Mi félúton vagyunk béke és a stressz között...
- Semmiképp' se jó ómen, ha az első barátom beleszáradt pisis matracán alszik a lakásban...bárki.
- Sentence of the month.
- Maybe of the decade. Mennyi új perspektívát hozott 23! Mennyit!
- És még csak 11 napja tart...
- Mint egy rossz okkult BDSM dramedy.
/Queen of the Stones - Sniffany Párbeszédek/
- Hol van mindenki?
- Hideg van. Otthon.
- Akkor ez most extrém sport?
- Tudtam, hogy szar vége lesz...de 3 token.
- Ez lesz a sírodra írva.
- Ez is? Mehet a szívfájdalomszopás és a bánatbaszás mellé. Meg, hogy a gyorssal az a baj, hogy lassan öl.
Bölcseletek az idei év margójára :
"Az egyetlen út a békéhez, ha 250 BPM-en dübörög a pokol."
"Angels are for pussies"
"Eddig úgy feküdtem le, hátha reggelre meghalok. Szicília óta úgy, hátha reggelre megjavul."
"Vágom a Tindert. Elég szomorú hely."
"Hiába nyeled le és hiába vagy vékony. Akkor is elhagynak"
"Hallom az éhes tüdők sírását."
"A nyolc óra alvás egyébként is csak álom. Egyszer azt álmodtam, hogy nyolc órát alszom, de nem nyolc óra alatt."
"Már dél óta nem toltam!"
Listázások:
Számtalan viszaszorított niggerezés
Tucatnyi férges kurvulás
Majdnem minden hétvégén durvulás
Három említésre méltó fesztivál
Három hímrongy harmincon alul
A fehér alatt a pult egyre csak fakul
Legalább 120 gramm, de lehet, hogy még több
és mindössze csak egyetlen túladagolás!
Száz szívszakadás
I got 99 Problems but a bitch ain't one
Pár barát mínusz, páran meg maradtak és jöttek
Betöltött 3 X
(My fav number is still 666)
Kitöltött hektoliter tömény
46 randi, annál több görény
Újévi fogadalmat nem teszek, de jövőre megtanulom
rohadjak meg, ezt az egészet innentől
Hát...azért köszi.
PS.: HARDCORE WILL NEVER DIE
***
- Nekem is átfutott az agyamon egy candyflipping
- Instabilak vagyunk és egy hónaposak. Nem jó Setting. Nem mondom, hogy a január jobb lesz, mert nem lesz.
- Ja, tényleg. Egy hónaposak vagyunk.
Retrográd a Merkúr,
Retrográd a Mars is,
A nyomás rajtunk úgy ül,
mint a zsebbe rejtett hasis.
Nem látszik, de bűzlik, sunyiban penetrál,
Előbb-utóbb feltűnik, hiszen mindenkit vegzál
/by Queen of the Stones/
***
- boldog újévet
- nebasszálfel.
Idén sem a hó színezi fehérre.
Rajzolta: Lew
Bizonyos ajtók ha feltárulnak
Oly sok mindent elàrulnak
A vilàgról alkotott képem képletesen
végletesen
végérvényesen
tudatommal
együtt módosult
Annyi szìn és érzés àramlik
Vibràlón fölém tornyosul
Elnyel, beszippant, elragad, eltemet
Visszatérni onnét — nem is tudom honnét... —
Csak transzformációként lehet
S ha lehetne màsként, akkor sem akarnék
Màr nem is ismerek rá, ki az aki volnék...
Csak azt tudom, ki voltam
Üres àrny a földi pokolban
Börtönbe zàrt szabad spirit
Humanoid apró halandóban.
Az a realitàsnak kikiáltott valósàg
– Bàrki agyszüleménye is legyen:
Neki ajànlom: heroic dózist egyen! –
a létfenntartàs, csak az kényszerît
A rendszer bedaràl, kiéget, émelyìt
Bennem új rétegeket képez minden utazàs
Asztràlsìkon, dimenziókban való kutatás
A visszatérés mindig egy mélyebb zuhanàs
Mìg nincs màr lejjebb, se' feljebb
Csak kàosz és végtelen kattogàs
Bad tripnek nevezett làzas làtomàs
Kiégett lélek, üres receptorok
Hiàba, egyre többet és többet tolok
Növények, tablettàk, cseppek, porok
Szintetikus létformàk, fejlett korok
gyermeke vagyok, a pakk magzatburok
abba szültek engem, grammra kimérve
Azt mondjàk mérgezem magam
- bár innen nem jutok ki élve.
Legalàbb az eltöltött idő legyen teli,
mint a felezősàv nélkul gyàrtott eki
Itt igaz szeretetet régóta nincs
csak instant endorfin, kemikál kincs;
az MDMA love kitölti szìvemben a hiànyt
Vastag csìk amfetamin mutatja meg az irànyt,
Ha K-holeba esve pixelek közt el talàlnék tévedni
A zöld füstben visszatalàlok a múltamon révedni
A jövőt tervezve előre készkedni, lépkedni,
Magamba szàllok vissza.
Sosem voltam és nem is leszek soha tiszta;
Megbékélek végül a világegyetemmel,
jól lakom a megkeresett kenyeremmel
az elfogadás egységben áll hálával és kegyelemmel
a karma mély életvonala összeér a tenyeremmel,
A felsőbb erőben, a nagy egészben nincsen jogom kétkedni
Okozat és cél az, miért embertestben értelmet nyert létezni.
Rajz by @korodi.viktor.patrik
A pàrna mire fejed hajtod
Rémàlmaid ébren tartod
Lehetne bàr puhàbb
Mindegy mit a tegnap halmoz,
Szörnyeket a holnap majd hoz
Te mosolyogj csak tovàbb!
Az inszomnia túl rég mardos
Àrny szegődik üres falhoz
Szorongàs a szobàd
Óraműként benned kattog
Sajàt szìvverésed hallod
De te nevess bàtran tovàbb!
Ha emészt, ha szétszed
Eltűnik sajàt valódi képed
Az egész màr nem a te részed
Csak mosolyogj, mosolyogj tovàbb!
Mìg elfolyik minden csepp vêred
Amìg él elfedett feledett éned
Te addig nevess tovàbb...!
Képes vagy-e csak ennyire
A negédesség, mondd, ìzlik-e?
Elvàràsok álarcàban tellik le
a lét. Tudsz-e még mélyen
belenézni a semmibe
Örülni a végtelennek
tűnő léttelennek
Jàtszani és megjàtszani
Valami màsnak làtszani
És csak mosolyogni töretlenül tovàbb...?
Az üresség bennem olyan éles Keresztülszúrja az alkohol tompasàgàt
Nem tudom az àll belém vagy az asztal sarka
Beàllok én is, hàtha nem rugózom többet rajta
Kàr, hogy fél óra múlva az egészet kipiselem
annak a csehónak a leszakadt mosdójàban
A sört az ideiglenes àlnyugalom làtszatàban
Egy random faszi fűzi a fejem bànatàban
Van valami fura a hàzi pia pàrlatàban
Csekély borravaló marad utànam
és egy kör alakú pohàrlenyomat a repedt asztallapon
Amit ott hagyok némi frusztràció - egy kisebb vagyon
Àlmatag vagyok és kiégett, de a hiàny, a semmi,
meg, hogy milyen kényszeresen boldogtalannak lenni
Keresztülszúrja az alkohol tompasàgàt...
Samhain, Samhain
Hex him
Put him in a jar
The veil is so thin
Pure desire and sin
Deep under my skin
I feel you, I feel you
Hex him
Sex him
And put him in a jar
It's an eternal war
None of us wins
All of our sins
are crawled in
a cursed pumpkin
Hex him, hex him
Put him in a jar
This went way too far
Tükröm, tükröm
Mondd meg nékem
Mozaikban melyik énem
Mutatkozik épnek éppen?
Szilànkosra tört személyem
Szàz félelmem, szàz szeszélyem
Ott rejtőzik a veszélyem
Valamelyik szegletében
Sötét sejlő feketében
Démon rejlik a szemében
Nyugta nincs a feledésben
Csak őrület a keresésben
Hat làb mélyre temetésben
Koporsóban, tetemében
Gyermektelen feleségben
Viszonzatlan szeretésben
Minden apró repedésben
Ott vagyok, ott keringek
Ebben a végtelen
Léttelen
Töredezett tükörlabirintusban
Ott vagyok az összes rìtusban
Fertőző molekula a vìrusban
Fennkölt, hol alpàri stìlusban
Àtkozlak, marlak és magamhoz kötlek
Beléd kapaszkodom, a mélységbe löklek...
Eddig is tudtam, hogy a PSY képmutatás a pszichedelikus szubkultúra közösségileg fenntartott hoaxa, legimitizálja az összes addikciót és mentál zavart. Azt hittem már semmin sem lepődöm meg tíz év goázás után, de kiégés ide vagy oda, még mindig van lejjebb. Először puffogtam és elégedetlenkedtem bogyó peaken, zero szerotonin persze, amúgy is mindig szenvedek valamin. De azért az tényleg csalódás volt, hogy Hatikwa nem live set-et tolt.
Egy ideig flashelgettem a letisztult menetelős náciprogira, meg az acides színes-fraktálos erdő vizuálra. Meg az emlékekre, amiket ez a zene elevenít fel zsenge huszas éveim elejének afterjaiból. Mostanában dolgozni szeretek rá, változnak a szokások. Az amf már nem partydrog, funkcionális serkentő, a psy nem after, hanem háttérzene a matrixban való droid munka mellé.
Ez nem a psy hibája. Én maxoltam ki az élményt, a szerotonint és dopamint meg nulláztam. Nem baj, semmi sem tart örökké, tiszta narkós buddhista káosz boszorkány succubbus lettem harminc éves koromra, Soma Mama Gésa elbújhat. Asszem indítok egy astro csatornát, meg okkult tarot coaching workshoppot. Édenred utalványt és jó minőségű MDMA kristályt is elfogadok.
Magányos buli volt. Hatikwán egyedül voltam. Darkon is. Afteron még inkább. Nincs menekvés a saját magam magánya elől. Se a psy, se a dark, se az after, se a társaság, se a fake barátságok, se a social network nem rejt el önmagamtól. Nincs menekvés, nincs megmentő. Semmi sincs. Lassan én is semmissé válok. Túlságosan lassan.
Szóval Hatikwa szettje alatt a kijelzőn megjelent a havi futószalagon gyárott sample-PSY mixekben fellelhető árlista.
Ez egy random aktuális példa csupán, a szeptemberi psytrance adag. A ketás bemivannáladozós afteres aláfestés a pakkleves mellé, mikor már minden mindegy, csak adjál rá hangot, meg húzzál ki még egy csíkot, tesa.
Rögtön ezzel kezdődik a videó.
Komolyan pulcsikat, ajándéktárgyakat és Merchandise termékeket promóztak a kivetőn. Álltam, majd kínomban elröhögtem magam, tapostam még egy kicsit, aztán mikor egy édesre és barátkozósra lasztizott szőke lány elkezdte masszírozni az irodista munkától elgémberedett, amftól befeszült vállaim és csukyás izmaim, irtó zavarba jöttem. Az érintés hirtelen, emberi, valódi volt, de már a hátsó szándéktól féltem, meg, hogy közben a zsebembe nyúl, vagy csak be akarja hivatni magát valamibe.
Nem megy ez már nekem. Azt sem hiszem el, amit én magam vélek feltételezni, vagy érezni.
Goodbye, Goa.
Szép tíz év volt. Vagy ha szép nem is, tanulságos. No way out.
The only way out is in.
In and Out.
6 in 6 Out. I collect your fuckin head.
Hatikwa azért még mindig király, de asszem most a Radical Moodz-t jobban érzem, nyuggerben, a négy fal közt a ledlámpámmal és egy random felcsapott, lejárt licenszű Wordbe írogatva a konteoim és kifacsarodott gondolataim. Én már csak egy megment, enyhén pszichózisos, öreg goás-hardos-identitászavaros skizo freak vagyok. Vagy mi.
PS.: A dark insanity volt. Szétadtam, főleg aki fél öt körül játszott rendkívül high BPM szettet.<3
Bár nem értem mit keresett ott ennyi gypsy, de biztos hajtotta őket a kristály. És a sötétség.
Fuck that
Fuck it
or
Don't give a fuck
about anyone's crap
It's a fuckin trip trap
Fuck the RIP
On my grave
All I do was
Misbehave
Fuck trash people
Fuck da system
Fuck da world
Fuck everything
And fuck everybody
Fuck you
Fuck me
Who the fuck you think you are fuckin' with?
Go fuck yourself
Fuck till you can
Fuck till die
Fuck till cry
Fuck me dry, give a try
Fuck my ears with
High BPM lullaby
"- Én egész hétvégén voltam szomorú.
- Én àllandóan szomorú vagyok...
- Győztél."
Ez a győzelem keserűbb, mint a könnyeim
Melyeket tiszta whiskeyvel nyelek le
Keserűbb, mint a dohànyosok spermàja
Ez a szìvemen ég, nem a szàmban
Félpislàkolva a dekk, mit félig teli hamutàlból
Halàszok ki hajnalban, a maradék közül
Hol senki sem üdvözöl,
E bánatban a pokol üdvözül
Egy útszéli hotel
Üres recepciójàn,
Elfeledett ponyva
Rossz recenziójàn
Nem akad meg az olvasó
Sem a férfi szeme
Kallódom csak
Haszontalan
Mint a vilàg
Újrahasznosìtatlan
Szemete.
Hozzàm szól a szálló holt lelkek imája
Bennem testesül meg azok sötét shivàja
A betegnek, a torz létre kàrhozottnak
Az önkéntelenül vérrel àldozottnak
Mind a hat karom karmokban végződik
Hatszàzhatvanhat karma mint
mantra ismétlődik;
Egy keringő,
Egy gyermekdal
Mìg elevenen
fel nem fal.
Egy kezem àtkoz
Egy kezem elvesz
Egy mindent lerombol
miközben tervez
Egy segìt rajtad
Egy kérőn nyúl feléd
Egy mérgezett ételt tesz eléd
erre a megterìtett takaros asztalra
Tàn elpusztulunk mindketten hajnalra
A nappal együtt kelek,
Nyugovóra sosem térek vele
A szìvem gyűlölettel,
Elmém démonokkal tele.
#Rajz by @korodi.viktor.patrik
A versekből kiveszik a rìm és a ritmika
Elmarad a szabàly, porba fullad az etika
Nincsenek màr jambusok és trocheusok
Csak simpek, instapicsàk és fuckboyok
Bàrmilyen jó vagy több làjkot kap
Valaki màs
Nincs igazi tàrs.
Ahogyan a nyelv butul, stabilan bàstya
Nem-e lehetne-e kettőfélbe' a skangot màra?!
Se rím
Se ív
Se semmi
Analfabéta korban
Értelmetlen költőnek lenni.
#Rajz by @korodi.viktor.patrik
#napivers #sajatidezet
#kortárs #magyarország #magyarblogger #magyarirodalom
#kortársirodalom
#mutimitírsz #mutimitolvasol
#sniffanymesei #art #freak
#poetry #freestyle #álom #alomgyar #libri
#szerelmesidézetek #baszdmeg #hangulat
#budapest #budafcknpest #killakikittbazdmeg
Ha falakba ütközöl ne àllj meg
Csak fess rà szìneket
Fess rà egy egész elképzelt életet
Fújd le az összes kötelező programot
Gondold újra az egyenes éleket
Hogy mivel töltöd ki az egyes éveket
Miért szàmolod vissza a ràd hagyott napokat?
Te osztod vagy neked osztanak lapokat?
Szìnezz, képzelj, alkoss belőlük magadnak vilàgokat
Fújd tele képzelettel, ahogy a szél fújja a tenger felett repülő siràlyokat
Itt nincs màs szabadsàg, csak ami a fejedben még létezik
Ne feledd; a nagy egészet apró részletek képezik...
A csodás képekért és karakterért köszönet Silkley-nek :)
Clara lófarokba fogta derékig érő, szögegyenes, vörös haját. Mintha csak egy rutinos, reggeli szopásra készülődne. Reflexből csücsörített hozzá, pehelysúlyát behajlított hosszú és kecsesen izmos jobb lábára helyezte, ezzel oldalra tolva formás, kerek kis hátsóját. Még akkor is pózolt, amikor senki sem látta. Különös kettőség élt ebben a lányban, talán éppen ez adta meg szubmisszivitásának sava–borsát. Egyszerre volt alárendelt, alázható, ugyanakkor exhibicionista is. Imádta a közönséget.
– Jó kislány voltál, Clara – mormolta elégedetten előző este Maximilian. – Ezért a hétvégén elviszlek valahová.
– Jaj de jó, hová? – nyalta le a szája szélét izgatottan, egy kevéske sperma még a kontúrosra rúzsozott ajkak peremére ragadt. Bőséges adagot kapott, a mély és mohó torka ellenére is maszatos maradt a szája széle.
Max nevetett, de a szemei sötét gondolatokat rejtettek. Az ő kis cicuskája pedig legmerészebb fantáziájában sem járt még ahhoz fogható játszótéren, ahová vinni készülte.
– Az legyen meglepetés… – felelte sejtelmesen. Alig várta, hogy saját szemével láthassa Clara arckifejezését.
– Sétálni megyünk – jelentette ki Maximilian szombat reggel. Kezében bőr pórázt tartott egyenesen kifeszítve. Clara szó nélkül, dolgát tudva csatolta fel a hozzá illő fekete nyakörvet, melyen ezüst fém karika díszelgett.
Úgy fonta körül hófehér hattyúnyakát, hogy enyhén belevájt, akárhányszor túlságosan elfordította a fejét – vagy ha ívbe feszült az orgazmustól. Kifejezetten neki készíttette és Clara a legnagyobb büszkeséggel viselte, ezzel is jelezve gazdája felette gyakorolt tulajdonjogát.
I feel you duck, I feel you....
És egyszerre az összes francia ìrót megértettem.
A romlàs viràgai bűzlenek a romlàs vilàgàban
A mindennapi betevő kenyér a fàjdalom e bàbeli poliszémiàban
Tűz a nap és a levegő forróbb a pokolnàl steril utópiàban
Az összes itt pózol gucciban, pradaban
Szellemi szegénység tele pénztàrcàban
A rothadàs gyökerezik minden pàlmafàban
Elvesztettem magam a fehér kànaànban
A tengerben úszom-e vagy a kék halàlban?
Most fizikailag is egészen közel voltak egymáshoz. Hosszú hetek, hónapok, éveknek tűnő várakozás után most végre ott ült előtte, teljes, hús-vér emberi valójában. Egyenletes légzése, finom lehelete elérte az ő arcát. A fiú szótlanul, de olyan sokat eláruló tekintettel nézett rá.
Némaság és egyre forrósodó pihegés. Elektromos feszültség kettejük között. Békés harmóniában bámulták egymást, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy egymáshoz sem szólnak, még úgy értik a másikat, mintha furcsa ritmikában kattognának az agykerekeik. Telepátia, vagy csak túlgondolt kéjvágy és a hiány beteges betöltése…?
Nem számított. A nő rettenetesen kívánta ezt a visszahúzódó, sérült, szinte gyermeki ártatlanságot sugárzó fiút. Szerette volna elevenen felfalni, magáénak tudni, széttépni. Ezer darabra szaggatni szeretetével.
Még csak megérinteni is képtelen volt. Azok a ragyogó borostyánszemek a velejéig hatoltak és a testi vágyat és állatias szenvedélyt felülírta a féltő szeretet.
Túlságosan és túl rég óta szerette.
Egyszerre düh ébredt fel benne, mélyen, a lelke legmélyebb és legsötétebb bugyrában ütötte fel a fejét. Mint egy démon, egy kibaszott vadállat, aki bárkit széttép és elpusztít, ami az útjába kerül, s nem az ő akarata szerint cselekszik.
Ez a fiúcska bár kiszolgáltatva, gúzsba kötött kezekkel ült előtte, de a megadásnak nyoma sem volt felfedezhető rajta. Arcvonásai kisimult nyugalmat tükröztek. Nem úgy a szemei.
Azokban furcsa tűz égett. Kirívó, már-már provokatív. Állhatatosan szegezte őket a nőre, mintha csendben kérdezné tőle:
- És most, most mit fogsz tenni…?
„Megszeppennél, ha te azt tudnád…” - gondolta sötéten.
A picsába, olyan nedves és izgatott volt, mintha legalábbis fizikai síkon bármiféle kontakt történt volna közöttük.
A fiú nem volt hajlandó rá valamiért; talán gyermeteg dacból, tinédzseres lázadásból, vagy szimpla bizonyítási vágyból. Nem adta meg neki, amire vágyott. Mit vágyott? Valósággal őrjöngött érte.
De a fiú nem volt hajlandó megbaszni őt.
A nő már rég felülemelkedett az ego sérelmein és a visszacsatolás csapdájából is kilépett. Valóban kívánta ezt a teremtményt, az egész lényét. A hamvas bőrét, finom vonásait, végig akarta nyalni azt a karakteres arcocskát a nyelve hegyével; pont, ahogyan a macska nyalogatja a szája szélét, egy finom falat után. Az áldozat után, melyet játszva ejtett el. A lelkére éhezett, arra a fajta ártatlanságra, tiszta csodára, mely belőle már évek óta hiányzott. Táplálkozni akart ebből a fiúból.
Ő pedig, mintha szelíden elmosolyodott volna. Tudta, minden porcikájában érezte a nő vágyát. Nem tudott engedni neki.
A penge élén fény csillant, elmosódott alakjuk torz-homályos, párhuzamos valóságot tükrözött vissza róla.
Éle a fiú torkának szegeződött. Kissé felemelte az állát, egy árnyalatnyi realizáció, a halál, mint lehetőség suhant át kitágult pupillái sötétjén.
- Márpedig akkor is meg fogsz baszni – közölte nemes egyszerűséggel a nő.
A fiú torka enyhén hullámzott, amint aprót nyelt.
- És ha nem…? – szólalt meg végre valahára. Halkan, selymesen nyugodt hangon kérdezte tőle, miféle sorsot szán neki, ha ellen találna állni.
- Akkor átvágom a torkod – suttogta. Gyilkos pillantása acélosan fúródott a fiúéba. Megunta a szarakodást.
- Tényleg meg tudnád tenni? - kérdezett vissza. Semmiféle meglepetés vagy hitetlenkedés nem csendült a hangjában. Csak a szemei, azok csillogtak szomorúan.
- Ne játssz velem! – figyelmeztette. A keze nem; a lelke remegett meg, s a fiú minden rezdülését érzékelte. Nem csak a fizikait, hanem mint egy finommechanikai műszer, oly’ fejlett érzékiséggel hangolódott rá a nőre. Össze volta kötve ők ketten és hiába volt a fiú mozgásképtelen, a nő épp’ olyan kiszolgáltatott volt az ő számára.
- Nem tudom, ki játszik kivel… - suttogta csendesen.
A nő a másik kezével nadrágján keresztül keményedő farkához ért, de csak futólag és finoman. Éppen, hogy érzékeltetve vele azt, hogy tudja: kívánja és legszívesebben ájulásig baszná őt, ha engedne ösztöneinek. Elvette a kezét.
Azt akarta, hogy magától tegye meg. Hogy magától tegye őt magáévá.
- Meg tudnálak ölni – sziszegte a nő. A bugyija már teljesen átázott. Nem tudta, hogy a vágy vagy a tébolyult düh erősebb benne.
- Bizonyítsd! – vágott vissza, immár nyílt provokációval. Megtalálta a hangját.
A nő hajszálnyit erősebb nyomást fejtett ki. Művészi pontossággal, egy sebész precizitásával, egy szerelmes amazon, egyszerre veszedelmes anyatigris óvó erejével nyomta bele a penge hajszálvékony élét a fiú hófehér bőrébe. A kés finoman szelte át a bőr felső rétegét, a fiú vére egészen vékony, elegáns kis folyamban szaladt lefelé a nyakán, a mellkasáig.
- Nos…. – susogta. Remélte, hogy ennyi elég lesz. Hogy nem ennyire őrült, hogy elméjében nem uralkodik ekkora káosz. Hogy egyszerűen csak megteszi, amit már rég meg kellett volna tennie.
Akkor most nem itt tartanának.
A fiú merevedése szemérmetlenül feszítette a nadrágját.
- Nem – lehelte őszinte sajnálattal. – Nem megy.
- Ne csináld… - a nő valósággal forrongott. Azt hitte ő is menten belehal. – Csak annyi, kell, hogy kimondod, hogy akarod!
- Akarom – mosolyodott el fájdalmasan a fiú.
- Akkor eloldozom a kezeid, szépen előveszed és…
- Akkor sem – összeszorította szép szemeit, egy apró könnycsepp csordult ki a sarkából, ahogyan a penge mélyre hatolt a torkában.
A nő szíve a fiú légcsövével szinkronban szakadt ketté. Némán omlott össze, miközben vágyainak tárgyának patakokban, vízesésként ömlő, forró vérét figyelte. Most, most aztán már igazán halottnak érezte magát, noha ő maga még lélegzett, mégis holtabbnak érezte magát, mint az, akit megölt a szerelmével. Ennyi maradt benne. Beteges, gyilkos, mérgező szerelem, s most, hogy ennek a szerelemnek a tárgya is elpusztult, vele együtt halt ki belőle az utolsó szikrányi emberi érzés, ami még elválasztotta a végtelen sötétségtől.
Ő maga volt a void, a halál, a beteljesületlenség. A megtermékenyítetlen anyaméh. Saját boldogtalanságának mártírjává vált.
