Mivel a szó szoros értelmében vett anya karakter hiányzott, a lehető legkülönfélébb módokon építettem be ezt a női szerepet az életembe.
Olyan ismeretségeket és barátságokat kötöttem nálam idősebb nőkkel, melyek ezen a züllött, de anyáskodó, érettnek tűnő kapcsolódáson alapultak. Pont nem azon, ami hiányzott, amúgy, a rendes nevelés, némi korlátozás és terelgetés… A vérszerinti anyám pontosan ugyanezt a típust testesítette meg. Jófej alkesz, akivel bármiről lehet beszélni, míg ki nem üti magát. Inkább a barátnőmnek tekintettem, mintsem az anyámnak. Nevelni és rendes, ésszerű tanácsokat adni, azt nem tudott. Arról viszont rengeteget mesélt mindig, mennyire jól él és milyen szép a Karolina nevű szaktársa a levelező fősulin, és hová utazik mindenféle arab sejkekhez, meghívásra. Egyik nap koktéllal a tengerparton tél közepén, lenge, fehér strandruhában, másnap a Burj Khalifával a háttérben pózol elegáns, de meglehetősen kurvás miniruhában olyan homokimakikkal az oldalán pózolt, akik bár visszakozást váltottak ki belőlem, de elnézve a csodálatosnak tetsző életet élő konzumnőt, a kódolt ribancság magvait sikeresen elültették tinédzser fejemben…

A lány, mint mindig örömmel várta a találkozót. Csinosan öltözött fel, de nem túl kihívóan. Túl régóta voltak már, túlságosan jó barátok. Olyasfajta barátság volt ez, amit nem szokás túl rövid szoknyával és ostoba kijelentésekkel pengeélre állítani.

Ren idegenkedve, kissé feszengve állt a kereskedés bejáratánál. Még nem szánta el magát arra, hogy alaposabban körül nézzen, nemhogy az örökbefogadásra. Lopva pillantott körül. A helyiség barátságos, meleg színei és az egyenruhás, csinos eladó lányok szolid távolságtartása némileg oldotta benne a feszültséget. Mintha egy hétköznapi, talán pénzügyi tanácsadói, vagy utazási irodába érkezett volna, a helyiség kellemes, üzleties berendezése nem árulkodott a kínált szolgáltatásról. Kivéve talán a szemben lévő recepciós pulton elhelyezett prospektusok. Meg azok a képek a falon, amiről az ennivalóan édes, cica -és nyuszifüles lányok mosolyogtak vissza rá.

Mocskos adósság című fantasy novellám, ami egy szubmisszív barátnőmről szól, az ő szemszögéből mutatja be a fantáziát, az én tollamból:) A történet olvasásához kattints IDE 

- Jól vagy? – kérdezte Melinda, miközben Anna ágyára dobta a hologramos kistáskáját. A szivárvány különböző színeiben tört meg rajta a plafonba épített, apró, kerek, de erősen izzó led lámpák fénye.
- Persze – felelte szórakozottan, de továbbra is megnyúlt képpel a lány.
- Pont úgy nézel ki – fürkészte Melinda és lassan, komótosan kezdte ledobni magáról a lezser Nirvana logós pólót, és lehámozni lábairól az azt ellensúlyozóan szűk, bőr hatású, tapadós leggingset, miután kibújt a platform talpú bokacsizmájából. Jólesőn forgatta meg lábfejét a padlón, összehúzta és ernyedni hagyta alaposan megnyomorgatott lábujjait.
- Hogy bírod ezt a cipőt?
- A pasik szeretik, plusz jobb tőle a seggem – vont vállat a lány.

Útközben fotóztam le ezt a kis fát egy kertesház előtt, kicsit szomúran a maszk angyalkát kiszúrva rajta... Azoknak is biztosan nehéz, akik külföldön ragadtak, vagy más okból nem tudják együtt tölteni az ünnepeket (sem) idén. Alapból sem vagyok karácsonyi fanatikus, jópár éve kihunyt bennem a spirit, de azért ezt itt hagyom... :D 

Anna, Melinda és Petra suli után ráérősen lődörögtek az utcán, a téliszünet aznap vette kezdetét. Még három nap volt karácsonyig. Az idő egészen enyhe volt az idén is és a három lánynak eszében sem volt még hazamenni.
- Esetleg menjünk át hozzám filmet nézni meg kajálni – javasolta Petra.
- Jobb ötletem van – közölte Melinda, és egy üveg Finlandiát húzott elő a hátizsákjából.
- Nálad mindig van valami pia? Alkesz – forgatta szemeit Petra.
- Akkor nem kérsz? – kérdezte Melinda, és a másodperc tört része alatt nyitotta ki a mangó ízesítésű tömény italt és húzta meg.
- Ide vele – közölte vigyorogva a lány. – Anna? – nyújtotta felé.
- Nem, nem. Maximum egy kis tojáslikőr, vagy forrócsoki, szigorúan két cent rummal.
- És azt honnan szerzünk? – kérdezett vissza Petra. – Menjünk a plázába?
- Zoliéknál ma házibuli lesz, karácsonyi. Hoztam jelmezt is, oda megyünk – közölte Melinda, a főnökasszony.
- Zoli egy pöcsfej – mondta Petra.
- A haverjai is azok – toldotta meg Anna.
- Lehet, de van fűtött medence és rengeteg pia. És ott lesz Márk is.

Idén biztosan nem lesz fehér a karácsony, már csak azért sem, mert a havi adag kétharmadát már felszívtam. Random péntek hajnalok hajnalán, amikor taknyosan, kétségbeesetten folyó orral keltem fel. Olyan náthával, amit csak két gyógycsík állíthat el. Ez díszlet nátha, ez munkaundor, ez elvonási tünet, vagy hipochonder segélykiáltás, de senki sem segít, senki nincs ébren, csak fél tízkor kezdek, sötétben kelek és sötétben végzek, vajon így végzem? Ha igen, akkor inkább legyek high és drunk…
Aztán két nap, három, négy, az ötödiken már a szagától és ízétől is hányok. Mint öt nap tisztaság után a józanság érzésétől. Sehogyan sem jó már, és hol van még a vége… Majd márciusban, mikor feloldják végre az este nyolcat, vagy áprilisban, ha kinyit a kocsma?
Ha beindul a munkaerőpiac, ha nem lesz elveszejtve a maradék kis szabadságnak nevezett három órám, mikor végre megszűnik annak kényszeresen és kétségbeesetten strukturált beosztogatása és ide-oda tologatása…
Nem csoda, hogy visszamennék, hogy nosztalgiázok, hogy olyan emlékeket turkálok fel az archívból, amik akkor szívszorítóan félelmetesnek és torznak hatottak. Most meg olyan kis viccszellemvasutazás az idő groteszk vidámparkjában. Sniffany kis horrorkastélyában.

Megint Hollandia, megint az a nyár, csak ez már későbbi jelenet, másik fejezet, másik flash, differenciált paranoia, de ez is csak egy narkózis. Én tudom, hogy megtörtént, ma már tudom, akkor fostam, hogy halu az egész, a pszichém, a drogok és a szabad ég alatti túl erőteljes piros pop-up sátor pszichózisos álmatlan hatása…
„Miért nem szóltál senkinek?” – kérdezték utólag, tök jogosan. Hát, mert nem voltam biztos benne, hogy megtörtént. Úgyhogy nem mertem. Csak ültem csendben, szorongva, aggódó arccal, de a háttérzene, az legalább kurvajó volt.

Nem beszélt sokat, ráérzett, ma mire kell használnia a száját. Kellemes, pont megfelelő intenzitású, tűpontos nyalás volt. Nem bonyolítottuk, nem témáztuk túl. Miután ruha nélkül, meglehetősen vonzó testtel és meglepően kellemes illattal - nem olyan irtó orrfacsaró szagú fiúöltözős szagra emlékeztető túltolt kölnivel - közelített meg, úgy döntöttem, megengedem neki, hogy kielégítsen.
Nem szórakozott sokáig, de pont elég ideig ahhoz, hogy kellemes, hosszú és erős orgazmust csaljon ki belőlem. 
Elégedettséget láttam tükröződni a szemében. Állt neki, de nem markolt rá és ezt magamban azért eléggé díjaztam. Rohadtul nem volt kedvem most faszverést nézni, meg azt, ahogyan itt liheg nekem a nappaliban, kellemetlenkedve, aztán meg alig tudom majd kirakni...
Miután végzett, megsimogattam az arcát, összehúztam magamon a köntöst és az ajtó felé indultam.
 - Talán máskor is jöhetsz - mosolyogtam rá az ajtóból. Remény csillant a szemeiben én meg arra gondoltam, hogy ha másra nem, hát még egy antidepresszánsnak, ami kitölti az amúgy elviselhetetlen űrt, ha csak fél órára is, talán elfér a frontin, spangli és vodka mellé. 

Gergő idegesen nézegette az óráját a cidri hidegben ácsorogva a Nyugati téren, a kávézó előtt, ahol Zoéval beszélték meg a találkát. Magában nem merte randinak nevezni, attól tartott, a nő így közli majd vele nemhivatalos keretek közt a felmondását. Jobb, ha előre felkészül, mikor hivatalosan is bejelentik a cégnél, és ő majd rezzenéstelen arccal írja alá a papírokat a HR-en.
Az Annával történteket igyekezett mélyre ásni, úgyis előbukkannak majd a csontvázak, ha jön a szélvihar… Mert jelenleg pontosan úgy érezte, hogy tornádó ragadja magával és zúzza darabjaira életének minden darabkáját és viszi magával őket, ki tudja merre.

...Miközben meg szellemileg porszemként pergek le
Míg szépen lassan elfogyok
Akár üvegórában a homok
Vagy mint kiürült pakk, amit már
Hiába nyalogatsz az íze végett
A hatóanyag rég kiégett
Soha sem volt, vagy semmivé lett
Egy szürke hétfő reggel elkopott.
Ráeszmélve, hogy jobban szétszed
Ami tegnap ilyenkor még feldobott
Nem is emlékszem, de egyszer régen
Egy kevésbé sötét és régi évben
Képzelt életet és értelmet adott.

A barátnőm, Alíz kertelés nélkül rákérdezett, a pasim milyen ízhez tudná hasonlítani az enyémet. 

- Miért érdekel?
- Közvéleménykutatást csinálok.
- És eddig mik az eredmények? 
- Hát, az enyémre azt mondta Z., hogy olyan, mint egy félig érett narancs.
- Az végülis egész jó, a narancs savanykásan is finom - morfondíroztam. 
- Jobb, mint a kolleganőmé. Az övé olyan mint a szemét. 
- Mint a szemét?!
- Aha. De nem sima szemét, hanem narancshéj meg kávézacc.
- Uh, nem nyalnék komposzt ízű puncit.
- Neked nem is kell.

A szemét ízhatározón aztán felbátorodtam és végül csak rákérdeztem a pasimnál...

Mintha úgy egy hónappal ezelőtt megjövendöltem volna a Forma 1 kimenetelét. Ezzel természetesen nem természetfeletti képességeimre és eredendő médiumi mivoltomra kívánok hivatkozni...

https://hu.motorsport.com/f1/news/hamilton-koronavirusos-kihagyja-a-szahir-nagydijat/4919100/?fbclid=IwAR365MydOY01kOLJvhb_8qy02ml8YH1UmIH5dO8bS5Vitv96f2NCX72E4wM

https://sniffany.blog.hu/2020/10/17/covid-19_jelzokbol_sosem_fogyunk_ki

"Nézzünk bele a képzeletbeli konteó-kristálygömbbe és tegyük fel, hogy a jelenleg bajnokságban élen álló Formula 1-es pilótára, Hamiltonra ragasztják rá a pozitív cédulát (#covid #yolo). Máris kiegyenlítettebb szezonális küzdelmet láthatnánk, mialatt ő teljesen tünetmentesen üldögélne otthon, legfeljebb PlayStationön szórakoztatva az E-sport rajongókat. :) Mint tudjuk, a Formula 1 egyébként sem valódi sport, hanem száguldó cirkusz, lassított és kinagyított logókkal meg reklámtáblákkal."

Már ettől a nyomorult címtől is elfog egy honvágyszerű érzés, csak nekem nem egy konkrét hely hiányzik – bár Hollandia még mindig a happy placem fejben, valahol – hanem az egész életem.
Itt ülök bezárva, kábé egy éve, az utazás még motivált, az még lehelt belém némi életet. Már Indiát és Thaiföldet tervezgettem, nyafogtam, hogy nem akarom ezredszer is Hollandiát meg az unásig mászkált európai városokat, melyek valahol mind ugyanolyanok. Hiába imádom a pizzát és az olasz tengerpartot, nekem most már egzotikus, Európán kívüli helyek kellenek, új élmények, több, színesebb, idegen vidékek. Viszlát civilizáció és olcsó repjegyek, ha már van mit a tejbe aprítani hát költsük el, aztán úgyis die…
Szóval most itt ülök, lockdown alatt, fél-karanténban, home officeban és a lelkem eladnám egy holland hétvégéért, egy fesztiválért még a tiédet is.

Mintha ezer éve lett volna az a nyár… De melyik is?

A minap beszélgettem egy sráccal, aki Tinderen matchelt össze váratlanul egy webkamos lánnyal. A lány anyagiaktól mentesen invitálta Skype-ra, egyből meztelenül, önmagát kényeztetve várta, bele a közepébe, ajtóstól a digitális ház hálószobájába…

- Fogd fel ajándékkuponnak – tanácsoltam neki egyszerűen. Más örülne az ilyennek. Persze, ha célzottan keresi.

- Olyan megerőszakolva érzem magam, ha érted

- Nem erre számítottál, nem is tudod hová tenni…

Miért érte meg neki? – kérdezi teljes joggal és elgondolkodom a válaszon. Talán mert tetszettél neki, mert a webkamos csajoknak is kell az ismerkedés, a pasi, aki bejön és izgat. Én mindig remekül elkülönítettem ezt az anyagiaktól, de szakmai ártalomként mindig ott figyelt a megfelelő kamerapózolás, ahogyan kerekebb és hibátlanabb a seggem. Meg az olyan képküldés, azokkal a megszokott, reflex-szerűen izgató beállásokkal, ó, nagyon is ismerős…
De azért, ha tetszett a pasi, én találkozni akartam, ez a lány viszont úgy tűnt el, mint szürke szamár a november végi ködben…

Vannak olyan éjszakák, amikor nem tudok aludni. Különös gondolatok kergetőznek a fejemben, macska-egér játék ez a bennem rejlő két oldal csendes harca. Mihez kezdjek velük és mihez kezdjek magammal? Mennék, de nem lehet, csak a négy fal van és őrjítő üresség, amit hol fájdalmas vágyódás tölt be, hol meg érdektelen arrogancia. Valaki igazán áldozatául eshetne valamelyiknek, majd eldöntöm fej vagy írással, melyikünk lesz felül, aztán meg meggondolom magam. Szeszély és következetlenség, csak legyen meglepő, valami, valami, ami még nem volt és nem játszottam unásig... 

Probst nővér nem csak Oberfrauenwald kolostorán végzett tökéletes átalakítást, apáca ruháját is jellegzetes színekből álló, de jóval többet láttató öltözetre cserélte. A fekete fűzőben olyan méretesnek tűntek a keblei, akár két férfi arca is elveszhetett volna köztük. Vékony, fénylő ezüstláncon fordított kereszt lógott a nyakában, a hatalmas halmokon pihent, azokkal együtt emelkedett és süllyedt, minden lélegzetvétellel. Márpedig Nina Probst most nagyon szaporán vette a levegőt, serényen szipogva tüntette el orrában az oltárra kihúzott, szintén fordított kereszt formában kiszórt kokain csíkokat. Jobb kezében whiskys poharat illegetett, húsos ajkai közé tömörre sodort bluntot illesztett.
Florian atya némán adott neki tüzet, Probst nővér csak futó pillantással nyugtázta, mélyen letüdőzte a füstöt, ami aztán kígyózva bukkant elő vörös szájából. Édes marihuána illat, kokain kesernyés íze és whiskey... 

Sniffany Drogos Esti Meséi III.  - Pornóellenzők, goa és ketamin

A dagi Phillip, a svájci-német, egyébként jóképű, de erősen túlsúlyos, pénzes perverz disznó egészen a kezdetektől fogva megvan nekem. Volt egy hosszabb szünetünk, mert hát eltűntem a webkamerás stream oldal modelljei közül, nem deaktiváltam a profilom, de jó két évig a website felé sem néztem. Egészen megfelejtkeztem a hűséges kis (vagy inkább nagy…) Phillipről és mikor egyszer, csak úgy, kíváncsiságból bejelentkeztem, heti rendszerességű érdeklődő üzenetek vártak.

A kali-juga egy nagy büdös MÓTVÁ. 

/Sniffany & Feminem K esti vodkás megállapítások/

Mótvá minden is, az abortusztilalom Nicolae Ceaușescu idején, meg a totál szabadságvesztés, néhány VH, világválságolás és járványok. Nincs kedvünk többhöz, köszikeh.

Kali-juga: A tradicionális hindu szentírások szerint a történelem ciklikus jellegű, különböző korszakok hatalmas, ismétlődő sorozata.