - suttogta csendesen.
A nő a másik kezével nadrágján keresztül keményedő farkához ért, de csak futólag és finoman. Éppen, hogy érzékeltetve vele azt, hogy tudja: kívánja és legszívesebben ájulásig baszná őt, ha engedne ösztöneinek. Elvette a kezét. Azt akarta, hogy magától tegye meg. Hogy magától tegye őt magáévá.
- Meg tudnálak ölni – sziszegte a nő. A bugyija már teljesen átázott. Nem tudta, hogy a vágy vagy a tébolyult düh erősebb benne.
- Bizonyítsd! – vágott vissza, immár nyílt provokációval. Megtalálta a hangját.
A nő hajszálnyit erősebb nyomást fejtett ki. Művészi pontossággal, egy sebész precizitásával, egy szerelmes amazon, egyszerre veszedelmes anyatigris óvó erejével nyomta bele a penge hajszálvékony élét a fiú hófehér bőrébe. A kés finoman szelte át a bőr felső rétegét, a fiú vére egészen vékony, elegáns kis folyamban szaladt lefelé a nyakán, a mellkasáig.
- Nos…. – susogta. Remélte, hogy ennyi elég lesz. Hogy nem ennyire őrült, hogy elméjében nem uralkodik ekkora káosz. Hogy egyszerűen csak megteszi, amit már rég meg kellett volna tennie. Akkor most nem itt tartanának. A fiú merevedése szemérmetlenül feszítette a nadrágját. - Nem – lehelte őszinte sajnálattal. – Nem megy.
- Ne csináld… - a nő valósággal forrongott. Azt hitte ő is menten belehal. – Csak annyi, kell, hogy kimondod, hogy akarod!
- Akarom – mosolyodott el fájdalmasan a fiú.
- Akkor eloldozom a kezeid, szépen előveszed és…
- Akkor sem – összeszorította szép szemeit, egy apró könnycsepp csordult ki a sarkából, ahogyan a penge mélyre hatolt a torkában.
A nő szíve a fiú légcsövével szinkronban szakadt ketté. Némán omlott össze, miközben vágyainak tárgyának patakokban, vízesésként ömlő, forró vérét figyelte. Most, most aztán már igazán halottnak érezte magát, noha ő maga még lélegzett, mégis holtabbnak érezte magát, mint az, akit megölt a szerelmével. Ennyi maradt benne. Beteges, gyilkos, mérgező szerelem, s most, hogy ennek a szerelemnek a tárgya is elpusztult, vele együtt halt ki belőle az utolsó szikrányi emberi érzés, ami még elválasztotta a végtelen sötétségtől.
Ő maga volt a void, a halál, a beteljesületlenség. A megtermékenyítetlen anyaméh. Saját boldogtalanságának mártírjává vált.
Ülünk a monacói pályaudvaron. Három óra alvás a luxus VIP club után. A vonat 38 percet késik, a barátnőm dohányozni megy. Szemben szimpatikus francia férfi kínálja gyújtóval. Szavak nélkül érti a néma, ideges keresgélést.
Két ázsiai, magától eltelt, csinos, high class turista lány közelít. Udvariasan szabadkozom. A hely foglalt. Enyhe bűntudatom van. Ők is fáradtak. De nekem Priscilla a prioritás. Ő a barátom, az ő helyét őrzöm.
Round 2
Franciául bemondanak valamit. Nem értem. Priscilla fordít. Újabb fél óra késés. Ismét dohányozni megy. Én meghúzom a táskámban rejlő vodkásüveget, csak úgy, szimplán, szégyenérzet nélkül. Ki bírja ezt józanul? A két orosz-ázsiai ribancot nem érdekli, hogy a barátnőm jó ideje a széken ült és szemmel láthatóan csak két percre hagyta el az állandó helyét, füstölni. Azonnal lepattannak a helyére, kérés és kérdés nélkül.
Olyan ez, mint egy gyermeteg székfoglaló.
Amint az egyikük mosdóba indul és fekete kardigánjával jelképesen jelöli ki a lefoglalt széket, mint felségterületet, a train of thronest, előtör belőlem a pszichopata, domináns nőstény.
Könnyed mozdulattal szökkenek at, pulcsiját elegánsan a barátnője ölében tartott táskájára ejtve, hogy sorry, hát elfoglalta Priscilla helyét.
Erőltetett mosollyal, tört orosz angollal felel " hiszen nem jeleztük, hogy fenntartanánk a helyet".
Priscilla visszatérve kérlel,.hogy higgadjak le, es győzköd róla, hogy az emberek 99%-a ilyen.
Én pedig még ilyenebb vagyok, engem a kibaszott balkáni gettó nevelt, farkas törvények. Ölsz, vagy téged ölnek...
Retkes ez a hely, es fehér is, egyszerre. Bármilyen szépen ringatóznak a tengeren a jachtok, bárhogy világit a rengeteg hófehér vászon vakító napfényben, Monte Carlo maga a mocsok mekkája. Rosszul vagyok a steril mátrixtól, a tökéletes utcáktól, monumentális épületektől, luxus boltok sorától. Sehol egy meki, egy kisbolt, egy apró tökéletlenség. Tűz a nap, ver a víz, töretlenül mászom meg a hegybe épített rezervátum cifra nyomorúságát. Feljebb már nem megyünk egy pontnál. Aki ennél feljebb lakik, az helikopterrel jár haza, állapítjuk meg. Olyan autók vonulnak végig a főterén egymás után, mintha valami expón lennénk, vagy rendezvényen, pedig ez csak a standard péntek délutáni forgatag. Es mi tényleg itt, itt akarunk bulizni menni este...? - Úgysem fognak beengedni - legyint Priscilla hanyagság mögé bujtatott szorongással. Ha a Baoli clubból elküldtek a picsába, pedig Cannes aztán tényleg egy fekete lyuk, egy gettós bűnbarlang; akkor a felsőbbrendű Monté Carloban vajon hova küldenek majd minket...? Leszarom, csak érjünk vissza a hotelba, hogy pihentessem egy kicsit a szétzilált talpaim es szelektíven ürítsem ki elmémből a luxushulladékot.
Nem fél màr a farkastól Őt mar nem szàmolgatjàk elalvàs előtt az insomniàsok befeszülve Már nem sanyargatják a hangok esténként "Gyerünk tedd meg! Élet ez? Tényleg kezdenéd holnap reggel megint előröl? Kell ez neked?" Aki itt reked azt ellepi a realitásnak nevezett retek. Nem akart a nyàjjal terelődni Csak egy kicsit levegőzni A fekete bàràny a mezőn Harcmező ez, véres legelő Mint egy hazug szerető A kérdés csak az, hogy bàrànyt jàtszol Birka türelemmel Pásztort vagy ragadozót? #napivers#gondolat#mutimitírsz#idezetekneked#inspiráció#idezetek#magyarblogger #sniffanymesei #ihlet by https://youtu.be/3jTjBt0Enyw 'n Lew és a rinyakeddafter pénteken. #random#mutimitolvasol#bárány#élet#magasélet
PS.: Hogy ne legyünk ennyire fekete bárányok, gyermekkorom egyik legcukibb game volt:
Annyiszor akartam már meghalni és annyiszor futott le a suicidal mechanism kéretlenül, ösztönösen és megállíthatatlanul válaszreakcióként. Traumákra, folyamatos, megoldhatatlannak tűnő problémákra. Csak úgy, mert valami mélyen van bennem elbaszva. Mert az anyámtól ezt tanultam gyerekként. Hard reset kellett. Olyan reboot, ami nem kellemes, de elkerülhetetlen . Ha felülsz a hullámvasúta... – mondják. De ez nem hullámvasút. Ez azonnali dimenzióváltás. Egy féreglyuk. Spirit Molecule. DMT. A mérlegem nem mér 0.80 mg pontossággal. Az 1.16-ból lecsippetettem valamennyit és a kis, ezüst, rég nem használt pipába tömtem a changát. "Changuszt." Cuki volt a srác, akitől kaptam, azt mondta vigyázzak, nagyon intenzív, olvasgassak még a neten, nehogy megijedjek. Pont az kell nekem, kegyetlen erősség, ami úgy rúg picsán, hogy a halál gondolatával eljátszani se támadjon úrnői kedvem, jó időre. A gondosan kiválasztott playlist semmit nem számított. A két levegővétel nélküli slukk után máris megvágott a kettőhúsz. Az összes idegszálam felforrósodtt, mintha áram rázott volna meg. Pipa azonnal letesz – ennyi lélekjelenlétem még volt. Próbáltam hátradőlni, de már nem ment. Villódzó halálfejek, a szivárvány és az emberi szem számára érzékelhetetlen színskála minden kis tónusában és árnyalatában. Láttam őket, miközben gerincből remegtem. Tudtam, éreztem, bár magamnál, evilági tudatomnál sem voltam már, hogy most átmegyek. Mégsem akarom ! – kiáltottam volna fel legszívesebben, de hangom már nem volt, a zene nem jutott el fülemig, csak az a furcsa, vibráló fehérzaj, mint egy hibás rádióadás.Valójában nem lehetett mihez hasonlítani, azt a hangzást, amikor az agyhullámaid hangolódnak félre. Szerencsétlen kísérletet tettem az oldalra mászásban, mint egyfajta menekülési útvonal ( mégis hová?..lol), de a lábamat túl gyorsan kebelezte be az a hirtelen mindent elborító, nem evilági hálózat. Felfalt elevenen, azok a ragyogó dimenzionális halálfejek áthatoltak az emberi testemen, bele a koponyámba, az elmémbe. Aztán sötétség. Nem voltak entitások. Nem volt vizuál. A semmi volt. A void. Megszűntem létezni. És mégis hányingerem lett. Azt hittem menten kiokádom önmagamat. Valami életöszöntszerű kapcsolt a valóságos síkon, mert vaktában indulhattam el a fürdő felé, hogy ne az ágyat hányjam össze. Az előszobában újra megadtam magam, és elfeküdtem a földön. Ezt nektek - gondoltam én. Mindegy mit fogyasztok, nem fogom kiokádni. Ha meg kell halnom, hát meghalok, de ez egy új evolúció. Meghökkent elfogadás. A sötétség kiköpött magából. Felkeltem, a vizuál szivárványszínű és hologramos volt a kezeim körül, éppen csak egy szemvillanásra láttam aztán éreztem, hogy megint át kell adnom magam. Here we go again. Olyan deja vum volt, mintha az örök körforgás részeként ismét is átélném a halál és a születés végtelenségét, ki tudja hányadszor. Megadtam magam és könnyedén omlottam megint a padlóra, most már feszengés és félelem nélkül fekve rá a hullámokra. Mikor magamhoz tértem hosszú idő óta először hálás voltam. Hálás azért, hogy még élek. Hogy lélegzem. Hálás a korty hideg vízért. Hálás a tükörképemet, mely még mindig zöldesen és darabosan folyt, ahogyan kezeim mozgattam, laggoló, shiváéhoz hasonlatos többkarú entitássá vált a tükörben, de már újra a materiális síkon voltam, ahonnan annyira menekülni vágytam. Még azért is hálás voltam, hogy újra itt vagyok, és azért az idegesítő, kagyló mintás fürdőszobaszőnyeg ért, amit a barátnőm hagyott itt erőszakoskodva. Nem éreztem mást, csak hálát, a létezésem összes apró szegmenséért. Az a zuhany csodálatos volt, az élet vizével ért fel. - A maradékot apró slukkokban szívtam el a pipából. Jóval kíméletesebb és kezelhetőbb trip volt. Apró Ego Deathek sorozata. Üzenetek. A zöld psychedelic vizuál formájában megjelenő földanyát láttam.
Mit adok én másoknak? Vajon léteznek valós kapcsolódások, melyek nem az üresség betöltését projektálják egymásra? Szeresd, ne használd. Örülök, hogy megértetted végre
PS.: Azért kurva büdös és undorító íze van. Egy darabig nem szeretném újra. :D
Rajzolta: Lew
A bipolaritàs két pólusàn
Képmás a tükör két oldalàn
Tudàs a tagadàs oltàràn
Tiltott gyümölcs ősi almafàn
Bűnbe csàbìtlak az àrtatlansàg hallatàn
Felkeltelek àlmatlan éj túl korai hajnalàn
Àtkìsérlek egy életen át, majd a halàl csarnokàn
Naplementeként nyugszom le a végtelen nap alkonyàn
Àldozatkén vergődve a mérges özvegy hàlójàban
Lehunyt szemmel éber óment, àlmot làttam:
Gyilkos leszek és a préda egy azonos okàn
Megfagyok a hőmérséklet legmagasabb fokàn
Levedlem a kettősséget, bomlasztom a réteget
Gazdag leszek, ki koldusoktól szemérmetlen kéreget
Futok àtlós sakktàblàkon, a többi báb csak lépeget
A racionàl valósàgot megölte a hatàrtalan képzelet
Hìvj őrültnek, tarts elszàlltnak, annyit mondok: ég veled!
Minden fényt és sötétséget akarok, mìg maga alà nem temet...
Kodependencia és visszacsatolàs Belülről marcangoló àlmos làtomàs Ez még messze nem az az àllomàs, ahovà magamba érkezem meg; Nem vàr ott senki más. Kevéske érzés és túl sok ìtélet Megannyi megvetés, zéró kìmélet Lélegzem, létezem - ettől ez nem élet; Csupán egy annak csúfolt olcsó replika Előre kódoltan futtatott ekliptika. Ha befelé tekintek is benneteket làtlak Üres papìrra, mint jegyzeteket hànylak A valószínűség a szìntelen void maga Ha mindennek vége, akkor oda térek haza Folyik szűntelen és fàjóan üres Mint egy útszéli lotyó; bàr legalàbb nem rühes A szàja csalóka, a keze ügyes Butuskànak tűnik, mégis szemfüles Vigyàzz vele, de màsokkal jobban! Az intuició benned, ha haragra lobban Szúr, nyugtalan, de sohasem alkuszik El ne nyomd! Alatta az ördög aluszik, A legtöbb baràtod a szemedbe hazudik...
Bár kétszínű lennél, de hétszínű vagy, bontana szét a prizma inkább azon a Pink Floyd borítón, cuz you need some education.... Bocsika ha magadra vetted e társadalomkritikát, a szétszívott orromból elpöckölt fikát.
Fejétől bűzlik a hal Hamis szólamú ősrégi dal Ezt kìvànja meg az emberi faj Szìnes cukormàz alatt a szar Üdvözlégy ez Disneyland Gyàrtósoron futó jólét és boldogsàg Végtelenné tàgult emberi bolondsàg Szivârvànyszìnű identitàs Mind ugyanolyan, mind úgy hiszi màs Nézz magad mögé, de tàvolra làss A felszìni rétegnél mélyebbre àss a szìnekbe bújtatott agymosàsnàl Több ez felvàllalt fasszopàsnàl Több mint eltorzult nemek és szexualitàs Irânyìtott hierarchikus elutasìtàs A férfi és a nő szerepet cserél A tàrsadalmi torzulàs téged is elér E generâció elavult sémàkban túl régóta él Őrüljek bele inkàbb még szàzszor egyedül Légy te, ki méltatlan megalkuvàsokba beleül Légy aki önmaga elől màsokhoz menekül Ha azt kérded, hogy vagyok? - kössz, baszdmeg remekül A te elméd kerete nekem nem nyugalom A halàl az, maga a befàsult unalom Életnek hazudott légüres borzalom Receptre ìrjàk fel rózsaszìn kórlapon
Közönyös arccal vèrzek el Tàplàlkozzatok belőle! Az èlet vize ez Belefulladok. A bànatos üressèg folyik előre mint örök forràsból fakadó vìzesès Feneketlen tò Elmerülök belè Süllyedek lefelè ameddig tudok.
